2012. június 17., vasárnap

15. Hülye!


15. Hülye!

"Ha az emberek elégedettek a kapcsolatukkal és az együttélésük módjával, akkor kevésbé hajlamosak a féltékeny bizalmatlanságra."

A találkozás apám és Paul között végül nem sikerült, aput visszahívta a munkája Párizsba, így kedden kénytelen volt haza utazni, noha százféleképpen megígérte, hogy amint tud jön és hamarosan hívni fog. Úgy viselkedett, mintha még mindig tíz éves lennék, bár szerintem én jobban aggódtam érte, mint fordítva. Még mindig nem bíztam abban száz százalékosan, hogy megtud állni két lábon egyedül, de eddig nem volt gond. Dolgozott, főzött, a házat nem gyújtotta fel... A végén még elmondhatom, hogy igen, apám végre felnőtt.
Lorelai egyre többször éjszakázott a kórházban. Egyre több sebesültet vittek be állattámadás vádjával. Egyesek medvét mondanak, míg mások hatalmas farkasokra esküsznek, s nem is tévednek nagyot. Csak annyi az egészben a probléma, hogy nem ők támadnak, hanem ők védenek!
A feszültség jól érezhetően nőtt a farkasok között, mikor napról-napra úgy éreztem, hogy valami láthatatlan fal emelkedik közém és Paul közé. A suliban betáblázták minden szabad percem, így amikor haza értem és Paul is megjött a járőrözésből, vagy ő vagy én voltam túlságosan fáradt ahhoz, hogy megbeszéljünk mindent. Ez miatt nem csak a farkasok voltak feszültebbek a vámpírtámadások miatt, hanem Paul és köztem is megromlott a kapcsolat, bár ezt napokig egyikünk sem akarta beismerni. Úgy gondoltuk az időhiány és fáradtság teszi. Amint túl leszünk ezeken minden a régi lesz, de arra egyikünk sem gondolt, hogy mi lesz velünk a addig.
A suliban egyre jobban érezhető volt az év végi hajrá, ahogy a tavasz lassan beköszöntött, s az idő pár fokkal melegebbre váltott. Teljesen lefoglalt a tanulás, ráadásul Mr. Davis is hajlamos volt átlépni a diák-tanár kapcsolatot, néha úgy éreztem, hogy inkább az osztálytársam, mintsem a tanárom, ami annyira nem is zavart. A véleményem nem változott róla, szimpatikus volt és közvetlen, nehéz lett volna nemet mondani bármilyen kérésének, mikor arra kért, hogy korrepetáljam pár diákját vagy hozzak be pár előadást az órákra.
Paul javarészt járőrözött. Hulla fáradt volt és feszült. Valamit nem mondott el, amit inkább nem feszegettem. Majd elmondja, ha akarja...
Vasárnap délután volt. Paul könnyedén elterült az ágyon, miközben én az íróasztalnál írtam a házimat. A csend talán már hosszú órák óta tarthatott, miközben a ceruzám halkan sercegett a papíron és az ablakból olykor beszűrődött az autók tompa zaja.
- Holnap is járőrözöl? – kérdeztem hirtelen, mikor elraktam a matek könyveimet, hogy a fizikát emeljem magam elé.
- Igen – felelte tömören. – Holnap is bent maradsz délután? – kérdezte. Az utóbbi időben sokat túlóráztam a suliban, mivel elfoglalt volt és nem jött elém a suliba, ezért úgy gondoltam, hogy inkább bezárkózom a könyvtárba és ott megírom a leckéim.
- Igen – mondtam, bár nem tudtam mire vélni azt a néma neheztelést a hangjában, ami miatt a ceruza megállt pár pillanatra a kezemben. – Baj? – kérdeztem utalva arra, hogyha nem akarja, akkor nem maradok ott, bár nem értettem volna ennek a logikáját. Ha úgysincs velem miért akarná, hogy itthon legyek?
- Nem – mormolta újra tömören.
- Paul, mi a baj? Haragszol rám? – fordultam felé, mikor megelégeltem, hogy a beszélgetések napok óta nem voltak hosszabbak pár kérdésnél és igen-nem válaszoknál.
- Nem – ismételte, majd mikor látta, hogy továbbra is várakozóan nézek rá könnyedén felült és térdére támaszkodva inkább a szőnyeget tüntette ki figyelmével, miközben összeszedte a gondolatait. – Csak nem értem, hogy a barátnőm miért tölt több időt a tanárával, mint velem – mondta ki végül, ami egész idáig bökte a csőrét. Összevont szemöldökkel bámultam komolya arcvonásaira, miközben azon tűnődtem, hogy szórakozik-e velem, de nem viccelt. Teljesen komolyan viszonozta a pillantásom, miközben a válaszomra várt.
- Talán mert a barátjának mostanában meggyűlt a baja a vámpírokkal, miközben a barátnő még mindig átlagos ember, akinek suliba kell járnia?! – kérdeztem vissza. Szavaim vegyültek némi gúnnyal, amit azonnal megbántam. Nem akartam fölöslegesen hergelni Pault, miközben tudtam, hogy amúgy sincs jó kedve.
- Az a fickó akkor sem stimmel nekem! – makacskodott.
- Mr. Davis? – képedtem el pár pillanatra. – Mi a bajod vele?! Nem is ismered! – vettem védelmembe a férfit, amit forrófejű farkasom egyből félreértett.
- Ismered helyettem is – mormolta gúnyosan, mire éreztem, ahogy az arcom vörös pírba borul a szégyentől, mikor komor tekintetéből szinte kiolvashattam minden sértő gondolatát.
- Hülye vagy – mondtam végül hitetlenkedve. – Mr. Davis a tanárom! – szögeztem le.
- Ezt mond el neki is – mormolta továbbra is komoran, miközben felállt az ágy széléről és idegesen fel-alá járkált a szobában.
- Tudja! – ellenkeztem. – Paul, gondolkozz már! – csattantam fel vádló tekintete láttán.
- Azt teszem! – emelte meg kicsit a hangját. Látszott meg-meg ránduló izmain és megfeszülő állkapcsán, hogy igyekszik visszafogni magát.
- Nem úgy tűnik! Ha azt tennéd eszedbe sem jutna, hogy összeboronálj engem a tanárommal! – szavaimból sütött a hitetlenkedés. Eleve azt képtelenségnek találtam, hogy bárkim is legyen Paulon kívül, az még csak eszembe sem jutott, hogy az a valaki a tanárom legyen!
- Pedig minden bizonnyal szerencsésebb lennél vele, elvégre ha annyira átlagos vagy nem ártana valaki, akivel átlagosan tudsz élni – ismételte nem régiben elhangzott szavaim, mire mérgesen fújtatva azon kezdtem el gondolkodni, hogy elszakadna-e a cérna nála, ha tarkón csapnám a hülyeségei miatt.
- Oké, Paul – mormoltam felállva. – Ezt most fejezd be! Biztosan fáradt vagy, azért mondasz ilyen hülyeségeket! – nyugtattam, bár inkább saját magam akartam ezzel nyugtatni. Elképzelni sem tudtam, hogy ezeket komolyan gondolhatja.
- Miért hülyeség? – makacskodott, mire végleg betelt a pohár. Pár lépéssel az ajtónál termettem, majd villámokat szóró tekintettel még felé fordultam;
- Mert téged szeretlek, te marha! De amíg ilyeneken jár az eszed inkább hanyagolj! – mormoltam, majd egy erőteljes mozdulattal becsaptam magam után az ajtót jelezvén, hogy nem akarom tovább folytatni ezt a sehová sem vezető beszélgetést.
- Minden rendben? – kérdezte Lorelai, mikor leültem a konyhában egy pohár vízzel a kezemben.
- Persze – mondtam. – Biztos a húzat volt – hazudtam az ajtó csapódásra utalva, elvégre nénikémnek gőze sem volt arról, hogy Paul itt van. Vagy volt...
- Fáradtnak tűnsz – állapította meg kicsit aggodalmasan, miközben a tésztát lefóliázta és berakta a hűtőbe.
- Év végi hajrá – vontam vállat. – Két hónap és úgyis vége – mosolyogtam.
- Biztos? – vonta össze a szemöldökét, mikor meglátta az arcomon megránduló izmokat. Legszívesebben sírni lett volna kedvem, mikor végre tudatosult bennem, hogy kivel vesztem össze és micsoda hülyeségen, de hát ő kezdte... Hogy lehet ilyen balga? Egyszer sem adtam neki okot, hogy ne bízzon bennem!
- Persze – bizonygattam.
- Mostanában ritkán látom Pault, minden rendben veletek? – kérdezte lényegre törően, mire elnyomtam egy elégedetlen fújtatást és bizonytalanul, de azért bólintottam.
- Persze – ismételtem reflexszerűen. – Csak mostanában engem is leköt a suli és öt is – folytattam tovább a hazugságaim. Vagyis részhazugságaim. Fogjuk fel úgy, hogy kicsit füllentettem, na!
-  Akkor ez csak átmeneti – Nem tudtam eldönteni, hogy kérdezi-e vagy kijelenti, de végül csak bólintottam. Volt egy olyan érzésem, hogy sejti, hogy hazudok, de nem említette. Nem firtatta a témát, amiért rendkívül hálás voltam.
Gondolataim egyre inkább azon voltak, hogy fenn lehet-e még a szobámban vagy haragszik-e rám. Nem tudtam eldönteni, hogy komolyan gondolta-e a szavait és ha igen akkor konkrétan mi van köztünk. Mert hát olyannal nem szokás együtt lenni akiben nem bízunk és úgy tűnt, hogy ő egyáltalán nem bízik bennem, ha már képes a francia tanárommal összehozni... Hogy lehet valaki ekkora hülye?!
- Valami olyasmi – hagytam rá végül, mikor visszatértem elmerengésemből.
Abban biztos voltam, hogy nem én fogom őt keresni, elvégre nem én tettem rosszat! Nem tettem semmit, amivel megbántottam volna. Mégis a bűntudat egyre nagyobbra nőtt bennem, ami végül a torkom fojtogatta, s ami miatt képtelen voltam egész éjszaka aludni.

2 megjegyzés:

  1. szia ez isteni paul most is biztosítja azembert tud hülye is lenni végtelenül
    puszy

    VálaszTörlés
  2. Ez eddig a kedvenc részem! Imádom, nagyon jó lett.

    VálaszTörlés