15. Csak szexre kellesz neki

Hellóka!

Az friss időponttal ellentétben előbb hozom a 15. fejezetet, mert elég rövidke és gondoltam megleplek vele benneteket. :)

Holnap suli bál, szurkoljatok, hogy el ne essek a magassarkúba! :$ :D

Xoxo.Bri.

15. Csak szexre kellesz neki

Mindegy, mi áll előttünk.

Működni fog.

Mert túlságosan szeretlek ahhoz,

hogy valaha is elengedjelek.

[Ajánlott zene]

Az est eléggé nehezen, de lezajlott. Az utolsó fél órában azt hittem teljesen megőrülök, főleg mert anyám egyre inkább belejött az utálatos szerepébe, s alig vártam, hogy ez elől Jared végre megmenekülhessen. Ahogyan észre vettem eléggé rezzenéstelenül, jól vette anyámék kérdéseit, de tudtam, éreztem, hogy egyes dolgok nagyon megbántották őt, amikről feltétlenül beszélni akartam vele mielőbb. Ő is így lehetett vele, mert miután elbúcsúzott a családomtól az ajtónál még szorosan megölelt, s pimasz mosollyal csak annyit mondott;

- Nyisd ki a szobád ablakát – kérte, mire értetlenül bámultam fel rá, de nem tudtam megkérdezni, hogy miért, mert minden szavamat elfojtotta egy csókban.

Pár pillanatig figyeltem, ahogy elindul a motorja felé, majd becsukva az ajtót felrohantam az emeletre, hogy kinyissam az ablakot, amit anyám persze egyből félre értett és leparancsolt a konyhába segíteni a mosogatásban, miközben Lizzel, Dommal és még apával is össze futottam, mikor ők elvonultak a szobájukba. Ez csak egyvalamit jelenthet; beszélgetni akar velem. Tudtam, hogy Jaredről lesz szó, ez nyilvánvaló volt, de konkrétan még sejtésem sem volt, hogy pontosan miről, elvégre annyi minden piszkálhatta anyám csőrét kedvesemmel kapcsolatban.

- Miben segítsek? – kérdeztem mellé állva, s választ sem várva törölgettem el a tányérokat és egyebeket, majd raktam őket a helyükre, miközben anyu beszélni kezdett.

- Nagyon...kedves fiú ez a Jared – mormolta anyu, de nem volt túl meggyőző, csak próbált elég körítés adni az igazi mondandójához; – Talán túl jó is hozzád – mondta, miközben folyton a kezére és tányérra zúduló vizet figyelte. Nem mert rám nézni.

- Hogy érted? – értetlenkedtem, volt egy tippem mire akart kilyukadni, de azt még én magam sem akartam elhinni. Nem akartam elhinni, hogy anyám képes lenne ilyenre gondolni...

- Lefeküdtetek már? – kérdezett rá nyíltan.

- Nem – feleltem az igazsághoz híven, kezdtem egyre biztosabban venni, hogy pont afelé a téma felé közeledünk, amitől én féltem.

- És nem félsz attól, hogy... csak arra vár? Mármint kicsim, te szép vagyok, csinos lány vagy de nem hiszem, hogy egy ilyen fiúhoz illő – mondta, de nem tudtam eldönteni; örül neki vagy bosszankodik emiatt.

- Tévedsz! – sziszegtem dühösen, egyre inkább elpattant bennem egy húr, ami már egész nap feszült anyám viselkedése alatt...

- Én csak reálisan látom a dolgokat, Kim, hiszen te még olyan naiv vagy... – végig akart simítani az arcomon, de én elrántottam a fejem, s elfojtott könnyekkel rohantam fel a szobámba, hogy azt magamra zárva végre elzárhassam magamtól a családom.

Az ajtó hangosan becsapódott, s zár kattant, majd a szívem is leállt pár percre, mikor Jaredet vettem észre az ágy szélén ücsörögni.

- Hogyan? Mióta...? – kérdeztem, s igyekeztem eltüntetni az időközben már kiszökött könnyeket.

- Mindent hallottam – motyogta összeszorított állkapoccsal, izmai olykor megremegtek, ahogyan igyekezett vissza fojtani kikívánkozó dühét, melyek anyám szavai hallatán törtek ki belőle. – Mégis... mégis hogy mondhat ilyet?! – morogta.

- Nyugodj meg, hiszen azért lássuk be; az anyáknak, főleg az enyémnek az a dolga, hogy rossz oldalról közelítsék a dolgokat... én sem értem miért vagy velem, nemhogy anyám – szorosan összehunytam a szemem, mikor rá jöttem, hogy rossz fele kanyarodtam a témában. – Mármint... – próbáltam volna kimagyarázni, de félbevágott, s mikor újra kinyitottam a szemem ott állt előttem és haragosan nézett le rám.

- Te is ezt gondolod?! Mit kellene tennem, hogy ezt a hülyeséget elfelejts? Hm? Mit Kim?

- Semmi, nem úgy értettem... – próbáltam hárítani, nem akartam nála tovább feszíteni a húrt. – Csak rosszul jött ki, de ne foglalkozzunk ezzel jó? – kértem, bár tudtam, hogy úgysem hagyja annyiban a témát.

- Kim, nekem nem csak szexre kellesz – mondta ki nyíltan. – És mielőtt kitalálod azzal a csavaros kis eszeddel, hogy úgy, mint nőt nem kívánlak előre szólok, de, nagyon is, de nem jár azon az eszem, hogy mikor fekszünk már le... Én tényleg, halálosan szerelmes vagyok beléd! – Minden vér az arcomba szökött, mikor nyíltan kimondta a dolgokat, de a könnyeim még mindig folytak. Bár inkább a meghatódottságtól, de ő ezt félre érthette. – Jaj, ne sírj már... – ölelt magához és én nem ellenkeztem, szorosan bújtam a nyakához és szívtam be finom illatát. – Nem is tudom, hogy neked vagy anyád fejébe kellene beleverni, hogy mennyire szeretlek...

- Ne verekedj.. – motyogtam halványan elmosolyodva, mire éreztem, ahogy izmai jól érezhetően megnyugszanak, majd az ágy felé terelve leült, hátát a falnak vetve, s ölébe húzva.

- Viszont... lenne itt még egy dolog... – motyogta, tekintete mindenhol volt, csak rám nem mert nézni. Nagyon kellemetlenül érezhette magát, ami idegesített. Egyre dühösebb lettem anyámra, hogy milyen idióta bogarakat ültetett el mindkettőnk fülében.

- Mi az? – kérdeztem, mikor percek múltán sem válaszolt.

- Hát...anyád kicsit elgondolkodtatott, mármint a jövőnkről... és szóval én ezt tényleg komolyan gondolom, csak azt nem tudom, hogy te, hogy állsz ezzel – motyogta.

- Én is komolyan gondolom, csak mivel tudom, hogy a fiúk ilyen korban irtóznak a kötöttségektől nem szokásom felhozni a témát, főleg nem egy hónap után... És igazság szerint nem tudom mit hoz számunkra a jövő, de mióta együtt vagyunk úgy érzem, hogy... hát szóval veled egész nyugodtan megöregednék – teljesen elvörösödtem oly annyira, hogy inkább Jared mellkasába fúrtam az arcom, csak ne lássa mennyire zavarba hoz a dolog.

- Még úgyis, hogy esetleg anyád szerint elfogadhatatlan mód dolgoznod kell vagy éppen Lapushban maradunk? – hangja alig volt több suttogásnál annyira zavarban érezte magát és ez nagyon zavart. – Hogy esetleg nem lesz meg mindenünk?

- Jaj Jared, ebben a fél órában egy csomószor elmondtad, hogy mennyire szeretsz, nekem ez már a minden... – rajtam volna a kételyek szétoszlatásának sora.

- És ha nem? – kérdezte.

- De igen! – biztosítottam. – Semmivel sem vagy, illetve vagyunk kevesebbek, mert itt akarunk élni a rezervátumban vagy mert nem akarunk sorsdöntő, világmegváló munkahelyeket... Ez mind anyám hibája és ezeket mind felejtsd el! – kicsit feljebb tornáztam magam, hogy arcunk egy vonalban legyen és megcsókolhassam őt. Pár pillanatig bizonytalanul csókolt vissza, majd mikor valóban meggyőződött magabiztosságomról elmélyítette a csókot és végre teljesen kizárhattuk a külvilágot pár percre. – Különben is, szívesebben mondom, hogy az uram egy autószerelő mintsem valami spéci orvos, akit jó ha két hetente látok az elfoglalt munkája miatt és a kertészhez kényszerülök némi szeretetért... – viccelődtem.

- Szóval kertész? – hitetlenkedett, mire megráztam a fejem.

- Autószerelő – mosolyodtam el és újra ajkaira hajoltam.

Mire észbe kaptam teljesen besötétedett, fene sem tudta volna megmondani, hogy mennyi ideig csókolózhattunk, de én legszívesebben nem is hagytam volna abba. Másra sem vágytam csak az ajkaira.

- Mennem kell járőrözni... – sóhajtotta. – De holnap délután rá érsz? – kérdezte.

- Persze – mosolyodtam el. – Találkozunk?

- Hát hogyne! - villantotta rám édes mosolyát. – Ott az öbölnél?

- Tökéletes – bólintottam, s egy búcsú csók után hagytam, hogy kimászva mögülem eltűnjön az éjszakában.

Kellett pár perc míg felfogtam, hogy ez az egész nap lezajlott és túléltünk mindent, főleg úgy, hogy anyám hülyeségei után még együtt vagyunk és előre láthatólag még nagyon sokáig együtt is maradunk.

A hideg egyre inkább befurakodott a szobába, most, hogy nem volt velem a farkasfiúm. Kénytelen voltam becsukni az ablakot, de mikor megjelentem az ablakban az erdőből hangos farkasvonyítás tört föl, amitől akaratlanul is felnevettem.

- Én is szeretlek – mondtam halkan, tudva, hogy rajtam kívül úgysem hallja senki, főleg nem az, akinek kellene, de azt is tudtam, hogy még lesz időm ezt hajtogatni neki. Remélhetőleg hosszú éveken át.