9. Hibáztatsz?

9. Hibáztatsz?


"Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?"

Az apró konyhát rántotta szag töltötte be, miközben az ablakot halkan ütötte az eső, s az emeletről leszűrődött a zuhany tompa hangja, mikor Paul elment lefürödni, míg én valami ehetőt próbáltam összedobni az itthon találtakból. Ilyenkor örültem, hogy régebben kénytelen voltam megtanulni főzni, ha leakartam szoktatni magunkat a rendelt kajákról és a gyorsbüfékről. Sem nekem, sem apunak nem tett volna jót, ha még évekig azokon élünk.
Tekintetem olykor akaratlanul is a tornácra siklott attól félve, hogy a szakadó eső tönkre teszi a virágaim, de szerencsére azoknak semmi bajuk nem esett, nem érte el őket a víz.
Egy idő után arra kaptam fel a fejem, hogy már csak az eső halk kopogása töri meg a csendet, majd az én ügyetlen zizzenésem, ahogy félre nyúlva egyik ujjam becsúszott a kés alá, miközben kenyeret vágtam, s felnéztem az épp utolsó lépcsőfokról is lelépő fiúra.
Nem tudnám eldönteni, hogy azért nyúltam félre, mert megijedtem vagy mert akaratlanul is lefoglalt félmeztelen testének és még vizes hajának látványa. Azzal győzködtem magam, hogy az első opció az igaz, miközben magamban teljesen biztos voltam benne, hogy izmos mellkasán megcsillanó vízcseppek okozták pillanatnyi figyelmetlenségem.
Nem beteges ez? Úgy értem egy nálam majdhogynem öt évvel idősebb férfihoz vonzódom, mert valóban; egyre inkább felébredtek bennem azok a dolgok, amikről eddig még csak fogalmam sem volt.
- Hagyjad, csak béna vagyok – húztam el a kezem, mikor ő se perc alatt előttem termett és jobban megakarta nézni vérző ujjam.
- Ne nézelődj, ha közben késsel babrálsz – mondta megrovón, makacsul ujjai közé fogva vékony csuklóm, hogy ne tudjam előle elhúzni. – Nem mély, de be kellene kötnöd legalább egy zsebkendővel – magyarázta, s mielőtt válaszolhattam volna már hallottam is a víz pár pillanatra megszólaló csobogását, ahogy egy szalvétát bevizezett.
- Hé! – húztam el a kezem, mikor megéreztem a csípős érzést. – Ez fáj! – panaszoltam, mire akaratlanul is felnevetett.
- Akkor máskor ne vágd el a kezed – tanácsolta fölényesen, mire csak kiöltöttem rá a nyelvem, de persze gondolhattam volna, hogy nem állja meg szó nélkül.
- Vigyázz, mert leharapom – mosolyogta zavartalanul, mire kerülve átható pillantását ujjamra szorítottam az elázott szalvéta darabot és próbáltam eltűnni zavarba ejtő, szinte felfalni készülő tekintete elől. Komolyan mondom, néha már amiatt féltem, hogy egybe lenyel, noha nem pont kannibalizmus szándékából...
- Inkább elmegyek lezuhanyozni, amúgy is kész van a tojás... – mormoltam, mire csak szórakozottan bólintott és elállva utamból már meg is indultam az emelet felé, ahol aztán összeszedtem a cuccaim és bevonultam a fürdőbe.
A tükör halványan párás volt, ahogyan beléptem az apró helyiségbe, a levegő fülledt volt és meleg. Még éreztem a sampon és tusfürdő illatát.
Gyorsan levetkőzve beálltam a meleg tus alá, s hagytam, hogy a forró cseppek engedelmesen simítsanak végig éppen aktuális testrészeimen, miközben a hajam is tincsekbe ázott a hátamra.
A sampon illata csak még inkább beitta magát az orromba, ahogy végig simítottam vele most barnábbnak tűnő hajamon és csavartam fel a fejem búbjára, hogy újra rá engedve a vizet lemossam magamról a habokat.
Mikor talán negyed óra múlva kiléptem a fürdőkádból a tükröt már teljesen eltakarta a pára, s mikor letöröltem azt szinte megijedtem saját tükörképemtől, vagyis inkább kócos hajam állásától. Úgy néztem ki mint egy madárijesztő szénaboglya hajszerkezettel.
Nagy nehezen kifésültem tincseimet, melyek időközben kicsit átáztatták a pizsi pólóm, amit előtte még magamra kaptam a melegítőnadrággal együtt.
A meleg levegő után megnyugvásként ért a hidegebb, friss levegő, mikor kiléptem a folyosóra, ami lehűtötte kipirult arcom.
- Már azt hittem megfulladtál – mosolyogta gúnyosan, mikor beléptem a szobába. Tekintete a plafonról rám kalandozott, s akaratlanul is végig nézett még vizes hajamon és nagyjából minden porcikámon. Ez szokása volt, ha ruhát cseréltem vagy hosszú ideig nem látott, de sosem tudtam megszokni. Ilyenkor akaratlanul is azon kezdtem gondolkodni, hogy láthat-e bennem valami hibát, hiszen annyi van, hogy összeszámolni sem tudnám.
- Még élek – mosolyogtam próbálva nem törődni vizslató tekintetével, ami egész végig követett, miközben mellé másztam és befeküdtem az ágyba.
- Örömmel látom – mosolyogta még mindig engem nézve.
- Köszönöm a virágot – mondtam újra, mire még inkább elmosolyodott és tekintete párpillanatra a párkányon pihenő virágra tévedt.
- Bár szerintem az ablakban nem előnyös – mormolta, mire halkan felnevettem. – Nem akarom majd leverni...
- Majd találok neki helyet – nyugtattam meg, mire csak bólintott és újra rám nézett. – De egyszerűbb lenne, ha nem ablakon át közlekednél – tettem még hozzá piszkálódóan, mire gonoszan elmosolyodott és vállat vont.
- Egy ajtóban mi lenne a kihívás? – kérdezte vigyorogva, mire szemet forgatva tekintetem a plafonra siklott.
Az utcai lámpák fénye alig szűrődött be az ablakon, tekintve, hogy a szobám inkább az erdőre nézett, s csak homályosan jutott át az üvegen némi fény, ami rejtélyes árnyékokba burkolta a berendezéseket és kiélesítette Paul férfias vonásait, melyeket nem tudtam tovább bámulni pár percnél ámulat nélkül. Idegesített a megmaradt fény is, hiszen biztos voltam benne, hogy így is tökéletesen látja, ha esetleg elpirulok. Na nem mintha nem nézhette volna eleget nappal... Nem is értem, hogy még miért nem unta meg a folyton pipacsvörös arcom.
- Grace?! – szólalt meg halkan, mikor már percek óta lehunyt szemhéjjal feküdtem a plafon felé fordulva, magamon érezve tekintetét.
- Hm? – mormoltam, s újra elém tárult a felettünk magasodó tető, majd a fiú kissé gondterhelt, bizonytalan arca, mikor felé fordultam. – Baj van? – kérdeztem kissé aggodalmassá vált hangon, mikor jobban megnéztem az arcát és nem mondott még mindig semmit.
- Az annak számít, hogy nem tudok csak a barátod lenni? – kérdezett vissza, miközben feszülten várta a reakcióm, erősen kihangsúlyozva a csak szócskát.
Pillanatokig bámultam az arcát, könnyedén vesztem el sötétbarna, most inkább feketének tűnő szemeibe, melyek tökéletesen tudták miképp ejtsenek fogságba, s csak akkor kaptam észbe, már amennyire ez lehetséges volt a közelében, mikor megéreztem forró leheletét a számon, majd talán még forróbb érintését, mikor megcsókolt.
Ajkai először bizonytalanul érintették az enyémeket azt várva, hogy ellököm magamtól, de mikor nem tettem semmi ilyesmit, sőt inkább visszacsókoltam, bár kissé ügyetlenül a meglepettségtől felbátorodott és nagyobb hévvel ízlelgette ajkaim.
Ajkai édesek voltak és tapogatózóak, mint aki minél előbb kiakarta puhatolózni, hogy mi-merre-hány méter, miközben egyik keze óvatosan az arcom csúszott, amitől még inkább felforrósodott a bőröm.
Pár pillanatig tartott a egész, az is lehet, hogy percekig, amik észrevétlenül eltűntek, miközben ajkai forróságát élveztem.
- Hibáztatsz? – kérdezte alig hallhatóan, miközben pár milliméternyire húzódott el tőlem, s még mindig éreztem számon zilált leheletét.
- Tudnálak? – kérdeztem vissza kissé kábán, mire akaratlanul is felnevetett és újra megcsókolt.
Újabb és újabb varázslattal ért fel ajkának minden mozdulata valahányszor újra felém hajolt és megcsókolt, mintha ő maga sem tudott volna betelni az újdonság varázsával.
- Nem szívesen mondom, de aludnod kellene, holnap lesz a szülinapod – mormolta, mikor újra képes volt eltávolodni tőlem.
- Honnan tudod? – nyögtem fel csalódottan. Reméltem, hogy eltudom sikálni észrevétlenül a holnapi napot, de nénikém szája most sem állt be.
- Ugyan, most mi van? – értetlenkedett. – Nem vagy olyan öreg, hogy ez miatt aggódj...
- Nem is ez miatt vagyok kiakadva, egyszerűen csak nem szeretem... – vontam vállat. – Ez csak egy nap, ahol az emberek folyton zavarba hoznak.
- Szóval ez miatt zavar... – nevetett fel. – Így érthető – ingatta a fejét, amit nem igazán értettem. – Azért nem szereted a szülinapod, mert az emberek zavarba hoznak – szavaira bólintottam. – Akkor még szerencse, hogy nem készültem semmi nagy dologgal...
- Készültél valamivel?! – akadtam ki, mire halkan felnevetett és szorosabban ölelt magához.
- Imádni fogod – nyugtatott meg, mire csak fújtattam egyet és hagytam, hogy szokás szerint mellkasának lassú mozgása és szívdobogása altasson el.
Sokkal másabb volt úgy elaludni a karjaiban, hogy tudtam, több van köztünk, mint barátság. Más volt úgy érezni az ölelését, hogy már ismertem csókjának ízét, amiből bár az éjszaka sokat kaptam csak többet akartam.
Sosem gondoltam volna, mikor eldöntöttem, hogy ide költözöm, hogy valaki egyszer ilyen érzéseket és reakciókat tud majd kiváltani belőlem a közeljövőben...