14. Család, ő a barátom...

14. Család, ő a barátom...

Tudod, miért a nagy testvérek

születnek elsőként?

Hogy megvédjék a kistestvéreiket

 akik utánuk következnek.

Úgy tűnt az idő hihetetlenül gyorsan telik mióta Jared ténylegesen az életembe lépett, mire észbe kaptam már csütörtök volt, aztán péntek este, és ismét gyomorgörccsel a gyomromban aludhattam el annak reményében, hogy a holnapi nap nem lesz katasztrofális. Szívből kívántam, hogy anyámék vegyenek vissza magukból és próbálják meg megkedvelni Jaredet, legalább miattam, s abban is reménykedtem, hogy Jaredet nem fogja megrémiszteni szüleim bármilyen megjegyzése, igyekeztem pénteken a lehető leginkább felkészíteni mindenre, de továbbra is szórakozottan állt a kihívás elébe. Látszólag nem tudta megrémiszteni semmi, ha rólam volt szó.

Reggel első dolgom volt, hogy lezuhanyozzak, majd magamra kaptam egy egyszerű farmert és fekete pulcsit, ami feldobtam egy dögcédulás nyaklánccal és pár karkötővel. Semmivel sem néztem ki különben, mint máskor, mégis rég voltam ennyire izgatott. Alig vártam, hogy megérkezzen Dom és végül Jared is.

Az óra tizenegy ötöt mutatott, s én hol a szobában pakolgattam, hol anyunak segítettem be a konyhában, míg apu halál nyugodtan ült a nappaliban és tévézett.

- Megjöttek! – sikítottam fel, mikor meghallottam a taxi parkolásának hangját a köveken, majd hatalmas lendülettel már az ajtónál is voltam, hogy kiszáguldva az éppen kiszálló bátyám nyakába vethessem magam.

- Kim! De jó, hogy újra itt vagyok! – ölelt meg szorosan, arcát a nyakamba fúrva. Hihetetlen mennyire hiányzott pár hónap elteltével, s kételkedtem benne, hogy nem-e fogom elsírni magam a viszontlátás örömétől, de tudtam tartani magam.

- Fiam! – hallottuk meg szüleink hangját egyszerre, mikor ők is kiértek a házból, s a taxis időközben eltűnt itt hagyva a csomagokat.

- Anyu, apu – ölelte meg őket is, bár cseppet sem olyan nagy lendülettel, mint engem és ez egy kicsi elégedettséget csikart ki belőlem. Gyerekes, tudom. – Család, szeretném bemutatni nektek Lizt, Liz ők itt a családom, Kim, Monica és Jim – kezdődött a bemutatkozás, mikor Dom magabiztosan maga mellé húzta a kissé esetlen lányt. Hófehér bőre volt, elénk kék szemei és göndör, szőke haja melyek tökéletes csigákban hullottak szép vonású arca köré. Ajkai apró, zavart mosolyra húzódtak, látszólag nagyon nem tudta mit is kellene tennie.

- Szia! – köszöntem neki is lelkesen. – Örülök, hogy végre találkozhatunk, Dom rengeteget mesélt rólad, már kíváncsi voltam rád – öleltem meg köszönésképpen, ami meglepte, de viszonozta gesztusom.

- Én is kíváncsi voltam már rád, Dominic nekem is sokat mesélt a húgáról.

- Meg is sértődnék, ha nem tenné – vetettem szúrós pillantást a bátyámra, mire Liz halkan felnevetett és figyelte, ahogy a fiú inkább felviszi a csomagokat és elvonja szüleink kritikus tekintetét a vendégről.

- Dom felkészített? – kérdeztem halkan.

- A szüleitekre? – bólintottam. – Igen, de tényleg ennyire vészes?

- Ne tudd meg – húztam el a szám. – De ne aggódj, megvédünk, ráadásul az én barátomat is ma mutatom be – sóhajtottam.

- Sok szerencsét – mosolygott együtt érzően. – Az én szüleim sem sokkal jobbak oda haza, ezért ha tehetem inkább nem is megyek haza – húzta el a száját.

- Akkor ebben sorstársak vagyunk?! – vigyorogtam cinkosan. – Na gyere, gondolom nem olyan nagy meglepetés a hideg idő, de azért meg ne fázz! – húztam be a házba, ahol Dom már lenn volt a konyhában és szüleinkkel beszélgetett.

Mikor tekintetünk találkozott hálásan rám mosolygott, amit viszonoztam. Tudtam, hogy ez számára is nehéz lehet, hiszen ahogyan láttam ezt a lányt tényleg nagyon szereti, nem akarja kockáztatni a kapcsolatukat a szüleink miatt, s tudtam, hogy hatalmas lelkesedésem a lány iránt megfog térülni és ő is úgy fog hozzá állni az én barátomhoz, hogy egyensúlyozza anyámék várható viselkedését.

- És Jared mikor jön? – kérdezte anyu.

- Amit végül megbeszéltünk, fél egyre – feleltem, s nem törődtem anyám kissé lenéző, ellenkező pillantásaival. Kizártam ezt, ugyanis Dom biztatóan rám mosolygott.

- Aztán kíváncsi vagyok milyen ez a te Jaredet – vigyorogta, mire csak kiöltöttem rá a nyelvem és halványan elpirultam; igen, azén Jaredem.

- Segítsek valamit? – kérdezte félénken Liz, mikor anyu újra inkább a készülő ételek felé fordult.

- Azt megköszönném, a gyerekekre úgysem lehet számítani ez ügyben... – sóhajtotta, mintha olyan nehéz lenne főznie, főleg mert egész délelőtt segítettem neki! Dom láthatta az arcomon a felháborodottságot, mert csak letaszigált az asztal egyik székére és beszélgetni kezdtünk, néha félfüllel hallgattuk, hogy anyuék mit beszélgetnek a kredencnél, s látszólag egyre inkább egy hullámhosszra kerültek. Legalább Liz nagyon igyekezett, hogy ne kerüljön Monicával konfliktusba.

Nehogy bárki is félre értse, de ahogy az idő telt én egyre csalódottabb lettem, anyu ahogyan láttam megkedvelte Lizt és ez teljesen lelombozott, eddig abban reménykedtem, hogy Liz jelenléte kicsit ellensúlyozza majd Jaredét és Jared nem kerül annyira célkeresztbe anyámék kritikus szemeinek...

- Hallod, ne aggódj, nem lesz gond! – nyugtatott meg Dom, s rá két percre már hallottam is az ajtó kopogását. Úgy pattantam fel a székből, mint akit megcsíptek, s kitárva az ajtót megnyugodva ugrottam szerelmem karjaiba, akit eléggé meglepett ez a fajta köszöntés, de viszonozta ölelésem és apró puszit nyomott a homlokomra.

A változatosság kedvéért most az egyszer normális farmer volt rajta, fekete tornacipővel és fehér pólóval, amire csak rávett egy fekete melegítőfelsőt. Irtó jól nézett ki, bár nekem az én megszokott, kissé alul öltözött szerelmem jobban tetszett, mert az ő maga volt.

- Szia – mosolyogtam feszülten, ahogy észre vettem ő is feszültebb volt a szokottnál, de vigyorgott, ami némiképp megnyugtatott. – Gyere! – kulcsoltam össze ujjainkat és húztam beljebb a konyhába, ahol a családom újra felsorakozott és kíváncsian várták az új jövevényt.

- Skacok ő Jared, Jared ők a családom Jim, Monica, Dom és a barátnője Liz – A gyomromban akkora görcs volt, hogyha Jared nem simogatja hüvelykujjával a kézfejem vagy szorítja meg kicsit jobban a kezem biztosan elájulok.

- Örülök haver, már látni akartam a húgom megmentőjét – tette meg a kezdő lépést bátyám egy afféle kézfogás és férfias ölelés kíséretében. – Még egyszer köszönöm, hogy figyeltél rá, mert ez amilyen bolond biztos a padban esett volna össze... – nézett rám megrovón.

- Igen, én is ettől félek – sóhajtotta Jared rám pillantva, majd illedelmes mosolyt felvéve a szüleimre pillantott. – És köszönöm a meghívást.

- Ugyan, megakartuk már ismerni Kim barátját is – villantott Monica mű mosolyt a fiú felé, bár ezeket a gúnyos, mű megnyilvánulásokat csak én és Dom látta. Mi tudtuk, ismertük már annyira anyut és aput, hogy tudjuk igazából mikor mit gondolnak.

- Akkor esetleg ehetnénk is, nem tudom ti hogy vagytok vele, de én utálok repülni – próbálta meg oldani a hangulatot Dom.

- Rendben, Liz segítesz? – mosolyogtam a lányra, mire az csak bólintott és elindultunk a szekrények felé, míg a fiúk leültek az asztalnál.

- Mióta vagytok együtt? – kérdezte Liz, miközben kezébe adtam a tányérokat, s én a fiókból előkotortam az evőeszközöket is.

- Lassan egy hónapja – feleltem.

- Jó sokáig húztad a bemutatkozást.

- Sajnos nem eléggé – húztam el a szám jelezvén, hogy inkább szeretném kimenteni szerelmem anyámék karmaiból.

Eleinte jónak indult a dolog, csendben ültem Jared mellett, Dommal szemben, míg mellette Liz volt és az asztal két végén a szüleink foglaltak helyett. Csendben ettünk, bár én nem nagyon tudtam enni a gyomromban feszülő csomótól, s látszólag Jarednek sem volt nagy étvágya anyám kritikus pillantásaitól.

A terveim egy ideig sikerülni látszott, inkább Lizt kérdezgették az iskoláról, a jövőjéről, amit orvosként képzelt el, a tökéletes jegyeiről érdeklődtek, s én egyre inkább szorongtam. Tudtam, hogy anyám most Liz minden szavát hozzám vagy Jaredhez méri, amiből egyáltalán nem fogunk jól kijönni.

- És te Jared, hogy tervezed a jövőd? – kérdezte anyu hirtelen, mire még az ütő is megállt bennem, de Jared arcán kedves mosollyal próbált minden kérdésre megfelelni. Engem konkrétan az ájulás kerülgetett.

- Igazság szerint még nem tudom, de még egy évem vissza van, lesz időm ezen gondolkodni.

- Mintha csak Kimet hallanám – mondta anyu. – Bár szívesebben venném, ha tovább tanulna... – Igen, ezt nyugodtan vehettem egy erőteljes utalásnak, amire inkább nem válaszoltam.

- Nem úgy ismerem Kimet, hogy elhagyná Lapusht, ide meg fölösleges a rengeteg iskola... – próbált megvédeni Dom, s egyben szerintem Jaredet is igyekezett megmenteni anyánk karmából.

- Én sem tervezem, hogy elhagyom a rezervátumot, mindenem itt van, ami valaha kelleni fog – mondta magabiztosan Jared. – Az autószereléshez jól értek és biztosan kapnék ebben a körben állást.

- Nem kevés megélhetés az már a mai világban? – Anyu gondolataiban: hogy fogsz így mindent megadni a lányomnak?!

- Igazság szerint nem, egy haverom is élhal az autókért, akivel megismerkedtem Angliában és teljesen jól megél belőle – szólt közbe Dom.

- És annak a barátodnak családja is van? – kérdezte vissza anyu, látszólag nagyon bökte a csőrét, hogy nem Jared válaszolgat.

- Nincs, de hát már rég nem abban a korban vagyunk, hogy egy nő ne dolgozzon, főleg ne Kim... El sem tudnám képzelni mi a fenét kezdene magával egész nap itthon! – Ez konkrétan úgy hangzott, mintha már az én és Jared jövőjét tervezgették volna, amitől én teljesen elvörösödtem, de kedvesem szemeibe furcsa, büszke fény csillant, miközben rám mosolygott. Mint akit cseppet sem riaszt el ez a gondolat, sőt inkább vonzza.

- Amúgy igen, biztos ott ütnék ki mindenkit, ha megakarnák mondani, hogy dolgozhatok-e vagy sem – értettem egyet.

- Látszik ki hordja a gatyát – sóhajtotta Jared lemondóan, mire Dom bólintott.

- Ne is mond... – nézett Lizre, mire mi felnevettünk és cinkosan összenéztem a lánnyal, miközben a pad alatt összekulcsoltam ujjaimat Jaredével. Muszáj volt, hogy valamiképp hozzá érjek, ha már ilyen közel van hozzám...