9. Korcsolya

Hellóka!

Ahogyan láttam sokatok várja már Jared lelepleződését, de az még messze van, addig is remélem tetszenek a fejezetek, ami bár mostanában nem túl eseménydúsak, de ez hamarosan változni fog, noha az ő történetüket nem kalandregénynek szánom.

Jó olvasást!

Xoxo.Bri.

9. Korcsolya

‎‎Itt ez a srác, aki mindig megnevettet,

nem számít mennyire rosszul érzem magam..

A még fehér fűző szorosan fogta körbe lábamon a korcsolyát, miközben az ujjaim már ellilultak annyira szorítottam a csomót rajta. A cipő éle halkan koppant a betonon, ahogy óvatosan két lábra álltam és próbáltam megszokni, hogy a szilárd talaj kissé eltűnt a talpam alól. Könnyen belejöttem, miközben begyömöszöltem az apró bokszba Viv csizmája mellé az én cipőmet, s követtem őt ki a szabad ég alá. A hatalmas korcsolya pálya közepén volt egy apró jégmentes felület, ahol néhány szék és asztal volt, na meg onnan szólt a zene, ami körbe járta az egész teret. Hangulatos volt.

Charlie és Ash egymás mellett ácsorogva támaszkodtak a korlátnak, miközben elfojtott vigyorok közepette figyelték, ahogy Viv átlép a jégre és közelebb húzva magát a korláthoz igyekezett szokni a korcsolyázás örömeit. Én is követtem őt.

- Na? – vigyorogta Charlie, szinte várva, hogy mikor esek el.

- Megy ez – vigyorogtunk össze Viviennel, aki immár kapaszkodó nélkül siklott ide-oda. Nekem nem ment ilyen könnyen, az első percekben teljesen elfelejtettem miként kell lökni magam, alig mertem felemelni a lábam, de aztán beadtam a derekam a felém nyújtott karnak és hagytam, hogy barátnőm magával húzzon, s együtt tegyük meg az első óvatos köröket. Minél jobban belejöttem annál inkább gyorsabb tempóra vágytam, élvezet volt hallgatni a korcsolya és a jég találkozását. El is felejtettem milyen jó érzés.

- Verseny? – kérdezte Viv felvont szemöldökkel, mire csak bólintani tudtam. Mindketten neki feszültünk a hideg jégnek, s úgy lőttünk ki onnan mintha sosem lenne vége a pályának, s noha azt hittem a kanyarnál elesek mégis teljesen más okozta vesztésem okát. Jared.

Kikerekedett szemekkel meredtem a fiúra, aki szintén rám bámult, míg a mellette ácsorgó indián nő egy kislány lábára rakta a rózsaszín korcsolyát.

- Ah... – nyögtem fel fájdalmasan, mikor azt hittem át esek a korláton.

- Győztem! – kacagott fel messzebbről Viv. – Kim? – kérdezte értetlenül, majd mikor észre vett oda siklott mellém és aggodalmasan rakta kezét a hátamra.

- Jól vagyok – egyenesedtem ki. – Semmi gáz, csak gondoltam hagylak nyerni – legyintettem fölényesen, próbáltam nem nagyon kimutatni, hogy a szikla ugrásnál támadt sebem talán felszakadt az ütközésnél.

- Hát hogyne, de mit keres itt Jared? – kérdezte Viv mindent tudóan, mire csak megráztam a fejem jelezve, hogy nem tudom. – Mindegy – vont vállat végül, s újra magával rántott.

- Jaj, bocsánat – kerültem ki az utolsó pillanatban a kislányt, aki Jareddel jött. – Viv, lassabban! – szóltam rá a lányra, majd kitépve kezem az övéből hagytam, hogy tovább menjen, míg én lassabb tempót vettem fel. Nem volt kedvem elesni.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, miközben azon igyekeztem, hogy ne sok jelét mutassam ki annak egy biccentésen kívül, hogy észre vettem Jaredet, bár ő alattomosan folyton a tudatomba kúszott és nem hagyott nyugtomat. Így történhetett meg, hogy mire észbe kaptam a korcsolya megakadt a jégen én pedig teljesen elvesztve az egyensúlyom először előre billentem majd végleg hátra estem. A fenekem fájdalmasan huppant, míg a fejem koppant a kemény jégen. Egy ideig nem éreztem semmit, aztán hirtelen a fejem tompán elkezdett fájni, s zúgni. Forgott felem a világ, de azt még mindig nem értem, hogy Jared mi a frászért jött be a jégre, mikor annak szélére világosan ki volt írva, hogy cipőben tilos!

- Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan, felém hajolva. – Nagyon beütötted magad? – segített felülni, mikor rá jött mit akarok.

- Ah, nem – hazudtam megrázva a fejem, de ez csak rosszabbított a helyzeten. Még inkább fájni kezdett a fejem. – Amúgy mit keresel itt? – kérdeztem rá hirtelen, amire látszólag ő sem várt, de betudta annak, hogy bevertem a fejem. – Ha nem tudnám, hogy hülyeség biztos azt mondanám, hogy követsz – adtam hangot újabb gondolatomnak, s most már szívből reméltem, hogy tényleg betudja szavaimat a fejfájásomnak.

- Nagyon beverted a fejed... – mosolyodott el zavartan, jót szórakozott bénaságomon. Gratulálok Kim!

- Kim, jól vagy? – guggolt le mellém Viv. – Nagyon beverted a fejed?

- Nem, de ha lehet most inkább ki csusszannék... – motyogtam, a világ még mindig forgott körülöttem, így össze szorított szemekkel hagytam, hogy barátnőm és Jared felsegítsenek a földről.

- Kinek is kellene az az első segélydoboz? – kérdezte kissé bűntudatosan Viv, mikor meggyőződött róla, hogy teljesen szilárd és biztonságos talajon vagyok. – Hova tűnt Charlie és Ash? – kapott észbe, mire a két jómadár az apró bódé mögül evickélt elő lábukon a korcsolya cipőkkel.

- Mi történt? – kérdezte össze vont szemöldökkel Ash, mikor észre vette összegyűlt kis társaságunk.

- Semmi, csak kicsit megszédültem, úgy látszik még nem gyógyultam meg teljesen – hazudtam, nem akartam elvenni a kedvüket a korcsolyázástól.

- Ülj le – tanácsolta Charlie. – Ash, lányoké az elsőbbség – vigyorgott a lányra.

- Akkor nyugodtan előre mehetsz! – vágott vissza a lány, de azt, hogy végül ki lépett először a jégre nem tudtam meg. Addigra Jared társaságában a fabódé mögött ücsörögtem és igyekeztem levenni magamra a cipőt, amit csak nem akart engedni a szorításán.

- Majd én – sóhajtotta végül a fiú, s választ sem várva letérdelt elém, majd mint akinek erőkifejtésbe sem került egy perc alatt levette rólam mind két cipőt. Vagy én vagyok elképesztően gyenge vagy ő erős. Nem tudtam eldönteni.

- Kösz – motyogtam zavartan, most hogy a fejfájásom csillapult, majdhogynem teljesen el is múlt kezdtem rá jönni, hogy mekkorát bénáztam Jared mellett, amit ráadásul meg is koronáztam az idióta hablatyolásommal.

- Jobban vagy?

- Aham – bólintottam. – A sapka tompította az ütést – vágtam egy apró grimaszt, miközben megragadva a fekete sapkát lehúztam a fejemről, mire a látásom eléggé rontotta a rengeteg sötétbarna tincs, amik a szemem elé hullottak. Ujjaim könnyedén szántottak végig kócos hajamon, miközben igyekeztem azokat hátra tűrni nem sok sikerrel, ami Jaredet látszólag szórakoztatta, mert halványan elmosolyodott, s szerintem újra nem gondolva át mozdulatait egyik kezével az utolsó tincsem is hátra tűrte. A szívem hirtelen a torkomba ugrott, s ha nem gondoltam volna újra képtelenségnek ismét megkockáztattam volna azt, hogy hallotta heves pulzusomat a közelségétől. Jared tönkre teszi az EKG-m!

- Jared! Jared! – A kislány hang élesen szelte át a hideg levegőt, mire a fiú összerezzenve húzta vissza a kezét, s pillantott a bódé sarkához ahonnan pár pillanat múlva egy apró kislány bukkant elő. Szőkés haja göndör fürtökben lógott ki a rózsaszín sapka alól, a zöld kapát talán még egy kicsit nagy volt rá. Könnyedén mozgott az apró korcsolyában, míg arca rózsaszínpírba borult a hidegtől, barna szemei kíváncsian pillantottak rám, mikor engem is észre vett.

- Szia – köszönt kissé félénken, majd lelassítva párszor végig nézett rajtam, s pár szökkenéssel már Jared térdébe kapaszkodott. – Te vagy Jared barátnője? – kérdezte kíváncsian, mire a fiúval akaratlanul is egyszerre nevettünk fel. Mintha rézszínű bőre sötétebbe váltott volna, ahogyan én is elvörösödtem egy kicsit, majd megrázva a fejem válaszoltam.

- Nem, csak barátok vagyunk. – Igazság szerint még ebben sem voltam biztos, fogalmam sem volt róla, hogy ő mit érezhet irántam, s nem mertem rá nézni szavaim után, hogy ezt kiderítsem.

- Kár – mormolta elszomorodva a kislány, majd újabb energialökettel szakadt ki a fiú karjaiból, s megragadva annak kezét elkezdte húzni maga után. – Gyertek! Nézzétek meg hogyan korcsolyázok! – kérdezte lelkesen, s mi hogyan mondhattunk volna nemet egy ilyen tündéri kislánynak? Jared néha egy bocsánatkérő pillantást lövellt felém, amit egy egyszerű mosollyal viszonoztam, nem zavart a kislány. Aranyos volt.

- Claire! – Fújta ki megnyugodva a levegőt az indián nő, mikor észre vette, hogy a kislány összevont szemöldökkel, koncentrálva igyekszik kijutni a jégre. – Máskor ne menj el! – szólt rá a kislányra dorgálón.

- Jó jó – legyintette le a nőt, mire az hitetlenkedve elnevette magát Clarie ábrázatán, majd szikrázó mosollyal felém fordult.

- Szia, Emily vagyok, láttam az előbb jó nagyot estél, jobban vagy? – kérdezte kedvesen.

- Igen, köszönöm – Barátságos viselkedése teljesen elvonta a figyelmem arról, hogy milyen csúnya seb éktelenkedik amúgy gyönyörű arcán, s bár ez nem csak nekem tűnt fel, de őt nem zavarták a kíváncsi tekintetek. – Kimberly Evans – mosolyogtam rá én is, Jareddel pár szót váltottak, amire nem igazán figyeltem. Nem rám tartozott és jobban lekötött azaz alakzat, amit Ash és Charlie felvettek a pálya közepén. Nem tudtam eldönteni, hogy elesni akarnak vagy épp megkapaszkodni egymásban.

- Nem hiszem el, hogy Claire ügyesebben korcsolyázik, mint én – mormolta Jared hitetlenkedve, mikor percek óta a korlátnak dőlve figyeltük az emberek forgatagát. Ahogy a nap egyre inkább a délutánba vezetett át az ember annál többen lettek.

- Hát látod – vigyorodtam el. – Aranyos kislány, Emily az anyja vagy...? – kíváncsiskodtam remélve, hogy ez nem tűnik udvariatlanságnak. Nem volt az, Jared teljesen nyugodtan válaszolt.

- Emily Sam menyasszonya, Emily pedig a kis Claire nénikéje – magyarázta. – Muszáj volt eljönnöm velük, Claire már nyúzott vele, hogy korcsolyázni akar, de Emily nem engedett volna el minket egyedül, vagyis inkább Clairet velem – nevetett fel.

- Meg tudom érteni – csipkelődtem.

- Igen? – hitetlenkedve felnevetett beszólásomon, miközben rám nézett. – Kinek a feje is koppant akkorát a jégen? – kérdezte gúnyosan.

- Jól van, na! – mormoltam sértetten, azért vigyorogva, hogy ne vegye komolyan nyafogós hangom. – Ez bárkivel megtörténik – érveltem.

- Hallod, itt hallottam mekkorát koppant ott! – folytatta tovább, mire jobb hozzá szólás híján csak a vállába bokszoltam, ami inkább nekem fájt.

- Beléd mi a franc ütött? – sziszegtem kiroppantva az ujjaim, mikor rá jöttem, hogy ez tényleg inkább nekem fájt.

- Hogy érted? – kérdezte meglepetten, kissé feszült lett.

- Mindegy – mondtam végül, nem akartam ezzel tönkre tenni a napot, hiszen végre úgy éreztem, hogy újra minden rendben közöttünk. Nem akartam ezt megkockáztatni.

- Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe – mormolta végül, kedvem lett volna fejbe vágni magam valamivel, hogy ennyire elszúrtam az egészet.

- Engem csak az zavar, hogy nem tudom mibe – feleltem őszintén. Tényleg nem zavart, hogy belerángatott valamibe, mert látszólag ez a dolog nem is volt olyan rossz, észre vett, szerintem még barátoknak is mondhatjuk magunkat, de sehogy se találtam magyarázatot arra, hogy mitől következett be ez a változás és ez a napok múlásával egyre inkább zavarni kezdett..