2012. április 7., szombat

Marguerite


Hellóka!
Erre a napra ígértem az első fejezetet is, de a helyzet az, hogy több mint négy, már megírt fejezetem elveszett, a tartalmat és a prológust meg tudtam menteni, de a többit elnyelte a gép... Ez már a harmadik Paulos történetem, ami így végzi és most nagyon pipa vagyok.! :/ Nem tudom, mikor tudom felrakni az első fejezetet, de igyekszem vele.! Sajnálom!
Xoxo.Bri.

Marguerite

Tartalom

Párizs fényei kihunynak, mikor Grace háta mögött hagyja hazáját, hogy Forksba költözzön nénikéjéhez. A lány új érzésekkel és kalandokkal ismeri meg egyre jobban önmagát, miközben mire észbe kap egy egész falka áll körülötte. Ám őt egyetlen egy szürke farkas érdekli igazán, kinek olykor előtörő atyai szigora és aggodalma néha hatalmas veszekedéseket okoz, míg körülöttük köröz Victoria csapatából egy vérszívó. Vajon miért?

Prológus

A felhők úgy nyújtózkodtak szét az égen mintha beakarnák kebelezni az egész világot, becsomagolni a Földet, s megvédeni a nap aranyló sugaraitól, melyekre már mindennél jobban vágytam, s nem úgy tűnt, hogy mostanában teljes valójában látni fogom azt az aranyló gömböt, mely minden nyáron felélesztette a Párizsi utcákat, ki virágoztatta a parkokat, s újabbnál újabb ötletekkel árasztották el a divatáruházak kollekcióit.
Az ágak görcsösen, kopaszon magasodtak az ég felé abban reménykedve, hogy némi napsugárhoz jutnak, ám ez fölösleges ábránd volt mondhatni a tél közepén, az év utolsó előtti napján.
Az emberek most jóval kevesebben voltak a hatalmas parkban, csak pár szerelmest láttam sétálni vagy éppen kutyák végezték el gyorsan dolguk, hogy vissza térhessenek a meleg otthonukba.
Most alig volt élet, s a park elhagyatottnak tűnt, olyan komornak és ijesztőnek, amilyennek talán sosem láttam, ám így is tetszett. Megnyugtató volt leülni a padra, figyelni az éppen arra tévedő embereket vagy csak gondolataimba merülve nyugtatni magam, hogy nem lesz semmi gond sem a repülőúton, sem az előttem álló időkben, melyeket bár már alig vártam, mégis féltem tőlük. A gyomrom apró görcsbe ugrott, hogy ott kell folytatnom az életem, elvégre még sosem voltam Forksban, nem ismertem ott senkit nénikémen kívül, akit tizenegy éves korom óta nem is volt alkalmam látni. Szép kilátások.
Tekintetem fájdalmasan mérte végig a zöld fűt, az eső áztatta padokat, meggörnyedt fákat és a folyton kecsesen ég felé ívelő Eiffel tornyot, amit minden alkalommal elképedve szemléltem meg újra és újra. Nem tudtam megunni, ahogyan az egész várost sem, hiszen Párizs teli volt csodákkal, szerelemmel, fényekkel és divattal, mindennel, amit egy magamfajta lány szerethet, ám mégsem találtam meg, amit kerestem. Tulajdonképpen azt sem tudtam, hogy mit keresek a világban, de biztos voltam benne, hogy itt nem találok rá. Hogy miért reménykedek Forksban? Abban az apró, esős városban, ahol aztán valóban képtelenség, hogy valami érdekes történjen, valami olyasmi, ami felforgathatja eddigi életem? Nem tudnék erre választ adni.

1 megjegyzés:

  1. Szia
    Nekem nagyon tetszik:) Várom az első fejezettet:)
    Puszi

    VálaszTörlés