2012. április 27., péntek

6. Kissé ideges

6. Kissé ideges


"Olyan nehéz leírni, hogy miről is van szó. Egyáltalán nem olyan, mint a szerelem első látásra. Inkább, mint... mint a gravitáció. Ha meglátod azt a valakit, akkor egyszerre nem a tömegvonzás ereje köt a földhöz többé. Hanem ő. És többé semmi más nem számít, csak ő. Egyszerűen mindent megtennél, bármivé lennél az ő kedvéért... Azzá válsz, amire neki a legnagyobb szüksége van: a védelmezője leszel vagy a szerelmese, a barátja vagy a testvére."

Egyre idegesebben doboltam térdemen, miközben Paul lassan lefordult a betonútról rá a köves, hepehupás ösvényre, ami egyre inkább a part felé vezetett.
A téli hideg szerencsére nem jutott át a kocsin, hiszen a fázáson kívül lett volna nagyobb bajom is, mint például egy csapat kamasz farkas, akik elé Paul készült oda vetni, még ha nem is szó szerint...
A szívem egyre gyorsabban kalapált, ahogy messziről megláttam egy apró piros pontot, amiről aztán biztosított is a fiú, hogy azaz úti célunk, miközben néha próbált megnyugtatni kevés sikerrel. Ujjaim megállíthatatlanul doboltak a rádióból szűrődő zene ritmusára, ami egész út alatt betöltötte a kocsit és megszüntette a kínos csendet.
Végig a saját gondolatainkba merültünk, ő is feszültnek tűnt, rólam nem is beszélve, de nem tudtam kibúvót találni, minden számításom és mentségem keresztbe húzta, így nem maradt más döntésem, csak hagyni, hogy fél egykor beültessen a kocsijába és elinduljon Lapush felé.
- Nem lesz gond, rendben? – próbálta újra, mikor már alig pár méter választott el minket a háztól és egyre inkább lassított, míg végül le is parkolt. – Jó fejek, csak...hajlamosak velem szemétkedni, szóval egy szavukat se hidd el! – figyelmeztetett még gyorsan, mire akaratlanul is felnevettem és követve mozdulatait kiszálltam a járgányból.
A hideg levegő egyből megcsapta az arcom, mikor mélyet szívtam a sós, tenger illatból, ami az egész környéket körbe lengte, szinte csípte az orrom, míg az apró faházból hangos nevetések törtek fel, amik aztán egyre hangosodtak, ahogy Paul óvatosan magával húzott.
A szívem majd ki akart ugorni, s minden porcikámmal menekülni akartam, ami persze aztán elmaradt, s akkor kaptam észbe, mikor a társaság elhalkult és mindenki kíváncsian szuggerálni kezdett, miközben a mellettem ácsorgó farkasfiú belekezdett a névsorolásba.
- Grace, ő Sam az alfánk, a menyasszonya Emily, Embry, Jared, a barátnője Kim – sorolta. – Skacok ő Grace – mondta végül, mire mindenki arcán hatalmas, néha félreérthetetlen mosoly terült szét, amit aztán Paul halk mormogással díjazott, amit én nem értettem, de az illető, például Embry biztosan, mert kihívóan a falkatársára nézett, miközben valami fül cakkozást emlegetett...
- Gyertek, üljetek le! – parancsolt ránk szelíden Emily arcán kedves mosollyal, amit egyik oldalán csúnya karmolásnyomok rondítottak. Pár pillanatra meglepődtem, de próbáltam nem nagy hangsúlyt fektetni a dologra, úgy gondoltam, udvariatlanság lenne ezen nyíltan kiakadni, ráadásul ezek ellenére is látszott, hogy gyönyörű.
Holló fekete haja néha a szemébe hullott, arca ép oldalán a barna szemeinek mandulavágású formája volt, s vékony, szépen ívelő ajkai folyton mosolyra húzódtak, amitől az embernek is jobb kedve lett. A nőből áradó kedvesség és szelídség megnyugtatott, nem úgy mint az alfából áradó néma szigor és távolságtartás, amit a többiek is észrevehettek, mert várakozó pillantást vetettek Samre.
- Paul mondta, hogy mindent elmondott neked amiatt a...vérszívó miatt – kezdett bele végül, mire bólintottam. – Gondolom azt is elmondta, hogy ezt nem mondhatod el senkinek.
- Igen el, de eszembe sem jutott ilyen, nem hiányzik, hogy bárki is őrültnek tartson – feleltem, mire hangulata jól érezhetően engedékenyebb lett, ajkaira mosoly költözött, mire a többi farkasfiú is szórakozottabb lett.
- Akkor üdv itt nálunk, Grace – vigyorogta Jared. – Ne aggódj, Paul már egy hete nem bolhás – vigyorogta csipkelődően, mire az említett keze hangosan csattant a fiú tarkóján.
- Sose voltam bolhás – tette még hozzá csak úgy mellékesen, mire vissza fojtva nevetésem bólintottam.
- Persze, még a bolhák is félnek tőletek – mormoltam, mire halkan felnevettek.
- Ez még eszünkbe sem jutott, de nem hülyeség! – vigyorogta fölényesen Embry, mire a többiek csak szemet forgattak. – Most mi van?! – kérdezte sértetten.
- Amúgy hol van Jacob? – kérdezte Emily. – Hamarosan készen vannak a muffinok és kétlem, hogy marad neki, ha nem érkezik meg hamarosan.
- Nem tudunk róla semmit – vontak vállat. – Vagyis... – mormolta Jared, s mindegyikük hallgatózni kezdett, míg mi a lányokkal csak értetlenül bámultunk egymásra.
- Ugye nem?! – kérdezte hitetlenkedve Paul, mire mind a négyen felpattanva a székekből ki mentek valahova a ház háta mögé.
- Szerintem... Jacob megfogadta a tanácsom – sóhajtotta Kim gondterhelten, mire Emily értetlenül nézett le rá. – Azt mondtam neki szilveszterkor, hogy ha nem mondhatja el Bellának az igazat, akkor vegye rá Bellát, hogy kitalálja...
- Mi lesz ebből – sóhajtotta Emily inkább vissza fordulva a sütőhöz, miközben én egyre értetlenebb lettem.
- Ne aggódj, Paul majd mindent elmagyaráz erről is – mosolyogta Kim, mire csak bólintottam.
- Igen? – szóltam bele a telefonba, ami türelmetlenül rezegni kezdett a zsebembe, s felkelve a székből megszokásból kimentem a szabad levegőre, hogy egyedül maradhassak a készülékkel, ami végéről könnyedén felismertem apám hadaró szavait, amikor valami iratokról kérdezett.
- Keresd a bárszekrényben, minden iratunk ott van a mappákban... – feleltem franciául. Jól esett újra az anyanyelvemen beszélni, sokkal könnyebben rá állt a szám, mint az angolra.
- Grace, még a fejemet sem találom nélküled – sóhajtotta apu hálásan, s hallottam a szekrény nyikorgását, mikor elkezdett kutakodni.
- Ne aggódj, mindig keresd a nyakadnál! – tanácsoltam, mire jókedvűen felnevetett. – És amúgy minden rendben? – kérdeztem.
- Persze, kezdek belerázódni a dolgokba – nyugtatott meg. – Úgy hallom Lorelaitól, hogy ott is minden klappol, vannak már barátaid?
- Igen...vannak és minden rendben – feleltem, végül is Pault egy barátomnak mondhatom, nem? – Meg van? – kérdeztem, mikor a keresgélés közben elhallgatott. Szinte láttam magam előtt összevont szemöldökét és összeszorított ajkait, ahogy koncentrál.
- Áh, igen – vigyorogta. – Köszönöm, Kincsem!
- Nincs mit – mosolyogtam. – Szia! – szakítottuk meg a kapcsolatot, s épp tettem volna vissza a zsebembe a telefont, hogy vissza menjek a hidegből, mikor tekintetem megakadt az éppen vadul remegő Paulon.
Látszólag nagyon veszekedett valamin egy másik fiúval, miközben egy lány ácsorgott a háttérben és ő sem tűnt összeszedettebbnek mint én, miközben a két fiút nézte, akiket a többiek próbáltak lenyugtatni kevés sikerrel.
Paul hamar átváltozott farkassá, s vad vicsorgása láttán még levegőt is elfelejtettem venni, mikor az idegen fiú is átváltozott és egymásnak estek.
Hallottam a vicsorgásokat és éles fogaiknak csattogását, ahogy próbálták egymást belökni az erdőbe, ahova aztán Sam követte őket, míg Embry és Jared próbálták felkaparni a földről az időközben összerogyott, ziláló lányt.
- Ugye te jól vagy? – kérdezte Jared bizonytalanul, mire némi mély lélegzetvétel után bólintottam. – Biztos? – kérdezte újra, nem nagyon akarta elhinni. – Mintha elsápadtál volna...
- Hát megismerte az igazi Pault – vont vállat könnyedén Embry. – Vagyis... – kezdett volna magyarázkodni, mikor rá jött, hogy nem pont ezt kellett volna mondania. – Paul néha nagyon gyorsan felkapja a vizet, mondjuk most lehet, hogy volt rá oka, de... ő Paul – fejezte be végül.
- Ugye Jakenek nem esik baja? – szólalt meg végül a barna hajú lány, kezdett vissza térni a való világba.
- Dehogyis, mondjuk nem árt neki, ha Paul kiharap belőle egy darabot... meg kell tanulnia, hogy nincsenek kiskapuk, szót kell fogadnia az alfának – magyarázta Embry.
- Inkább menjünk be – tanácsolta Jared, ahol aztán elmagyarázott mindent a két lánynak, akik időközben elég sok mindenről lemaradtak, míg én inkább a mosdóba kéredzkedtem, hogy lenyugodjak.
Tudtam, hogy Paul farkas, tudtam, hogy ez egy falka, hatalmas karmokkal és fogakkal, de azért mégiscsak megdöbbentő volt a fiút ilyen idegesnek látni, mikor aztán elvesztette az eszét és neki estek egymásnak a haverjával.
Percekig bámultam magam a tükörben, s akaratlanul is szemet szúrt az a bizonytalanság, ami vissza nézett rám. Talán ez volt az első alkalom, hogy jobban belegondoltam; akarom én ezt egyáltalán?! Elvégre nem kiskutyákról meg macskákról van szó, hanem hatalmas farkasokról és vámpírokról, akik ellen hogyan tudnék védekezni, ha az egyik az életemre tört a másik pedig azon van, hogy megakadályozza ezt?!
- Grace? – kopogott Paul, hangja teli volt aggodalommal és félelemmel.
- Gyere be – mondtam végül, majd próbáltam egyik tincsem vissza rakni a helyére, csakhogy valamivel elfoglaljam magam, s ne legyen annyira észrevehető hirtelen jött ijedtségem őt illetően.
- Jared mondta, hogy láttad...szóval... – Nem nagyon tudta miként folytassa, miközben felé fordulva kapaszkodóként szorongattam a csapszélét. – Igen, megesik, hogy elveszítem a fejem, de már dolgozok rajta – érvelt, mikor látta, hogy nem készülök megszólalni.
- Mi történt veled? – kérdeztem végül felszakadt szájára pillantva, ami bár első látásra csúnyának tűnt tudtam, hogy hamarosan nyoma sem lesz.
- Jacob adott egy sallert – vont vállat. – Nem érdekes.
- Miért lettél ennyire ideges? – kérdeztem végül.
- Menjünk el sétálni, és minden elmondok. Rendben? – kérdezte, mire csak bólintottam és követve őt elbúcsúzva a többiektől elindultunk a part felé. Újra tele lettem kérdésekkel, s reméltem, hogy válaszokat kaphatok tőle.
- Szóval? Mi volt ez az egész? Ki az a lány és miért lettél ideges? És az a rozsdaszínű farkas Jacob? – dőltek ki belőlem végül a kérdések, mikor nem akarta megtörni a közénk ékelődött csendet.
- Az a lány Bella volt, Jacob szerelme, de csak szerelme, így nem mondhatta volna el neki a titkot, de mivel a csaj régebben vámpírral kavart némi segítséggel magától kitalálta, hogy mik vagyunk – hadarta, úgy tűnt még mindig felidegesíti ez az egész, miközben néha rám sandító aggódó pillantásaiból arra következtettem, hogy az miatt is fél, hogy én megijedek tőle.
- De miért nem mondhatta el neki? – értetlenkedtem továbbra is. – Hát ha szerelmesek...
- Ez nálunk nem így működik – rázta meg a fejét. – A szerelem édeskevés dolog ahhoz, hogy elmondja a titkunkat, ráadásul Bella nem is szerelmes Jacobba, még mindig azért a vérszopóért van oda – mormolta, egyre jobban megszeppentem Paul ócsárló, elégedetlen hangjától, miközben erről beszélt.
- Ezt nem értem – ismertem be végül attól félve, hogy rám is rám rivall, de valahányszor rám nézett tekintete megenyhült, s testtartása sem volt annyira feszült.
- A szerelem a farkasoknál nem létfontosságú... nálunk bevésődés van, egy emberbe egy életen át, sokkal erősebb ragaszkodással és szeretettel, mint amit a szerelem valaha is nyújthat – magyarázta kissé nehézkesen, látszólag nem nagyon találta a megfelelő szavakat. – Csak a bevésődötteknek mondhatjuk el ezt, a szerelem nem kivétel, ahogyan semmi más sem.
- És én? – kérdeztem értetlenül, elvégre eleve hülyeségnek tartottam, hogy bevésődött lennék, hiszen...neeem. Nem lehetséges!
- Te sem vagy kivétel – vakarta meg zavartan a tarkóját, miközben hol engem, hol a lába elé bámult.
- Megint nem értem – ismertem el zavartan, úgy éreztem, kezdek megőrülni, miközben Paul a szavakkal küszködött.
- Én beléd vésődtem – mondta ki végül nyíltan, s bármennyire is próbált szokásához híven lazának és szókimondónak tűnni látszott rajta, hogy tart attól miként reagálok, ám én a megdöbbent sokkon és hitetlenkedésen kívül egyelőre nem nagyon éreztem mást.

4 megjegyzés:

  1. Szia nagyon jó rész lett :)Hú kivi vagyok nagyon , várom a kövit . Nézz be hozzám létszivel és hagy magadután "mancs"nyomot . puszi lORELAY eVEN :)

    VálaszTörlés
  2. szia ez szuper de azt hittem grace elfut a vita után
    puszy

    VálaszTörlés
  3. Nem ér ilyenkor abbahagyni!;)
    Nagyon érdekel,hogy Grace hogyan fogja lereagálni a dolgot.Eszméletlenül jó rész lett!Siess a kövivel!:)
    Panka

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Nagyon jó, mint mindig és jó pofa, ahogy zavarban van Paul Grace előtt, bár szerintem a kislány túl "éretten" gondolkodik és viselkedik a korához képest. Siess a folytatással.
    szia Edit

    VálaszTörlés