11. Családi állapota: kapcsolatban

11. Családi állapota: kapcsolatban

Hozzá vagyok kötve, valami
láthatatlan szállal, jó erősen.
[Ajánlott zene]

Nem gondoltam volna, hogy aznap olyan jól fogom bírni a tényt, miszerint Jareddel valóban csak barátok lehetünk, noha lehet közre játszott az, hogy a fiú folyton olyan fura tekintettel bámult rám, vagy hogy egész nap nem láttam a közelében Jasmint, bár ha tehettem inkább nem is figyeltem rá. Féltem, hogy mit váltana ki belőlem, ha látnám őket együtt. Nem akartam ezt megkockáztatni.

Viv nagyon is látta rajtam ezt az igyekezetet, bár eléggé ferde szemmel tekintett erre az egészre, most az egyszer nem akartam foglalkozni a véleményével, s ő ezt tiszteletben tartotta. Egész nap, minden szünetben elterelte a figyelmem valami hülyeséggel, ahogyan Charlie és Ash is. Nem nagyon sikerült nekik, de aranyos volt tőlük, így inkább úgy tettem, mint akinek valóban azon jár az esze, amin beszélnek. Nem akartam őket még véletlenül sem megbántani, noha nem hiszem, hogy a lelkükre vették volna. Ők nem olyanok voltak.

Az utolsó órám kémia volt, ahol Vivnek sikerült segítenem egy kettes feleletben, amiért hihetetlen hálás volt. Nem gondoltam volna, hogy valaki ennyire tud örülni egy kettesnek, de ő megtette, ugyanis nem sokára fél év volt és Vivienn már nem állt bukásra. Egyelőre.

- Kim? – szólt utánam Jared, mikor épp készültem volna kimenni a többiek után órák végén.

- Hm? – fordultam vissza kíváncsian, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem lepett meg Jared hangja. Bár egész nap úgy vigyorgott rám, mint a bolondgomba, beszélni aligha szóltunk egymáshoz két szót.

- Mizujs? – kérdezte továbbra is vigyorogva, szórakozottan. Nagyon nem tetszett ez az egész, főleg mert a terem pár perc múlva teljesen kiürült. Újra csak mi ketten voltunk.

- Semmi – motyogtam. – Veled? Mi ez a jó kedv? – kérdeztem gyanakodva, lassan az ajtóhoz oldalazva. Gondolom neki is indulnia kellett volna a barátnőjéhez, én pedig nem akartam látni azt a találkozást...

- Csak van – vont vállat, már majdnem nevetett, s mikor észre vette célom; az ajtóhoz jutni, pár lépéssel be is ért, s mint akinek fogalma sem lett volna a tervemről könnyedén megtámaszkodott kezével az egyik oldalamnál a falon.

- Aha – motyogtam. – Nem...vár a barátnőd? – kérdeztem még mindig furcsa, kissé talán bizalmatlan hanglejtéssel, mire mosolya szinte még inkább kiszélesedett. Féltem, hogy bereped tőle az arca.

- A-a – rázta meg a fejét, mintha élvezte volna, felgyorsuló lélegzetem és szívverésem, mikor lejjebb és közelebb hajolt hozzám. Lehelete túlságosan csalogatta az ajkaim.

- Mit művelsz? – kérdeztem alig hallhatóan, mikor teljesen nyílttá vált szándéka, s pár pillanat múlva forró ajkai rá találtak az enyémekre. Édes csókja volt némi követeléssel a mozdulataiban, mint aki már mióta erre vár, s most beakarja pótolni az elmaradt időt.

- Milyen játékot űzöl velem? – kérdeztem szinte már sértetten, mikor újabb néhány pillanat múlva szinte lihegve, bepánikolva bámultam a szemeibe.

- Nem játszok – mondta komolyan, eddig szórakozott tekintete most kiismerhetetlennek tűnt. Nem tudtam rajta kiigazodni.

- Akkor magyarázd el, hogy mit csinálsz, mert nem értem... – kértem. Nagyon nem tetszett, amit velem csinált, s egyszerűen tényleg bepánikoltam, hiszen nem tudtam merre hátrálhatnék előle. Már így is teljesen a falhoz lapultam.

- Próbálom tudtodra adni a nyilvánvalót – felelte. – De ahogy látom nincs elég önbizalmad ahhoz, hogy beismerd magadnak – mosolyodott el halványan, mint aki egyszerre tartja képtelennek és butaságnak hatalmas önbizalomhiányom.

- Mi lenne az? – kérdeztem nagyot nyelve, ami szintén megmosolyogtatta. Elvörösödtem.

- Hogy nagyon tetszel nekem – fújta ki a benntartott levegőjét, s kíváncsian várta a reakcióm. Nem figyeltem erre pontosan, de szerintem még pislogni sem pislogott.

- Nehéz elképzelni, nem hiszem, hogy egyáltalán versenyezni tudnék egy olyan lánnyal, mint Jasmine – válaszoltam továbbra is hitetlenkedve és bizalmatlanul. Ez teljesen új oldala volt Jarednek, ami igazság szerint nem nagyon tetszett. Megijesztett. Úgy éreztem magam mintha valami préda lennék a karmai között

- Versenybe sem szállhatna veled Kim, itt nincs verseny, ugyanis te már egy ideje győztél – mondta ki végül, amit talán egész végig hallani akartam, s mintha egyszeriben Jared, mármint a régi Jared, aki a barátom lett vissza változott volna.

Pár arasznyit hátrált, nem éreztem magam már csapdában, s amíg biztosabb jelet nem adtam számára még csak ajkaimra sem mert nézni, viszont nem tudtam elegendő okot felsorolni, hogy ne hagyjam, amit akart. Így hát megcsókolt, én pedig vissza. Ebből lett aztán a csókolózás, amit elég sokszor megejtett, miközben haza kísért.

Furcsa volt, újra úgy éreztem, hogy álmodok, pedig ez valóságos volt. Valósabb, mint bármi más az addigi életemben. Éreztem forró ujjait, ahogy összekulcsolódott az enyémmel, miközben sétáltunk a már szinte teljesen kiüresedett iskola udvaron.

- Ezt még mindig nem értem... – motyogtam. Boldog voltam, hihetetlenül boldog, mégis ott szólt bennem az a kis hang, hogy Jared hirtelen jött érzelmei mégis mitől lettek. Mi változott rajtam vagy benne, hogy most kézen fogva kísért haza, ahogyan a napok elteltével minden nap.

Azután a nap után sok minden megváltozott, például sokkal inkább élvezhettem Jasmine figyelmét, undok beszólásait, amiket egyre könnyebben és könnyebben bírtam hárítani, rám ragadt Viv felvágott nyelve. Barátnőm úgymond büszke volt rám, állítása szerint imádta hallgatni, ahogyan vissza szólok annak a féltékeny csitrinek, akit Jared teljesen levegőnek nézett, de nem csak őt. Szinte minden lányt.

- Én nem tudom te mit művelsz ezzel fiúval, de úgy néz rád, mint aki menten felfal, csakhogy örökre az övé lehess – heccelt egyik nap Viv, mikor Jarednek valamiért újra előbb kellett elmennie a suliból.

- Sajnos én sem tudom – mormoltam utalva arra, hogy minél közelebb kerülök Jaredhez annál inkább szemet szúr az a bizonyos láthatatlan fal, amin nem enged át engem. Valamit titkol, s akárhányszor rá kérdezek csak annyit mond, hogy időt kér ehhez.

- Még mindig olyan érzésed van, hogy titkol valamit? – kérdezte barátnőm, mire csak bólintottam. – De hát mit?

- Én is ezt akarom megtudni, de majd elmondja, ha akarja... – próbáltam lezárni a témát. – Különben is, két hét múlva bemutatom a szüleimnek, akkor már Dom is itthon lesz... – meséltem. A gondolat, hogy Jarednek szembe kell szállni anyámékkal eléggé pulzus emelő volt, a gyomrom görcsbe rándult, nagyon féltettem kedvesem.

- Imádkozzunk, hogy Jarednek erős idegei vannak – nevetett fel Viv, mire csak gyengén meglöktem, ami még nagyobb nevetésre késztette. – Jól van na, tudod, hogy nem komolyan mondom és szurkolok nektek, rendben?

- Köszönöm – mosolyodtam el végül. – Ráadásul Dom is haza hozza Elizabethet, csak abban reménykedek, hogy az kicsit eloszlatja a figyelmüket – magyaráztam.

- Tényleg, a szüleid tudják amúgy, hogy jártok? – kérdezte hirtelen Viv, mire arcom fanyarú fintorba húzódott és bólintottam. – Mit szóltak?

- A szokásos.... nem vagy te még túl fiatal ehhez? Nem hinném, hogy Jared lenne a megfelelő választás számodra... Rossz útra térít az a gyerek... – ismételtem szavaikat elvékonyodott, gúnyos hangon. Még most is feldühített, hogy miket mondtak, de igyekeztem nem foglalkozni véleményükkel. Csak Jaredet akartam újra látni, de úgy tűnt ez ma már nem fog sikerülni.

- Kim? – Paul hangjára kicsit meglepődtem, de kíváncsian fordultam az indián srác felé. Magas volt, egy fél fejjel magasabb, mint Jared, s míg Jared szálkásabb csoportba tartozott addig a haverja széles vállal, keskeny csípővel és rengeteg izommal volt megáldva.

- Tessék? – néztem fel barna szemeibe.

- Jarednek dolga akadt, ma már nem tud érted jönni, de ígéri, hogy holnap reggel érted megy... – adta át az üzenetet.

- Öh, oké – bólintottam. – Kösz.

- Ezt pedig én üzenem; Bízz egy kicsit a srácban, ő semmit nem akar titkolni előled, de ez bonyolult...

- És idő kell, tudom, tudom és nem is erőszakoskodom – legyintettem, mire csak felnevetett, s elköszönve el is tűnt a tömegben.

- Ez...fura volt – mormolta Viv. – Na mindegy, akkor át jössz ma filmet nézni? – vigyorgott szórakozottan. Erre az ajánlatra nem mondhattam nemet, főleg azért, mert mióta Jareddel egy párnak mondhattunk magunkat fele annyi időt töltöttem Vivvel, amit bár a lány teljesen megértett nekem mégiscsak bűntudatom volt miatta.

A délutánomat tehát Vivnél töltöttem, szerencsére az egész ház üres volt, így nem zavarhatott meg minket semmi, különben is, ki nem állhatta, ha filmnézés közben megzavarják...

- Helló? – szóltam bele este nyolckor a telefonba, mikor már otthon voltam, s a készülék megállíthatatlanul kezdett csörögni a zsebemben.

- Szia édes! – szólt bele a telefonba Jared jókedvűen, ami az én hangulatomon is nagyot lendített. – Paul átadta az üzenetem? – kérdezte.

- Igen, átadta – mondtam. – Mi újság? – kérdeztem, noha tudtam, hogy semmi konkrétat nem fog mondani.

- Semmi sem – Én megmondtam. – Azon tűnődtem, hogy volna-e kedved jövőhét hétvégén megismerni a családomat... – Vigyorogta, hiszen tudta, hogy annak gondolatára, hogy bemutat a családjának teljesen felmegy a pulzusom és egész héten nem lesz nyugtom.

- Van más választásom? – kérdeztem végül.

- Mindig van más választásod – mondta halkan, komolyabban Jared, de volt egy olyan érzésem, hogy nem ezért mondja. Újra máshol járt az esze. Ott ahova engem nem engedett be.

- Én nem tudom megint miről beszélsz, de szívesen megismerném a többieket – bólintottam végül, noha ezt nem láthatta. A szívem máris a dupláját verte és a fejemben olyan gondolatok forogtak miszerint elbaltázok valamit, nem leszek elég szimpatikus és még sorolhatnám.

10. Másé

Hellóka!

Tizedike lévén hoztam a 10. fejezetet, ez sem egy kalandregény, de a következő fejezetben remélhetőleg bepótlom az üres fecsegést. :))

Xoxo. Bri.

10. Másé

Ő engem soha nem fog szeretni.

Tudom.És tudnom is kell.

Mert különben belepusztulok,

ha mással látom majd.

A folyosón hatalmas csend volt, egy lélek sem járkált a szekrények között, túl korai volt még, hogy a tanárok kiküldjék az éppen rendetlenkedő diákokat, nem késhettem sokat. Max. öt percet. Remélem. Hát így jár az ember, ha sokáig fenn marad, hogy a bátyjával beszélgethessen telefonon, aki nem győzött áradozni valami Elizabethről. Nem rég ismerte meg az iskolájában, egy évvel alatta van, gyönyörű kék szeme és szőke haja van, emellett vicces és nagyon intelligens. Legalábbis szerelmes-Dom ilyen szavakkal illette barátnőjét, akivel három nap után össze is jöttek.

Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok a lányra, akit elvileg a téli szünetben haza is hoz, hogy bemutathassa a családnak. Érdekes menet lesz, tekintve, hogy anyuéknak senki sem elég jó.

Még tisztán élt bennem a kép, mikor a harmadik barátomat mutattam be anyuéknak, hiszen úgy gondoltam egy hónap már épp elég erre.

Igyekeztem a lehető leginkább felkészíteni a fiút, de nemhogy anyuéknak, még Dominicnak sem tetszett. Mondanom sem kell, hogy az a kapcsolat nem volt hosszú életű. Ahogyan igazság szerint az összes többi sem, de ez már mindegy.

Nagy lendülettel nyitottam ki a kémiaterem ajtaját, ahol csak egy megdöbbent Paul és Jared fogadott.

- Most vagy elnéztem a terem számot vagy valamiről lemaradtam... – mormoltam összevont szemöldökkel kicsit hátrébb lépve, hogy megtudjam nézni az ajtón díszelgő számot. Tízes. Ez jó.

- Összevonták az órákat, szomszédban vagyunk, valami vetítés megy... – magyarázta Jared, míg Paul a röhögését próbálta vissza tartani. Nem sok sikerrel.

- Ohh, akkor még várok pár percet, hátha kiküldik Charliet vagy valamelyiket – mormoltam a fali órára pillantva. – Bocs a zavarásért – vigyorogtam teljesen idiótán, s mielőtt teljesen elvörösödhettem volna inkább becsuktam az ajtót. Még hallottam ahogy Paul felvihog a másik oldalon és egy csattanás után feljajdulva elkezd káromkodni. Nem, nem akarom tudni mi folyik benn!

Pár percet még vártam, aztán mikor senki nem jött ki, hogy velem együtt ellógja az órát inkább bementem, s bepasszíroztam magam Viv, Charlie és Ash mellé egy padba. Csak kicsit volt kényelmetlen és igazság szerint a szét bomlott tüdőket és egyéb szerveket rosszabb volt nézni, amivel a koránérő láncdohányzókat akarták megrémíteni. Engem csak attól tántorítottak meg, hogy még egy ilyenre beüljek... Fúj!

- Ez.... guszta volt – mormolta Ash, mikor végre kiszabadultunk az udvarra. Sokkal jobb volt, elképzelésem sincs miért hoztak össze két osztályt egy terembe... az óra végére annyira állatszag lett, hogy az valami borzasztó!

- Megjött tőle az étvágyam – gúnyolódott Charlie, mire csak egy fintort vágtam felé és még nagyobbat, mikor Jasminet megláttam Jaredék társaságában.

- Még nem hallottad? – kérdezte Viv meglepett, talán kicsit megbántott arcom láttán. – Elvileg össze jöttek... – mormolta félve a reakciómtól.

- Nem tudom, Jared szerintem mondta volna... – A napokban Jareddel szerintem épp elég bizalmas barátság alakult ki köztünk ahhoz, hogy elmondja, ha esetleg össze jön valakivel. Szerintem. – De nem is nagyon érdekel – vontam vállat végül. Dehogynem érdekelt! Egy világ omlott össze bennem, mikor újra egy jelentéktelen pillantást vetettem feléjük, s Jared próbálta elkapni a tekintetem, de nem hagytam neki. Nem akartam megsértődni, de akaratlanul is ilyen viselkedés jött ki rajtam. Sikítani tudtam volna. Nem tettem, természetesen.

- Hallod, Kim, ne foglalkozz ezzel... – próbált valami biztatót mondani Charlie, de persze ehhez nem érthetett. Egyikük sem értette igazán.

A napok múlásával, ahogyan Jared folyton, kitartóan ostromolt a társaságával elkezdtem kötődni hozzá, noha ez nálam nem volt olyan nehéz, hiszen évek óta szerelmes voltam belé. De az utóbbi idő más volt. Még az a képtelen ötlet is megfordult a fejemben, hogy esetleg ő is többet érez, bár ebbe annyira nem mertem magam bele élni, egyszerűen próbálkoztam beérni a barátsággal, ami egyre nehezebben ment, főleg mikor két értelmű megjegyzéseket tett vagy csak úgy hirtelen lendületből búcsúzkodáskor megpuszilta a homlokom és ilyenek... Nagyon igyekezett át lépni egy bizonyos határt, viszont bennem nem volt annyi magabiztosság, hogy azt át is bírja szakítani. Képtelenségnek tartottam, hogy az a fiú, aki eddig észre sem vett, pedig mellette ültem most hirtelen többet akarna, mint amiről én valaha is álmodtam.

Igazság szerint nem is kellene meglepődnöm azon, hogy össze jöttek. Ez várható volt, nem? Lássuk be, Jasmine azért szép lány volt, holló fekete hajjal, mandula szemekkel, szépet metszett ajkakkal, modell lábakon tipegve, s bár buta volt, mint a föld látszólag ez semmilyen fiút nem zavart. Jared....róla meg ne is beszéljünk, félisten volt, szuper humorral és rengeteg törődéssel. Annyira nem illenek össze, hogy az hihetetlen, de ez van!

- Föld hívja Kimet, Kim jelentkezz! – kábán rezzentem össze, mikor órák után Jared legyezgetett előttem aggodalmasan. – Élsz még? – kérdezte, mire csak bólintani tudtam. – Mi van veled?

- Hmm? – motyogtam, majd mikor felfogtam szavait inkább válaszoltam; – Ja, semmi...csak...fáradt vagyok – leheltem végül. – Holnap találkozunk – köszöntem el továbbra is olyan félig élettelenül. – Szia!

- Szia... – köszönt el ő is, ha nem fájt volna aznap egész végig a mellkasom talán még vissza is fordultam volna a hangja hallatán, hogy megnézzem mennyire bántottam meg, de ehelyett csak tovább mentem, s meg sem álltam hazáig.

- Mi volt ma a suliba? – kérdezte anyu kb. egy óra múlva, mikor már otthon voltam, s érdekes mód őt is otthon találtam. Ritka alkalmak egyike volt.

- Semmi – feleltem unottan, lefutottunk még pár unalmasa kört a jegyeimről, aztán megunva ezeket is felvonultam a szobámba, s egész délután zenét hallgattam és csak feküdtem. Próbáltam nem elaludni, de mikor újra magamhoz tértem még fáradtabb voltam, mint eddig, így inkább gyorsan elvonultam fürödni, majd vacsora után újra a párnák és takaró közé menekültem. Pillanatnyilag azt tűnt a legbiztonságosabb helynek, ha már Jared karjaiban más valaki volt.

A hideg szél újra végig simított az arcomon, mint ahogyan álmomban már annyiszor mióta Jared tudomást vett rólam.

Álmosan pislogva figyeltem, ahogyan a fiú szokás szerint óvatosan bebújt hozzám, s mellkasára vonva szorosan magához húzott. Imádtam, ilyenkor éreztem leginkább az illatát. Erdő és narancs keveréke volt.

- Miért vagy itt? – kérdeztem halkan, mikor percek óta csak feküdtünk.

- Miért ne lennék? – kérdezte szintén halkan, mintha félne megtörni a békés csendet. Én is ettől tartottam.

- Hát a barátnőd álmaiban kellene lenned – magyaráztam az egyértelműt, hiszen ez olyan logikus volt. Miért az én álmaimban pazarolja az idejét, ha közben ő Jasmine párja?

- Milyen barátnőm? – kérdezte értetlenül. – Miről beszélsz?

- Hát Jasmine... az egész évfolyam ettől zeng, hogy ti össze jöttetek.

- Dehogy jöttünk mi össze! – hárította azonnal. – Hát ezért voltál egész nap olyan levert? – kérdezte némi reménnyel a hangjában, megmertem volna rá esküdni, hogy mosolyog.

- Nem tök mindegy? – kérdeztem kitérve a válasz alól, ami szerintem egyelő volt egy beismeréssel. – Ez úgyis csak egy álom, teljesen mindegy, hogy én mit érzek irántad, ha közben felkelek és mással látlak.

- Jaj Kim, olyan kis buta vagy... – motyogta, amit igazán nem értettem, de nem hagyott időt válaszolni. – Inkább aludj, rendben? – adott puszit a homlokomra, s nekem több sem kellett.

Talán az volt a harmadik este, hogy Jareddel álmodtam ilyen élethűen, ráadásul úgy, hogy álmomban is elaludtam, viszont az volt az utolsó.

Mindig is szerettem aludni, ami tudom elég furán hangzik, de ilyenkor tudtam igazán álmodni, és miről álmodtam? Hát Jaredről. Ilyenkor közel volt hozzám, az utóbbi időben közelebb, mint ahogyan azt eleinte hittem. Bár ilyenkor reggel mindig fáradtabb voltam másnap.

Azon a napon sem történt ez másképp, de szerencsére még az utolsó percben sikerült beesnem a terembe, ahol Viv elfojtott nevetése fogadott, mikor meglátta kissé szétcsúszott kinézetem és Jared furcsán csillogó barna szemei, vigyora, mikor leültem mellé. A szerelemre fogtam, biztos Jasmine váltja ki belőle... Fura. Belőlem általában hányingert és irritációt vált ki, mármint a lány, de kinek a pap, kinek a paplan.

9. Korcsolya

Hellóka!

Ahogyan láttam sokatok várja már Jared lelepleződését, de az még messze van, addig is remélem tetszenek a fejezetek, ami bár mostanában nem túl eseménydúsak, de ez hamarosan változni fog, noha az ő történetüket nem kalandregénynek szánom.

Jó olvasást!

Xoxo.Bri.

9. Korcsolya

‎‎Itt ez a srác, aki mindig megnevettet,

nem számít mennyire rosszul érzem magam..

A még fehér fűző szorosan fogta körbe lábamon a korcsolyát, miközben az ujjaim már ellilultak annyira szorítottam a csomót rajta. A cipő éle halkan koppant a betonon, ahogy óvatosan két lábra álltam és próbáltam megszokni, hogy a szilárd talaj kissé eltűnt a talpam alól. Könnyen belejöttem, miközben begyömöszöltem az apró bokszba Viv csizmája mellé az én cipőmet, s követtem őt ki a szabad ég alá. A hatalmas korcsolya pálya közepén volt egy apró jégmentes felület, ahol néhány szék és asztal volt, na meg onnan szólt a zene, ami körbe járta az egész teret. Hangulatos volt.

Charlie és Ash egymás mellett ácsorogva támaszkodtak a korlátnak, miközben elfojtott vigyorok közepette figyelték, ahogy Viv átlép a jégre és közelebb húzva magát a korláthoz igyekezett szokni a korcsolyázás örömeit. Én is követtem őt.

- Na? – vigyorogta Charlie, szinte várva, hogy mikor esek el.

- Megy ez – vigyorogtunk össze Viviennel, aki immár kapaszkodó nélkül siklott ide-oda. Nekem nem ment ilyen könnyen, az első percekben teljesen elfelejtettem miként kell lökni magam, alig mertem felemelni a lábam, de aztán beadtam a derekam a felém nyújtott karnak és hagytam, hogy barátnőm magával húzzon, s együtt tegyük meg az első óvatos köröket. Minél jobban belejöttem annál inkább gyorsabb tempóra vágytam, élvezet volt hallgatni a korcsolya és a jég találkozását. El is felejtettem milyen jó érzés.

- Verseny? – kérdezte Viv felvont szemöldökkel, mire csak bólintani tudtam. Mindketten neki feszültünk a hideg jégnek, s úgy lőttünk ki onnan mintha sosem lenne vége a pályának, s noha azt hittem a kanyarnál elesek mégis teljesen más okozta vesztésem okát. Jared.

Kikerekedett szemekkel meredtem a fiúra, aki szintén rám bámult, míg a mellette ácsorgó indián nő egy kislány lábára rakta a rózsaszín korcsolyát.

- Ah... – nyögtem fel fájdalmasan, mikor azt hittem át esek a korláton.

- Győztem! – kacagott fel messzebbről Viv. – Kim? – kérdezte értetlenül, majd mikor észre vett oda siklott mellém és aggodalmasan rakta kezét a hátamra.

- Jól vagyok – egyenesedtem ki. – Semmi gáz, csak gondoltam hagylak nyerni – legyintettem fölényesen, próbáltam nem nagyon kimutatni, hogy a szikla ugrásnál támadt sebem talán felszakadt az ütközésnél.

- Hát hogyne, de mit keres itt Jared? – kérdezte Viv mindent tudóan, mire csak megráztam a fejem jelezve, hogy nem tudom. – Mindegy – vont vállat végül, s újra magával rántott.

- Jaj, bocsánat – kerültem ki az utolsó pillanatban a kislányt, aki Jareddel jött. – Viv, lassabban! – szóltam rá a lányra, majd kitépve kezem az övéből hagytam, hogy tovább menjen, míg én lassabb tempót vettem fel. Nem volt kedvem elesni.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, miközben azon igyekeztem, hogy ne sok jelét mutassam ki annak egy biccentésen kívül, hogy észre vettem Jaredet, bár ő alattomosan folyton a tudatomba kúszott és nem hagyott nyugtomat. Így történhetett meg, hogy mire észbe kaptam a korcsolya megakadt a jégen én pedig teljesen elvesztve az egyensúlyom először előre billentem majd végleg hátra estem. A fenekem fájdalmasan huppant, míg a fejem koppant a kemény jégen. Egy ideig nem éreztem semmit, aztán hirtelen a fejem tompán elkezdett fájni, s zúgni. Forgott felem a világ, de azt még mindig nem értem, hogy Jared mi a frászért jött be a jégre, mikor annak szélére világosan ki volt írva, hogy cipőben tilos!

- Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan, felém hajolva. – Nagyon beütötted magad? – segített felülni, mikor rá jött mit akarok.

- Ah, nem – hazudtam megrázva a fejem, de ez csak rosszabbított a helyzeten. Még inkább fájni kezdett a fejem. – Amúgy mit keresel itt? – kérdeztem rá hirtelen, amire látszólag ő sem várt, de betudta annak, hogy bevertem a fejem. – Ha nem tudnám, hogy hülyeség biztos azt mondanám, hogy követsz – adtam hangot újabb gondolatomnak, s most már szívből reméltem, hogy tényleg betudja szavaimat a fejfájásomnak.

- Nagyon beverted a fejed... – mosolyodott el zavartan, jót szórakozott bénaságomon. Gratulálok Kim!

- Kim, jól vagy? – guggolt le mellém Viv. – Nagyon beverted a fejed?

- Nem, de ha lehet most inkább ki csusszannék... – motyogtam, a világ még mindig forgott körülöttem, így össze szorított szemekkel hagytam, hogy barátnőm és Jared felsegítsenek a földről.

- Kinek is kellene az az első segélydoboz? – kérdezte kissé bűntudatosan Viv, mikor meggyőződött róla, hogy teljesen szilárd és biztonságos talajon vagyok. – Hova tűnt Charlie és Ash? – kapott észbe, mire a két jómadár az apró bódé mögül evickélt elő lábukon a korcsolya cipőkkel.

- Mi történt? – kérdezte össze vont szemöldökkel Ash, mikor észre vette összegyűlt kis társaságunk.

- Semmi, csak kicsit megszédültem, úgy látszik még nem gyógyultam meg teljesen – hazudtam, nem akartam elvenni a kedvüket a korcsolyázástól.

- Ülj le – tanácsolta Charlie. – Ash, lányoké az elsőbbség – vigyorgott a lányra.

- Akkor nyugodtan előre mehetsz! – vágott vissza a lány, de azt, hogy végül ki lépett először a jégre nem tudtam meg. Addigra Jared társaságában a fabódé mögött ücsörögtem és igyekeztem levenni magamra a cipőt, amit csak nem akart engedni a szorításán.

- Majd én – sóhajtotta végül a fiú, s választ sem várva letérdelt elém, majd mint akinek erőkifejtésbe sem került egy perc alatt levette rólam mind két cipőt. Vagy én vagyok elképesztően gyenge vagy ő erős. Nem tudtam eldönteni.

- Kösz – motyogtam zavartan, most hogy a fejfájásom csillapult, majdhogynem teljesen el is múlt kezdtem rá jönni, hogy mekkorát bénáztam Jared mellett, amit ráadásul meg is koronáztam az idióta hablatyolásommal.

- Jobban vagy?

- Aham – bólintottam. – A sapka tompította az ütést – vágtam egy apró grimaszt, miközben megragadva a fekete sapkát lehúztam a fejemről, mire a látásom eléggé rontotta a rengeteg sötétbarna tincs, amik a szemem elé hullottak. Ujjaim könnyedén szántottak végig kócos hajamon, miközben igyekeztem azokat hátra tűrni nem sok sikerrel, ami Jaredet látszólag szórakoztatta, mert halványan elmosolyodott, s szerintem újra nem gondolva át mozdulatait egyik kezével az utolsó tincsem is hátra tűrte. A szívem hirtelen a torkomba ugrott, s ha nem gondoltam volna újra képtelenségnek ismét megkockáztattam volna azt, hogy hallotta heves pulzusomat a közelségétől. Jared tönkre teszi az EKG-m!

- Jared! Jared! – A kislány hang élesen szelte át a hideg levegőt, mire a fiú összerezzenve húzta vissza a kezét, s pillantott a bódé sarkához ahonnan pár pillanat múlva egy apró kislány bukkant elő. Szőkés haja göndör fürtökben lógott ki a rózsaszín sapka alól, a zöld kapát talán még egy kicsit nagy volt rá. Könnyedén mozgott az apró korcsolyában, míg arca rózsaszínpírba borult a hidegtől, barna szemei kíváncsian pillantottak rám, mikor engem is észre vett.

- Szia – köszönt kissé félénken, majd lelassítva párszor végig nézett rajtam, s pár szökkenéssel már Jared térdébe kapaszkodott. – Te vagy Jared barátnője? – kérdezte kíváncsian, mire a fiúval akaratlanul is egyszerre nevettünk fel. Mintha rézszínű bőre sötétebbe váltott volna, ahogyan én is elvörösödtem egy kicsit, majd megrázva a fejem válaszoltam.

- Nem, csak barátok vagyunk. – Igazság szerint még ebben sem voltam biztos, fogalmam sem volt róla, hogy ő mit érezhet irántam, s nem mertem rá nézni szavaim után, hogy ezt kiderítsem.

- Kár – mormolta elszomorodva a kislány, majd újabb energialökettel szakadt ki a fiú karjaiból, s megragadva annak kezét elkezdte húzni maga után. – Gyertek! Nézzétek meg hogyan korcsolyázok! – kérdezte lelkesen, s mi hogyan mondhattunk volna nemet egy ilyen tündéri kislánynak? Jared néha egy bocsánatkérő pillantást lövellt felém, amit egy egyszerű mosollyal viszonoztam, nem zavart a kislány. Aranyos volt.

- Claire! – Fújta ki megnyugodva a levegőt az indián nő, mikor észre vette, hogy a kislány összevont szemöldökkel, koncentrálva igyekszik kijutni a jégre. – Máskor ne menj el! – szólt rá a kislányra dorgálón.

- Jó jó – legyintette le a nőt, mire az hitetlenkedve elnevette magát Clarie ábrázatán, majd szikrázó mosollyal felém fordult.

- Szia, Emily vagyok, láttam az előbb jó nagyot estél, jobban vagy? – kérdezte kedvesen.

- Igen, köszönöm – Barátságos viselkedése teljesen elvonta a figyelmem arról, hogy milyen csúnya seb éktelenkedik amúgy gyönyörű arcán, s bár ez nem csak nekem tűnt fel, de őt nem zavarták a kíváncsi tekintetek. – Kimberly Evans – mosolyogtam rá én is, Jareddel pár szót váltottak, amire nem igazán figyeltem. Nem rám tartozott és jobban lekötött azaz alakzat, amit Ash és Charlie felvettek a pálya közepén. Nem tudtam eldönteni, hogy elesni akarnak vagy épp megkapaszkodni egymásban.

- Nem hiszem el, hogy Claire ügyesebben korcsolyázik, mint én – mormolta Jared hitetlenkedve, mikor percek óta a korlátnak dőlve figyeltük az emberek forgatagát. Ahogy a nap egyre inkább a délutánba vezetett át az ember annál többen lettek.

- Hát látod – vigyorodtam el. – Aranyos kislány, Emily az anyja vagy...? – kíváncsiskodtam remélve, hogy ez nem tűnik udvariatlanságnak. Nem volt az, Jared teljesen nyugodtan válaszolt.

- Emily Sam menyasszonya, Emily pedig a kis Claire nénikéje – magyarázta. – Muszáj volt eljönnöm velük, Claire már nyúzott vele, hogy korcsolyázni akar, de Emily nem engedett volna el minket egyedül, vagyis inkább Clairet velem – nevetett fel.

- Meg tudom érteni – csipkelődtem.

- Igen? – hitetlenkedve felnevetett beszólásomon, miközben rám nézett. – Kinek a feje is koppant akkorát a jégen? – kérdezte gúnyosan.

- Jól van, na! – mormoltam sértetten, azért vigyorogva, hogy ne vegye komolyan nyafogós hangom. – Ez bárkivel megtörténik – érveltem.

- Hallod, itt hallottam mekkorát koppant ott! – folytatta tovább, mire jobb hozzá szólás híján csak a vállába bokszoltam, ami inkább nekem fájt.

- Beléd mi a franc ütött? – sziszegtem kiroppantva az ujjaim, mikor rá jöttem, hogy ez tényleg inkább nekem fájt.

- Hogy érted? – kérdezte meglepetten, kissé feszült lett.

- Mindegy – mondtam végül, nem akartam ezzel tönkre tenni a napot, hiszen végre úgy éreztem, hogy újra minden rendben közöttünk. Nem akartam ezt megkockáztatni.

- Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe – mormolta végül, kedvem lett volna fejbe vágni magam valamivel, hogy ennyire elszúrtam az egészet.

- Engem csak az zavar, hogy nem tudom mibe – feleltem őszintén. Tényleg nem zavart, hogy belerángatott valamibe, mert látszólag ez a dolog nem is volt olyan rossz, észre vett, szerintem még barátoknak is mondhatjuk magunkat, de sehogy se találtam magyarázatot arra, hogy mitől következett be ez a változás és ez a napok múlásával egyre inkább zavarni kezdett..