2012. március 27., kedd

25. Sejtés

Hellóka!
Sajnálom, hogy tegnap nem jöttem vele, de valahogy kiment a fejemből. :$ Mindenesetre most jöttem a 25. fejezettel, s egyben bejelentem, hogy már csak 4 fejezet + a epilógus van hátra (már ha nem számoltam el magam megint), az idegeim pattanásig feszülnek, ha az elkövetkezendőkre gondolok, de nem merek többet mondani. Majd úgyis megtudja mindenki és eldönti, hogy hányadán is áll velem. :$
Jó olvasást és kérlek véleményezzetek.! :)
Xoxo.

25. Sejtés

Az igazi szerelemnek megvannak
a maga 
előérzetei... 
Ha valaha is meg kellett volna mondanom, hogy ki lesz a következő bevésődött biztos, hogy nem Pault mondom. Valahogy mindig úgy gondoltam, hogy Paul hosszú évek múltán találja meg a másik felét, miután ki élte magát, nem az átváltozása után egy hónappal... Abszurd volt mégis igaz.
Paul idegessége szilveszterkor igaznak bizonyult, valóban keresett valakit az erdőben, akit másnap délelőtt meg is talált a bevésődése személyében. A lányt másnap pillantotta meg Forks középiskolájának parkolójában, mikor beiratkozott a kilencedik osztályba. Hát igen, sokan nem gondoltuk volna, hogy a lassan huszonegy éves Paul mellé majd egy elsőéves, tizenöt éves lányt rendelnek, akinek ráadásul eléggé gondjai voltak az angollal, tekintve, hogy a lány Franciaországból jött.
A napok igazság szerint úgy teltek el, hogy fel sem tűnt. Az idő repült, s mire észbe kaptam két új taggal bővült a falka Seth és Leah személyében. A Clearwater testvérek apjuk halála után változtak át, mikor Bella leugrott a szikláról és Jacob megmentette. Ritkán találkoztam a lánnyal, de akkor nagyon feltudott bosszantani, noha ezt nem mutattam. Unszimpatikus volt, csak azért mert annyit szenvedett miatta Jacob, hogy azt rossz volt nézni, s tudtam jól, hogy ezeknek még nincs vége.
- Mi van Jacobbal? – kérdeztem Jared mellkasán pihenve, újra náluk aludtam, ami már nem jelentett újdonságot. Anyám kénytelen volt beletörődni, hogy minden hatalmát elvesztette felettem, ha a szerelemről volt szó.
- Az erdőben van... nem tud vissza változni az idegtől – húzta el a száját Jared. – Ideje lenne már, hogy ő is találjon valakit... Legalább nem szenvedne.
- De Bellát sem értem... tulajdonképpen kit szeret? Edwardot vagy Jacobot? – kérdeztem. Egy idő után teljesen elvesztettem a fonalat és igazság szerint nem is nagyon akartam beütni ebbe az orromat.
- Bella legutóbb tökéletesen megmutatta, hogy Edwardot szereti, mikor utána ment a Volturihoz, viszont Jake továbbra sem adja fel – mormolta Jared. – Nem beszélhetnénk másról? – váltott témát ajkán kaján mosollyal, majd mire észbe kaptam újra felettem magasodott és nem beszéltünk semmit. Simogató ujjai és forró ajkai kereszttüzében egy értelmes szó sem jutott eszembe az este további részében...
Jake élete nem nagyon halad, míg Bellát nem tudja kiverni a fejéből, ráadásul nem úgy tűnt, hogy ez bármit is befolyásolna Bella érzelmein. Ő továbbra is kitartóan szerette Edwardot, ami megértettem, viszont azt egyáltalán nem, hogy miért kellett attól még a fiút ennyire kihasználni...!
A vörös vámpírt még mindig nem tudták elkapni, bár az már kiderült, hogy Bellát akarja, amiért annak párját anno Ewdard megölte. Valami bosszú -féle, ha jól tudom.
Bár egyáltalán nem tetszett ez az egész nem nagyon tudtam bele szólni, rossz előérzetem volna, ha a Victoriára vagy Bellára gondoltam, s féltettem Jaredet, aki ilyenkor csak jót derült félelmemen és megnyugtatóan ölelt magához éjszakákon át.
Azt hittem, hogy a bevésődés varázsa, újdonsága egy idővel kicsit alább hagy, de nem így volt. Minden napot újabb csodaként éltem meg a fiúval és imádtam minden vele töltött percet, kitöltötte az egész életemet és ennél több nem is kellett.
- Ma délután rá érsz? – kérdezte mosolyogva Jared. – Beszélnünk kellene...
- Ez miért nem hangzik jól? – húztam el a szám, mire csak megrázta a fejét és megnyugtatott.
- Semmi komoly, csak tudom, hogy túl fogod reagálni a dolgot – Ez sem hangzott túl jól, de nem válaszoltam. Csak bólintottam, hogy ráérek és ajkaira tapadva elbúcsúztam tőle. Újra járőröznie kellett menni, mostanában sokkal gyakrabban és többet...
- Megjöttem – kiabáltam el magam szórakozottan, mikor beértem a lakásba. Anyu épp valami szakácskönyvet bújt, apu pedig dolgozott. Dominic meg természetesen egy másik kontinensen volt, így fogalmam sem volt róla mit csinált éppen. Dommal még mindig naponta beszéltem, teljesen elfogadta Jaredet, összehaverkodtak, ráadásul apu is úgymond megértette, hogy ki a párom. Többet nem is kérhettem volna tőlük, anyutól pedig nem is várhattam volna el mást. Nem is érdekelt.
- Szia! Mi volt a suliban? – kérdezte csak úgy, megszokásból.
- Nem több, mint máskor – feleltem. – Délután elmegyek Jareddel – feleltem, pár pillanatig az arcán átfutott, hogy tiltakozni akar, de aztán inkább meggondolta magát. Tovább olvasta a szakácskönyvet, miközben kivette a hűtőből a tojásokat.
A szobámba érve gyorsan össze csaptam a leckét, a jegyeim alaposan leromlottak, ami nem csak nekem vagy anyáméknak tűnt fel, Jared is elkezdte rágni a fülem, hogy tanulnom kellene, de egyszerűen képtelen voltam rá. Szerelmem és vele kezdődött új életem jobban lefoglalt. Előpakoltam a kémiát, hogy végre tényleg elkezdjek tanulni, de tekintetem akaratlanul is a naptárra siklott. Összevont szemöldökkel futtattam tekintetem a számok között, s még a lélegzetem is elakadt, mikor feltűnt valami. Ebben a hónapban még nem jött meg. A gondolataim egyből bepánikoltak, míg azzal próbáltam magam nyugtatni, hogy ez hülyeség, hogy biztosan csak késik és fölöslegesen parázok. Nem lehet nagyobb dolog egy kis késésnél! Csak ennyiről van szó!
Próbáltam a tananyagra figyelni, igyekeztem bemagolni a dolgokat, de észrevételem után egyáltalán nem tudtam semmi másra gondolni, hiszen nem egy-két alkalom jutott eszembe, mikor nem védekeztünk... Jézusom! Hogy lehettünk ekkora barmok?!
- Szóval? Akkor rá érsz? – kérdezte a telefonban, hangjából éreztem a mosolygást és némi feszültséget. Csak rá tett egy lapáttal az én idegességemre.
- Persze – feleltem, igyekeztem eltüntetni a hangomból minden -féle idegességet.
- Akkor fél négyre megyek érted, rendben?
- Persze, várlak – búcsúztam el tőle a telefonban, majd lerakva azt a mosdóba rohantam.
A légzésem felgyorsult és akadozott, az idegeim utolsó húrjai pendültek, miközben hideg vízzel megmostam az arcom. A csapnak támaszkodva újra alaposan szemügyre vettem magam. Bámultam a szemeimet, az ajkam és minden apró szépséghibát, ami feltűnt. Nem jött a várt hatás. Nem lettem magamnak ismeretlen, továbbra is tudtam kivagyok, legalábbis, hogy kihez tartozok. Mint a gravitáció, csak itt minden szál Jaredhez vezetett.
- Elmentem! – kiabáltam, mikor fél óra múlva sikerült összeszednem magam és már ott sem voltam. Úgy lőttem ki Jared karjaiba mintha csak ő tarthatta volna össze éppen szétesni készülő világom.
- Héhé, szia! – nevetett fel szorosan magához ölelve. – Csak nem hiányoztam? – kérdezte boldogan csillogó szemekkel.
- Nagyon – mosolyogtam, igyekeztem minden rossz érzést eltüntetni magamról, nem akartam, hogy bármit is megsejtsen, bár ez elég nehéz volt vesébe látó szemei elől.
- Nekem is te, édes – mosolyogta apró csókot nyomva ajkaimra, majd átkarolva a derekam szorosan magához ölelve indultunk meg a part felé. Az utat javarészt csendben tettük meg, mindkettőnk a saját gondolataiba temetkezett, míg meg nem érkeztünk egy ponthoz, ahol jobbnak láttuk leülni.
A tenger halkan morajlott mögöttem, mikor Jared az ölébe ültetett és így igyekezett belekezdeni a beszédébe. Egyre idegesebb lettem.
- Szóval arról lenne szó, hogy ugyebár már hónapok óta üldözzük ezt a vörös vérszívót... – bólintottam jelezvén, hogy eddig megvagyok. – És hát megtudtuk, hogy valami vámpír sereget szervez, hogy megölje Bellát, Alice megjósolta, hogy jövőhét szombaton fognak támadni... – várt pár pillanatig hátha leesik nekem a tantusz, de továbbra is értetlenül bámultam vissza rá. Az agyam egyszerűen nem volt hajlandó befogadni a tényeket, amíg Jared hangosan ki nem mondta nem tudott bennem megfogalmazódni a dolog; – Ez a harc a rezervátumot is veszélyezteti, meg kell védenünk az embereket. Részt kell vennünk a harcban – mondta ki végül. Az agyam elborította a sötét köd, dacosan fújtattam egyet, majd gúnyosan válaszoltam;
- Megvédeni az embereket...hát hogyne és legfőképpen Jacobnak Bellát, mi? – kérdeztem, mire csak elhúzta a száját. Nem válaszolt. Hát persze. Gondolhattam volna, hogy Jake mindent megtenne azért a lányért, miközben Bella... Bella egy álnok kis... fúh!
- Kim, ne csináld ezt – nézett rám kölyök kutya szemekkel. – Mennem kell, te is tudod! Különben is, gyerekjáték lesz, én igazság szerint alig várom, jó buli lesz – lelkesedett.
- Azt valahogy gondoltam – mormoltam, meg sem próbáltam titkolni ellenszenvem, mire ő elkezdte simogatni a hátam és továbbra is kitüntetett kölyök kutya szemeivel.
- Édes, tényleg nem kell félned, tudjuk a dolgunkat – biztosított, de hiába való volt minden próbálkozása, nem tudott meggyőzni. Hiszen hogyan kérhetné, hogy ne aggódjak érte, miközben még attól is féltettem, hogy őrjáratozás közben harcoljon? Persze nem tilthattam meg neki, de akkor sem rajongtam az ötletért.
Nem válaszoltam, csak szorosabban bújtam hozzá és arcom a nyakába rejtve próbáltam elűzni a rossz előérzetet, ami aztán egész héten gyötört.

6 megjegyzés:

  1. szia ez nagyonjó gratula remélem kim tényleg terhes és jared is megussza a harcot egyet értek kimmel bellát illetően
    puszy

    VálaszTörlés
  2. ugye nem lesz semmi baj jareddel??? ugye ugye????*kölyökkutya szemekkel könyörög érte*
    örülök remélem kim terhes
    puszika Bia

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett:) Örülök Paulnak:) remélem farkasok ép bőrrel megússzak a csatát:) Lesz pici Jared?

    VálaszTörlés
  4. hát ez bámulatos már nagyon izgulok!!!kíváncsi leszek h fogod belerakni a harcot és h mi lesz paul-lal
    siess a kövivel niki

    VálaszTörlés
  5. paul grace-el vésődött be ugye?
    kíváncsian várom a folytatást te aztán tudod h kell felcsigázni az olvasóidat le a kalappal!!!
    anita

    VálaszTörlés
  6. Aztaa, Paul! Nem semmi!

    Kim nagyon jól látja, Bella tényleg csak kihasználta Jacobot és mondhatni az egész falkát.. Én sem bírtam, sokszor feldühített:S

    VálaszTörlés