2012. február 15., szerda

12. Farkasom

Hellóka!
Ígéretemhez híven jöttem a 12. fejezettel. :)
Jó olvasást!
Xoxo.Bri.
12. Farkasom

A család mindig az első,
sosem mondhatsz le róluk
 Bármit is tesznek érted vagy
ellened, egyedül bennük bízhatsz.
A hét hamarabb elment, mint ahogyan azt gondoltam, s reménykedtem benne.
Péntek este a gyomromban már hatalmas görcs pihent, ami reggelre sem akart elmúlni, tekintve, hogy tizenegykor Jared már a házunk előtt várt rám, én pedig úgy éreztem magam, mint egy rakás szerencsétlenség. Egy egyszerű farmer nadrág volt rajtam, fekete topp és szürke kockás ing megoldással, míg hajam kócos tincseit igyekeztem rendben tartani, de amint kiléptem a Lapushi időbe a hajam azonnal felmondta rendezett szolgálatát és ismét nem tartottam sehol.
Azt hittem felrobbanok, amin kedvesem látszólag nagyszerűen szórakozott.
- Ne félj ennyire édes, nem megenni fognak – kacagta, miközben közelebb húzott magához és lágyan megcsókolt. – Minden tökéletes lesz, főleg te – vigyorogta, s élvezettel nézte, ahogyan halványan elpirulok szavai hallatán.
- Biztos leégetlek vagy valami... – mormoltam szomorúan, mire csak felnevetett, amit egyáltalán nem értettem.
- Bár imádom, mikor ennyire kis buta vagy, mégiscsak az én szégyenem, hogy két hete járunk és ahogy látom semmi önbizalmad... – fordított teljesen maga felé. – Ide figyelj, minden a legnagyobb rendben lesz, hidd el, ők jobban félnek attól, hogy mit gondolsz róluk... Csak add önmagad és nem lesz gond, pontosan úgy fogod őket az ujjaid köré csavarni, mint engem.
- Hát hogyne... – mormoltam hitetlenkedve, mire csak lemondóan megrázta a fejét és újra megcsókolt. Ez több erőt adott, mint bármilyen szava. – Amúgy kikkel is kell találkoznom? – kérdeztem, mikor újra elindultunk.
- Hát Emilyvel már találkoztál, de például ott van Sam és végül is Paul hülyeségeivel is közelebbről találkozhatsz... utána meg elmehetnénk hozzám, a Nagyim már nagyon várja, hogy megismerjen – vigyorogta. Jared édesanyja a szülésben belehalt, s valami oknál fogva az apja sem bírta sokáig, elvileg ez is azokhoz a titkokhoz tartozik, amiket még nem osztott meg velem. A nagymamájával nőtt fel, akit igazság szerint már nagyon megakartam ismerni. Kedvesem sokat mesélt nagyijáról és nagyon szimpatikus asszonynak tűnt. Reméltem én is az leszek számára.
- Oké – fújtam ki a benn tartott levegőt. – Ha bármi hülyeséget csinálnék akaratlanul is már most bocsánatot kérek!
- Nem fogsz – nevetett közelebb húzva magához. – És én is bocsánatot kérek, ha Paul vagy valaki bármilyen hülyeséget mond – nevetett, mire csak bólintottam.
Lefoglalt a tény, hogy az erdő szélén lévő apró piros faház egyre közelebb került hozzánk, vagyis inkább mi hozzá, s mire észbe kaptam már Jared kezét szorongattam, aki magabiztosan mosolyogva simított végig néha hüvelykujjával a kézfejemen.
- Megjöttünk – rikkantotta boldogan Jared, majd könnyedén lökte be a rovarhálós ajtót, ugyanis a fehér faajtó már ki volt tárva, hogy bejöjjön a friss levegő. Az ajtó egyből az apró konyhába nyílt, aminek közepén egy hatalmas asztal volt, ahol Sam és Paul ücsörgött míg Emily a kredencnél serénykedett, s látszólag nagyon kavargatott valamit.
- Sziasztok! – villantott egyből felénk Emily egy bátorító mosolyt, ami kicsit megnyugtatott, noha Paul és Sam miatt még mindig veszélyezve éreztem magam. A szívem a torkomban dobogott.
- Szerintem nagyon nem kell bemutatni senkit, Pault ismered és Samről már hallhattál – hadarta Jared. – Skacok ő Kim – vigyorogta.
- Helló – motyogtam, mire mindkét fiú arcán elfojtott mosoly jelent meg.
- Örülök a szerencsének, Jared nem győzte hangsúlyozni, hogy semmi cikiset ne tegyünk vagy mondjuk – mosolyogta a férfi.
- Pedig én már annyira készültem – sóhajtotta Paul megjátszott szomorúsággal, heccelő pillantást vetve haverja felé, aki csak fenyegetően horkantva egyet az egyik székre terelt, míg ő leült mellém.
- Én is arra, hogy megverjelek, ha kinyitod a szád – vágott vissza Jared, mire Paul felröhögött, egyáltalán nem vette komolyan barátja szavait.
- Na de fiúk, a végén még megijesztitek Kimet – mosolygott rám cinkosan Emily, mire csak viszonoztam azt.
- Csak nem olyan félős – vigyorgott Paul, mire Jared helyeslően bólogatott és apró puszit nyomott az arcomra.
Az idő nagy részében csendben voltam, csak hallgattam, hogy a többiek mit beszélnek vagy besegítettem Emilynek a konyhában, s ötpercenként hárítottam kínálgatását az egyre finomabbá váló muffinokból, amiket a fiúk nagy étvággyal habzsolni kezdtek.
Jó volt rájuk nézni, s Emily is így gondolhatta, mert olyan mérhetetlen szeretettel nézett a fiúkra mint valami anyatigris, aki épp elkapott egy gazellát, hogy a kölykei enni tudjanak.
- Jaj fiúk, néha azaz érzésem, hogy moslékosdézsából kellene enni adnom nektek – heccelődött Emily, mire a fiúk csak sértetten rá néztek a lányra és tovább pusztították a sütiket, miközben valamilyen tegnapi focimeccsről beszéltek.
Valahonnan nem messze hangos, szenvedő farkasvonyítás szakadt fel, mire a levegő teljesen megfagyott az apró helyiségben, Sam arca elkomorult, s alig telt bele egy percbe, hogy felpattanjon és maga után parancsolja a két fiút. Emily még utánuk kiáltott, hogy vigyázzanak magukra, majd idegességében remegő kezekkel kezdte el letörölni az asztal, míg én továbbra is értetlenül bámulta a kredencnek dőlve. Időm sem volt reagálni olyan gyorsan történt az egész.
- Ez mi volt? Hova mentek? – kérdeztem értetlenül.
- Öhm... a farkas biztos bemerészkedett a rezervátumba, a fiúk gondolom nem akarják, hogy bárkinek baja essen – hadovált össze-vissza, látszott rajta, hogy hazudik.
- Mint valami önjelölt védelmezők? – kérdeztem gúnyosan, hitetlenkedve. Nem akartam Emilyt megbántani és ezt ő is tudta, de egyszerűen betelt a pohár a rengeteg titkolózásból. Elegem volt! Főleg mert elég komoly dologról lehetett szó, ha még Emily is ideges lett.
- Én nem mondhatok erről semmit Kim, ezt Jarednek kell elmondania... – sóhajtotta végül feladóan, bűntudatosan.
- Tudom – motyogtam dacosan. – De én haza megyek, kérlek mond meg Jarednek, hogyha végre hajlandó beavatni ténylegesen az életébe akkor keressen meg – mondtam. – És köszönök mindent – búcsúztam el egy gyors ölelés után, s már ott sem voltam. Sietve, futva igyekeztem haza, így a normális idő felére csökkentettem a távolságot.
Újra elakartam bújni a szobámba, várni Jared hívását, hogy végre mindent elmondjon. Az nap már nem hívott.
Reggel, mikor felkeltem és tekintetem akaratlanul is a telefonomra siklott egyszerre tört rám a nyugalom és valami félelem, hiszen a kijelzőn Jared neve villogott smst jelezve.
Egykor gyere a sziklaszírt aljához, mindent elmondok.
Kilépve a telefonból próbáltam pár pillanatra kiüríteni a fejem, de nem nagyon ment. Találgattam, hogy mi lehet az a hatalmas titok, hogy mit nem mert ennyire elmondani nekem, s most mi vette rá, hogy mégis kitálaljon. Féltem a válaszoktól, rettegtem a gondolattól, hogy esetleg mégiscsak szakítani akar, hogy olyasmit mond, hogy nem szeret vagy csak egész végig játszott velem. Szívből reméltem, hogy csak túl parázom a dolgokat.
Fél egykor elindultam a megadott pont felé, a hideg szél teljesen összekócolta a hajam alig öt perc alatt, s bántam, hogy nem vettem fel sapkát. A szokottnál is hidegebb volt, de a rám váró fiún ez egyáltalán nem látszott. Fekete póló és levágott szárú farmer volt rajta. Egy parton árválkodó fatörzsön ücsörgött és rám várt, pedig még tíz perc volt egyig.
- Szia – köszöntem halkan, mikor alig két méter volt közöttünk, s ő még így sem akarta megtörni a csendet.
- Örülök, hogy eljöttél – motyogta feszülten még mindig az egyre veszedelmesebb hullámokat figyelve. – Sajnálom, hogy tegnap csak úgy ott hagytalak, de ezt el kellett intéznünk.
- Mit? – kérdeztem rá, reméltem, hogy nyíltan válaszol, s láttam rajta, hogy ő is így tervezte, de aztán az utolsó pillanatban megtántorodott és kikerülte a válaszadást.
- Ugye tudod, hogy sosem bántanálak? Hogy nagyon szeretlek? – kérdezte hirtelen rám emelve kissé elkínzott, barna szemeit, mire még az ütő is megállt bennem. Még nem jutottunk el arra a szintre, hogy ezt így, nyíltan kimondjuk egymásnak. – Nem akarlak elveszíteni ez miatt Kim...
- Mi miatt? – kérdeztem. – Nem hiszem, hogy van olyan borzasztó dolog, ami miatt elveszítenél – biztattam. – Vagy van más valaki? – folytattam, noha ez elég abszurdnak tűnt tekintve, hogy előbb vallotta be mennyire szeret.
- Dehogyis! – horkantott, mint akit még a feltételezés is sért. – Az ég világon senki sincs rajtad kívül, csak téged látlak... – suttogta elhalóan.
- És adtam okot, hogy ne bízz bennem? – kérdeztem közelebb lépve hozzá, míg végül teljesen előtte álltam, s most végre sokkal magasabb voltam nála. Karja kapaszkodóként fogta körbe a derekam, s húzott közelebb magához, míg én egyik kezemmel a hajába túrtam, s vártam a válaszát.
- Nem, de nem is attól félek, hogy tovább adod...
- Hát? – kérdeztem értetlenül. Újra kezdett teljesen összezavarni.
- Mi van ha megrémülsz? – kérdezte kétségbeesetten. – Ha utána látni sem akarsz?
- Nem fog ilyen történni, lehet, hogy egy kicsit ledöbbenek, de nem foglak eltaszítani magamtól – ígértem halkan, s ajkaimmal csak pár pillanatra végig simítottam az ő forró ajkain. Karja még utoljára szorosan megölelt, majd felállva újra egy fejjel magasabb volt nálam. Ujjai szorosan kulcsolódtak az enyémbe, s mikor biztató mosolyt villantottam még mindig bizonytalan arcára mély levegőt vett és kezdett behúzni az erdőbe. Na ezt végképp nem értettem.
A rezervátumi gyerekek általában a quileute legendákon nőnek fel, esti mese gyanánt a szüleink ezeket a történeteket mesélték elalvás előtt. Sokak számára megmaradt meseként, de csak az öregek tudták igazán, hogy ezek nem mesék. Ezek teljesen igazak voltak, legalább annyira, minthogy miután Jared ezt elmesélte nem futottam el teljesen bepánikolva. Türelmesen meghallgattam minden szavát, majd kissé félve, mégis gyermekes lelkesedéssel vártam, hogy Jared farkasként is megmutassa magát előttem.
Eléggé ügyefogyottan ácsoroghattam egy apró tisztás közepén, míg vártam kedvesemre, aki pár perc múlva némi bokor mögül érkező zaj után meg is jelent az fák mögül.
A farkas pár centivel talán még a fiú emberi alakjánál is magasabb volt, dús, barna bundájába néha belefújt a felkelő szél, s míg én ledöbbenve néztem végig hatalmas alakján ő csak a szemeimbe bámult és próbált valami mást is leolvasni rólam. Valamit, ami bizonyítja, hogy nem félek tőle, de még nekem is kellett pár perc míg eldöntöttem, hogy valóban nem félek. Legalábbis igyekeztem nem félni.
- Jó....nagy vagy – motyogtam, még mindig alig találtam a szavakat, s mikor láttam, hogy ez nem elég neki pár lépést igyekeztem közelebb tenni hozzá, de a lábaim igencsak földbe gyökereztek.
Pár lépést közeledett ő is, majd mikor látta, hogy nem hátrálok egyre közelebb ért hozzám míg végül alig fél méter választott el minket egymástól. Forró leheletét éreztem az arcomon, mikor kifújta a levegőt, tekintete még mindig kutakodó volt, minden mozdulatom figyelte.
- És így...öltök vámpírok – nyögtem ki, csakhogy biztos legyek benne, mire bólintott. – Tegnap is vámpír volt? – kérdeztem, mire megrázta a fejét. – Könnyebb lenne, ha vissza változnál..eléggé frusztráló így beszélgetni – kértem tőle, mire barna szemeibe mintha csalódottság vegyült volna, de bólintott, s megfordulva vissza indult a fák felé. – Jared! – szóltam utána némi bizonytalanság után, s mikor megállt, hogy vissza forduljon én kissé ügyetlenül, de a nyakához bújtam. Bundája sűrű volt, puha és nagyon meleg. Elfeledtette felem a téli hideget. – Ha sokkal kisebb lennél biztos folyton magammal hurcolgatnálak egy kis táskában – tettem még hozzá, mire nagy busa fejét óvatosan a vállamra téve úgymond magához ölelt, s sokkal boldogabb barna szemekkel tűnt el a páfrányok takarásában.
Türelmesen vártam pár percet, míg Jared vissza változott emberi alakjába, s addig is igyekeztem a lehető leggyorsabban felfogni, elfogadni és átgondolni a dolgokat. Egy farkasba vagyok szerelmes. Egy farkassal járok. De ki nem szarja le?! Szeretem ezt a farkast, embert vagy legyen akár mi is ő, ő Jared és ezen semmi nem változtathat!
Mikor vissza fordultam a hangok irányába Jared ácsorgott eléggé esetlenül, s nézett rám hátha változott a véleményem, de mikor meglátta arcomon a szétterülő mosolyt kifújva kitudja meddig benn tartott levegőjét elmosolyodott és elindulva felém szorosan a karjába zárt.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm – hajtogatta suttogva, miközben millió plusz egy puszival árasztotta el az arcom, mire halkan felnevettem és viszonoztam szoros ölelését. – Annyira féltem, hogy...elrémítelek, de te nem félsz...? – Nem tudtam eldönteni, hogy kérdezi-e vagy kijelenti így csak még nagyobb mosolyt varázsoltam arcomra és magabiztosan megráztam a fejem.
- Nem, mert....tényleg nem bántanál, kivéve ha vámpírrá válnék, de hát annak mennyi az esélye, ha minden lépésem egy farkas védi? – viccelődtem.
- Pontosan! – helyeselte újabb puszikat nyomva az arcomra. – Sosem hagyom, hogy bármi bajod essen! – ígérte.
- Nem én védelmezem a népet az éjszaka közepén... – vágtam vissza. – Mégis hogy fogok ezek után nyugodtan aludni? – kérdeztem, inkább csak magamtól.
- Értem sose félj, édes – nevetett fel magabiztosan.
- Olyan bolond vagy, tényleg azt hitted, hogy ez miatt...elfordulok tőled? – kérdeztem hitetlenkedve, bár eleinte kicsit tartottam tőle még csak meg sem fordult a fejemben, hogy valóban szakítsak vele...
- Hát...még van pár dolog, amit nem tudsz – húzta el a száját.

6 megjegyzés:

  1. Szia!

    Fúúú, nagyon tetszett :) Mikor megláttam a fejezet címét majdnem felsikítottam örömömben. :) Nagyon megleptél, nem számítottam volna, hogy a 12. fejezetben árulja el Jared Kimnek az igazat. :)
    Viszont, nagyon örülök, hogy Kim ilyen jól kezelte a helyzetet. Én a helyébe elfutottam volna jó messzire xD
    Jared azonban nagyon aranyos volt, amikor miután visszaváltozott emberré és Kimhez ment. A kíváncsiság meg furdal, hogy mit akar még bevallani a fiú, bár van sejtésem. :) És mi volt az a farkas vonyítás? Jaj, már nagyon, de nagyon várom a következő fejezetet. :)

    Millió puszi: Beus

    VálaszTörlés
  2. szia ez nagyon jó reemélem minden jól alakul
    puszy

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nagyon jó lett a fejezet :D
    Már nagyon várom a folytatást :))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett:) Végre Kim tudj azt a Jared farkas:) Kíváncsi vagyok a többihez mit szól:)
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia nagyon jó lett várom a kövit.

      Törlés
  5. Szia!
    Szerintem is nagyon klassz lett ez a rész is, imádom ,hogy olyan kedves hangulatú részek is vannak benne, de nem megy át csöpögősbe a szöveg.Remélem sietsz a folytatással.szia Edit

    VálaszTörlés