19. Hercegem

Hellóka!

Gondoltam hozom a következő fejezetet, remélem ezért senki sem fog megorrolni rám. :)
Jó olvasást és kitartás erre a hétre is!

Xoxo.Bri.

19. Hercegem

Minden lány egy kicsikét királylány,
minden Fiú kicsit hős lovag.
A Lány trónol Álomország trónján,
a Fiú képzel kardot és lovat.

A szél lassan lecsendesedett, ahogyan a köztünk lévő veszekedés is teljesen elmúlt. Csak a viszontlátás öröme és az a mérhetetlen nagy szerelem maradt, amit egymás iránt éreztünk, az már cseppet sem érdekelt, hogy a bevésődésnek köszönhetem-e mindezt vagy sem. Már a legkevésbé sem érdekelt. Csak élveztem, hogy a mellkasomban a lyuk újra eltűnt, rendesen kaptam levegőt és nem fáztam. Mellette sosem lehetett semmi bajom.

Ahogy a vihar elmúlt és a tenger hullámai is visszavonultak Jared könnyedén felállt magával húzva engem is, hogy ki indulhassunk a biztonságosabb partszakaszra. Egyik keze szorosan ölelte a derekam, míg másikkal még mindig az egyik kezemet fogta, látszólag nem nagyon akart ennél távolabb engedni magától és ezért hálás voltam. Nem vágytam semmi másra csak a közelségére.

- Haza kísérlek, jó? Nem szeretném, ha fognád magad és eltűnnél – mondta szelíden, mióta kibékültünk olyan hihetetlen megnyugvást láttam a szemeiben mintha beinjekciózta volna magát. Na nem mintha hihetetlen gyógyuló szervezetében bármilyen anyagnak is hatása lenne...

- Nem jössz be? – kérdeztem. – Dom és Liz szerintem szívesen látna, anyuék meg nem különösebben érdekelnek – vontam vállat szórakozottan.

- Nem zavarok? – kérdezett vissza bizonytalanul.

- Épp eléggé hiányoztál ahhoz, hogy most egy darabig ne szabadulj meg tőlem! – biztosítottam, mire csak felnevetett és menet közben apró puszit nyomott a homlokomra.

- El sem hiszed mennyire örülök, hogy ezt mondod! – biztosított öröme felől, s ezzel abba is hagytuk a beszélgetést. Haza úton csak sétáltunk egymás mellett, míg ő szorosan magához ölelt vagy olykor lejjebb hajolt, hogy megpuszilhasson. Egyre inkább idegesített, hogy nem csókol meg, amit látszólag ő is észre vett és direkt feszegette a határaimat. Még nem jött rá, hogy milyen makacs vagyok?!

- Megjöttem! – kiabáltam el magam a házba érve. – És vendéget hoztam! – tettem még hozzá, bár így is megkaptam anyám és apám felől a csodálkozó pillantásokat, de nem törődtem velük. Sokkal inkább lefoglalt, hogy Dom és Liz mennyire örült, hogy kibékültem Jareddel.

- Húgi vissza jött a színed – kacagta Dom. – Ezek szerint folyton ki kell küldenünk benneteket a viharba, ha összevesztek?

- Nem lesz rá több alkalom! – biztosított Jared, s szavait megnyomatékosítva hatalmas, cuppanós puszit nyomott az arcomra, mire csak felnevettem és szorosabban öleltem vékony derekát.

- Ezek a mai fiatalok... – szipogott színészi tehetséggel bátyám, miközben letörölte szemeiből a nem létező könnyeket.

- Jól van, Drágám, szállj le a húgodról, mielőtt megtép – nevetett Liz, mire cinkosan össze néztünk és inkább magammal húzva Jaredet elvonultunk a szobámba.

- Aztán csak óvatosan! – röhögött fel Dom, mire teljesen elvörösödtem és gondolatban jól seggbe rúgtam drága bátyám.

- Megkérdezném kell-e törölköző, de gondolom fölösleges lenne – mormoltam zavartan, mire csak felnevetett és újabb puszit kaptam. Jelentem; csak egy puszit! – Viszont lemegyek teáért, kérsz?

- Igen, köszönöm – bólintott, majd tovább vizsgálta a szobám minden négyzetcentiméterét, míg én lementem a teákért.

Pár perc múlva újra a szobában voltam, s mindkét bögrét lerakva az asztalra kíváncsian ültem le Jared mellé, aki időközben elnyúlt keresztben az ágyon és csak akkor volt hajlandó élet jelet mutatni, mikor mellkasára támaszkodtam és kíváncsian vártam, mikor nyitja ki a szemeit.

- Min vigyorogsz? – kérdeztem kíváncsian hüvelykujjam szórakozottan végig húzva ajkai vonalán, mire egyik keze bilincsként fonódott a kezemre, s ismét csak egy puszit kaptam a tenyerembe.

- Kíváncsi vagyok meddig bírod... – mormolta viccelődve, kilesve a szempillái mögül.

- Ne akard sokáig húzni az idegeim – tanácsoltam a lehető legközelebb hajolva hozzá úgy, hogy még ne érjen össze az ajkunk. A szám már bizsergett és égett annyira vágyott a csókjára, de igyekeztem türtőztetni magam.

- Mer? – kérdezte szemeit újra lehunyva, ajkai kaján féloldalas mosolyra húzódtak, amitől már nem bírtam tovább. Pólójának nyakába kapaszkodva szüntettem meg azt a pár milliméternyi távolságot, nem kellett sokat várnom a válaszra. Ajkai türelmetlenül, akaratosan játszottak az ajkaimmal, majd egyhamar nyelve játszadozását is megéreztem. A szívem a torkomban dobogott, mikor megéreztem, hogy az elmém már egyre többet és többet akar, a fantáziám már teljesen máshol járt, amitől teljesen elvörösödtem. Kívántam őt.

Karja egyre szorosabban ölelt körül, s mire észbe kaptam már rajta ültem és élveztem, ahogy egyik keze fel le siklik a combomon, míg én telhetetlenül faltam forró ajkait. Reméltem, hogy senki nem nyit ránk ebben a helyzetben, s a gondolatra, hogy akár anyám is beteheti a lábát az ajtón egyből kijózanodtam.

- Ha ezt tudom mindig feszegetem a határaid... – mosolyodott el kajánul, kezem alatt a mellkasa legalább annyira gyorsan zilált, mint én, s szíve olyan hévvel verte a tenyerem azt hittem kiesik, ahogyan az enyém is.

- Ne légy gonosz – biggyesztettem le ajkaim, s leszállva róla inkább elnyúltam mellette az ágyon. – Jared! – sipítottam halkan, nevetésbe fúlóan, mikor a fiú egy könnyed rántással a karjaiba húzott és újra mellkasán pihentem.

- Csak... ne menj tőlem nagyon messze, jó? – kérte halkan, mire halványan elmosolyodtam és puszit nyomva arcára, csak bólintottam. – És kerülj minden veszélyes dolgot, amíg nem vagyok melletted! – tette még hozzá.

- Igyekszem – bólintottam újra.

- És átjöhetnél holnap hozzám, hogy bemutassalak a nagyinak – folytatta abban reménykedve, hogy nagy lendületemben újra rá bólintok kérdésére, de a mozdulatban megálltam. – Ne nézz így rám! – kérte kölyök kutya szemekkel.

- Bocs – horkantottam, s el takartam szemem a szabad kezemmel, de pár pillanat múlva újra megéreztem ujjait a csuklómon, ahogyan elhúzta onnan a kezem és magára húzta. Kitartóan kapaszkodtam a másik vállába.

- A nagymamám már nagyon megakar ismerni és meséltem már milyen akaratos... – kezdett bele.

- Rendben, rendben! – ismételtem. – Te is túl élted az én szüleim, szerencsére! – mosolyodtam el.

- Úgy van, és még mindig benn vagyok az oroszlán barlangjában – tette hozzá.

- Oroszlán? – horkantottam. – Drágám, ezek...sárkányok, nagy, nyálkás, hétfejű sárkányok!

- És akkor te vagy a hercegnő? – kérdezte újra szemtelenül vigyorogva.

- Nem, szó sem lehet róla! Azokhoz általában szőke herceg jön, viszont nekem nem kell egy szőke herceg sem!

- Hát mi kell neked? – folytatta nagyon sehová sem vezető beszélgetésünk.

- Te – feleltem tömören, halványan elpirulva, újra ajkaiért hajolva.

- Ezt örömmel hallom – mormolta két csók között. – De attól még meg kell küzdenem a sárkányokkal, mi?

- Áh, nem! – legyintettem. – Majd azokat elintézem én! – feleltem fölényesen, mire csak nevetést kaptam válaszul. – Hé!

- Bocsi, bocsi – vigyorogta. – Na, de árulja már el hölgyem mit tudna kezdeni két hét fejű sárkánnyal!

- Először is anyunak és apunak szólítom őket – horkantottam, mire újra felnevetett. – Amúgy meg igen is, vagyok olyan erős, mint ön! – folytattam pökhendin, persze mindketten tudtuk, hogy ez hülyeség. Egy karja erősebb, mint én egészében.

- Akkor gondolom nem kellene hergelnem magácskát – vigyorogta pimaszul. – Talán még a végén pórul járok.

- Pontosan! – bólintottam teljesen egyetértően. – Nem hinném, hogy örülne, ha ilyen fiatalon véget érne az élete, hiszen még előtte áll az élet, sok kaland és szerelem... – Mire szavaim végére értem újra a hasán ültem és eleve halott ötlettel igyekeztem lefogni mindkét csuklóját a feje mellett. Ha akarta volna egy pillanat alatt kiszabadítja magát, de látszólag élvezte a helyzetet. Jót vigyorgott szavaimon.

- Mily nagylelkű hölgyem – sóhajtotta drámaian. – Csak nem oka van ennek a kegyelemnek? – kérdezte ajkain hamiskás mosollyal, miközben nem különösebben erőlködve felnyomta karjait és felült felem szembe. Hasáról kicsit lejjebb csúsztam, de igyekeztem erről tudomást sem venni. Nem akartam elpirulni.

- Magamtól vagyok ilyen nagylelkű – feleltem vigyorogva. Tetszett ez a bugyuta, gyerekes játékunk.

- És sikerült már megnyernie valakinek a lelkecskéjét, kisasszony?

- Nem, nem sokan próbálkoztak még vele – mosolyogtam, nem tudtam elszakadni barna szemeinek látványától. Egyszerűen rabul ejtett.

- És ha valaki esetleg megpróbálkozna szívének elrablásával nagyon megorrolna az illetőre? – folytatta.

- A sárkányok elé vetném – feleltem nyersen, mire fojtottan felnevetett.

- És ha az a bátor lovag sikeresen megküzdene a sárkányokkal?

- Akkor övé mindenem – sóhajtottam még mindig mosolyogva, majd nyakába kapaszkodva hátra döntöttem magunkat az ágyon és ajkait újra a magaménak tudhattam.