20. Nagymama

20. Nagymama

Az emberek azt mondják, hogy a szülők nevelik a gyereket, s a nagymamák azért vannak, hogy feltétel nélkül szeressék a rosszcsontokat, de engem a nagymamám szeretet és nevel a mai napig, egyszerre szigorú nevelő, s bohókás nagyszülő, aki betölti mellkasomban az űrt a családom iránt.  ~ Saját.

Jared négykor haza ment, ugyanis a mamája már kereste, szegény asszonynak fogalma sem volt róla hol maradt az unokája ennyi ideig, de szerintem ez megszokott lehetett, elvégre tudtommal a nagyija tisztában volt Jared farkasságával, s ezt teljesen elfogadta. Büszke volt rá, ami megmosolyogtatott. Én sajnos egy nagyszülőmet sem ismerhettem meg, de Dom gyakran mesélt anyu ágán a papáról, ő jó fej volt, mindig vett nekünk fagyit és rengeteg vicces sztorit mesélt, de sajnos egyre sem emlékszem. Túl kicsi voltam akkor még.

- Azt a mosolyt le sem lehetne törölni az arcodról – vigyorogta Dom, mire csak felnevettem és újabb teát öntöttem magamnak. Apu és anyu tévézett, míg Dom és Liz kinn beszélgettek a konyhában valamit, amíg meg nem zavartam őket.

- Hát...na! – nevettem fel újra, nem tudtam kimagyarázni ezt. Nem is kellett. Mindketten tudták, hogy mekkora öröm nekem újra Jareddel lenni, s a szerelemnek milyen hihetetlen ereje is van az ember életében. Mint a drog, ha valaki párszor belekóstol nem tud maradéktalanul meglenni nélküle. Jared is ilyen volt. A drogom vagy a napom, a levegőm és még sorolhatnám.

- A fene se gondolta, hogy a húgom ilyen szerelmes lesz – kacagta Dominic.

- Észre se veszed aztán már az esküvőn ücsörögsz – mosolyogta Liz.

- Te pedig ott állsz mögöttem, mint koszorús lány – vigyorogtam. – És tanácsokat adsz, ugyanis remélem addigra már Dominic is túl lesz ezeken! – néztem bátyára néma fenyegetéssel, miszerint; el ne engedd ezt a lányt!

- Nők... a végén még megtépnek – sóhajtotta drámaian, mire Lizzel egy újabb cinkos pillantást váltottunk.

- Kim! Gyere be egy kicsit! – kiabált ki a nappaliból anyu, mire fújtatva össze néztem Dominiccal és bementem a nappaliba, ahol anyu és apu is vártak rám. A tévét lehalkították, így már tudtam, hogy eléggé fontos beszélgetésnek nézek elébe. Leültem eléjük az apró dohányzó asztalra és bátran vártam a mondandójukat.

- Szóval akkor újra együtt vagytok? – kérdezte anyu, nem nagyon lelkesedett az ötletért.

- Úgy van – villantottam felé egy elbűvölő mosolyt. – Remélem még sokáig! – Újra húzni kezdtem az idegeit.

- Kim, ezt még te sem gondolhatod komolyan... Jared nem neked való fiú, csalódást fog okozni! – kezdett bele anyu, de nem ronthatta el a kedvem. Én olyat tudtam, amit ő nem, és ez így volt jó!

- Az legyen az én dolgom! – feleltem. – Ha én őt választom, akkor ez ellen nem tehet senki semmit!

- És ha eltiltunk tőle? – kérdezte anyu számon kérőn, biztosra vettem, hogy már érezte a szájában a győzelem ízét. Ne reménykedjen!

- Próbálkozni szabad, de úgysem fog sikerülni! – mondtam. – Semmi pénzért vagy felsőbb hatalomért nem válok meg tőle újra!

- Nagyon rosszul döntesz, Kim, találhatnál egy rendes fiút, akinek van jövője... – újra a szokásos szövegébe kezdett, de ismét nem voltam hajlandó végig hallgatni.

- Nekem nála rendesebb fiú ne jöjjön! Anyu, már világosan megmondtam szerintem, hogy ne szóljatok bele a kapcsolataimba – vigyorogtam még mindig, majd azzal a lendülettel, ahogy be mentem ki is jöttem, ahol Dominic büszke tekintetével találtam szembe magam.

- Ügyes vagy húgi! – mosolyogta, mire valóban elégedettnek éreztem magam, s elmenve lezuhanyozni a karácsonyt is magam mögött tudhattam.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hiányzott a görcs a gyomromból, de jelentősen megnyugtatott, már amennyire az idegesség megtud nyugtatni bárkit is, mert ez csak azt mutatta számomra, hogy a tegnapi nem csal álom volt, hogy Jareddel tényleg kibékültem és hivatalos voltam a nagymamájához.

Talán fél órát ácsorogtam a szekrény előtt, miközben arra próbáltam rá jönni mit is kellene fel vennem. Nem akartam túl öltözni, viszont nem gondoltam, hogy egy egyszerű mintás póló alkalmas lett volna az alkalomra. Így aztán maradtam a farmernadrágomnál és egy szürke háromnegyedes pólónál, aminek a vállától lilába futottak át a színek. Hétköznapi volt, mégis csinosabb, mint máskor. Legalábbis szerintem. A hajam kivasaltam és elől az oldalfrufrum a fejem tetejére csíptettem két hullámos csattal.

- Elmentem! – köszöntem be a konyhába, mikor már a kabátom is magamon tudhattam. – Majd jövök, sziasztok!

- Hajrá! – szólt még utánam Dom, mire csak felnevettem és becsukva magam mögött a bejárati ajtót egyenesen Jared karjaiba vetettem magam.

- Jól áll az egyenes haj – bókolt egyből. – De jobban szeretem, mikor el kell tűrnöm a hajad a szemedből – vigyorogta végig simítva az arcomon, majd apró csókot nyomva ajkaimra összefonta ujjainkat és elindultunk hozzájuk. – Készülj fel, hogy a Nagyi annyi kajával készült hogyha az csak na! És ha nem pusztítjuk el őket mind valószínű páros lábbal rúg ki mindkettőnket!

- Szép kilátások elébe nézünk – vigyorogtam. – Ha ez esetleg megtörténik szívesen látlak nálam – nevettem.

- Erről akartam még beszélni... – motyogta.

- Már kidobott? – kérdeztem viccelődve, mire csak elmosolyodott és megrázta a fejét.

- Mit szólnál, ha a szilvesztert együtt töltenénk? A tengerparton lesz egy tábortűz -féle, ahol elég sokan összejövünk farkasok, és Billy legendákat mesél meg ilyenek – magyarázta. – Volna kedved eljönni? Meg mondjuk akkor nálam aludni, ha a szüleid engedik? Hiszen úgyis közel lakunk a parthoz...

- Kedvem van, az engedélyben nem vagyok biztos... Mondjuk Dom biztosan segít majd, szóval szerintem nincs akadálya – mosolyogtam lelkesen.

- Remek – vigyorogta.

- Amúgy Billy nem Jacob apja? – kérdeztem, úgy éreztem jó pár dologról lemaradtam időközben.

- De, csak aztán kedden Jake is átváltozott... már öten vagyunk és Sam szerint még nincs vége ennek az egésznek – magyarázta. – Jacob pedig teljesen le van törve... mert ugyebár az utóbbi időben sokat lógott Bella Swannal – kérdőn rám nézett, hogy emlékszem-e a lányra, mire bólintottam. Még akkor mesélt róla, mikor haza hozott a kórházból. – Szóval úgy tűnik beleszerelmesedett Bellába és ki van akadva, mert Sam eltiltotta tőle...

- De miért? – értetlenkedtem. – Szóval csak szerelmes belé? Nem vésődtek be? – kérdeztem.

- Mert Jacob még elég ingerlékeny, nem hagyhatjuk, hogy elveszítse az eszét bárki közelében is, hiszen már láttad Emily arcát is.. – bólintottam, mesélte már Sam, Leah és Emily szerelmi háromszögét is. – Nem, nem vésődtek be, Bella még mindig a pióca srácot szereti és ez ellen Jacob aligha tud tenni.

- Szegény fiú... – húztam el a szám. – És akkor Bella nem tudja mi történt Jacobbal?

- Nem.

- De ha a vámpírokat tudja miért ne tudhatná ezt is? – kérdeztem értetlenül.

- Mert ez nem így megy... Attól még, hogy Cullenék voltak olyan felelőtlenek és elmondták a titkot mi még védhetjük a magunkét.

- De hát én is tudok róla! – érveltem.

- A bevésődések mások... ők tudhatják, az egyszerű futókalandok nem! – magyarázta, mire csak bólintottam. Nem feszegettem tovább a témát ugyanis megérkeztünk, s a szívem újra a torkomban dobogott.

Az apró, világos bordóra festett faház barátságosnak tűnt, a teraszon és az ablakokon virágok pihentek, mindegyiken látszott milyen precíz gondozásban van részük. A ház felépítése nem nagyon ütött el Emilyékétől, a bejárati ajtó szintén a konyhába vezetett, ahol sokkal kisebb asztal kapott helyet, inkább kredenceken volt a hangsúly. A falakon képek lógtak különböző indiános dolgokról és a családjukról.

A tűzhely előtt egy ötvenes éveiben járó nő ácsorgott, meglepődtem ugyanis idősebbnek gondoltam a nagymamáját, de ő felettébb fiatalosnak tűnt. Egykor fekete hajában már sokasodtak az ősz tincsek, melyeket kontyba fogott össze a feje tetején, egy virágos szoknyát viselt hozzá illő ibolya színű blúzzal. Csinos volt. Szépen metszett ajkai kedves mosolyba húzódott, mikor észre vett bennünket.

- Már azt hittem sosem jöttök meg, kezdtem azon agyalni melyikőtök is hátrálhatott meg – mosolyogta. Dallamos, lágy hangja volt. Pont olyan, amilyet az ember szívesen hallgat egy esti mese kíséretében vagy valami tanulságos történet közben.

- Nem Nagyi, nem kísértjük a sorsot és a fakanalaid – mosolyogta Jared, aki egyszeriben szint teljesen átváltozott. Kisfiús lett, s szinte rajongva pillantott az asszonyra. – Nagyi ő Kim, Kim ő a Nagymamám.

- Örülök, hogy végre eljöttél hozzánk, Christina vagyok, kérlek kerüljük a magázódást – figyelmeztetett egyből, mire halványan elpirultam és egy mosoly kíséretében bólintottam.

- Rendben, igyekszem – mosolyogtam.

- Remek! – lelkesedett. – De mit ácsorogtok még ott?! Tessék leülni, kérsz valamit inni kincsem? A tea most készül...

- Köszönöm – bólintottam. – Jared megfenyegetett, hogy ne merjek semmilyen kínálgatásnak ellent mondani – néztem vádlón a fiúra, mintha most köptem volna be, mert valami rosszat csinált.

- Teljesen igaza van az unokámnak – nevetett fel az asszony jó kedvűen. – Főleg, ha már annyit vesződtem az ételekkel – tette még hozzá.

- Segítsek valamiben? – kérdeztem egyből, de csak mosolyogva leintett és megrázta a fejét.

- Már mindjárt kész vagyok – mondta, s levéve a kannát a tűzről három bögrébe öntött a forró innivalóból. – Talán ez az egyetlen tea, ami minden bajra gyógyír ráadásul még finom is. Jared folyton ezt itta, ha fájt a hasa a sok édességtől – mosolyogta nosztalgikusan.

- Nagyi! – mormolta a fiú kezét a homlokára téve, előre félve a további óráktól.

Én személy szerint alig vártam, hogy még több gyerekkori dolgot tudhassak meg farkasomról...