22. Az év utolsó napja

22. Az év utolsó napja

Még soha, egyetlen csók sem juttatta túl azon a bizonyos ponton, senki nem hatott rá eddig úgy, hogy még többet kívánjon, és senki tüze sem égette még úgy, mint ez a tűz.

Az év utolsó napját javarészt Emilynél töltöttem, segítettem neki a főzésben, ugyanis nem lett volna könnyű munka ennyi feneketlen gyomrú farkasra főzni, ráadásul Emily barátságos természetét lehetetlen lett volna utálni, könnyen egy síkra terelődtünk és én úgy gondolom nagyon jól elvoltunk.

Mesélt a fiúkról, a falkáról, Samről és minden más hétköznapibb témáról, ami éppen szóba jött. Leginkább sütit és szendvicseket csináltunk, míg a fiúk lenn a parton pakolták össze a tábortüzes cuccokat.

Miután ezzel meglettünk, mi is és a fiúk is mindenki haza ment, hogy készüljön az estére, vagyis én Jaredhez, akinek a nagymamája újra kitörő örömmel üdvözölt.

Farkasfiúm szobája teljesen...rendetlen volt, legalábbis ez a szó jutott legelőször eszembe. A kék falakon képek voltak, álomőrzők és rajzok. Pár póló volt a székeken vagy nadrág a földön, a suli cuccok ki voltak hányva az íróasztalra, talán mióta vége a sulinak nem is nyúlt hozzájuk. Mondjuk nem panaszkodom, én sem foglalkoztam utóbbi időben nagyon a tanulással.

- Mondanám, hogy melegen öltözz fel, de fölösleges lenne, hiszen úgysem engedem, hogy messze kerülj tőlem – vigyorogta, miközben hátulról átölelt. Fejét a vállamon pihentette, míg én még mindig az indiános motívumokkal voltam elfoglalva. Sokat rajzolt belőlük, s az egyiket fel is ismertem.

- Nem ez van a karodon? – kérdeztem hirtelen a farkasos képre mutatva, mire csak bólintott. – Meg a többi farkason is, nem?

- De, ez amolyan... szektajel – mosolyodott el sötéten, hiszen már gyakran csíptünk el ilyen szavakat az olyanoktól, akik nem voltak tisztában a titokkal.

- Értem – bólintottam, majd megfordulva karjaiban inkább átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. – Készülnöm kellene? – kérdeztem kissé nyűgösen, nem nagyon akartam kibújni forró karjaiból.

- Hát végül is szerintem úgyis átöltözhetsz, hogy tovább ölellek – vigyorogta kaján mosollyal, mire csak elvörösödve szemet forgattam és kitessékeltem a szobából. Miután ez megtörtént magamra vettem egy terepszínű, bő szabású pólót, amiből az egyik vállam kilátszott és egy hozzá illő zöldes-szürkés színű csőnadrágot, amihez elég volt a szokásos fekete tornacipőm. Átszökve a fürdőszobába a hajam begöndörítettem és a szokottnál erősebb sminket kentem az arcomra.

- Gyönyörű vagy – mosolyogta Jared teljesen elbűvölt pillantással, mikor egy óra múlva már a cuccaimat pakoltam vissza a válltáskámba.

- Köszönöm – mosolyogtam elpirulva, s hagytam, hogy közelebb húzva magához szenvedélyesen megcsókoljon. Talán még sosem éreztem ennyire intenzíven ajkainak és nyelvének összedolgozott játékát. – Hányra kellene ott lennünk? – kérdeztem kábán, mikor pár perce elszakadtunk egymástól.

- Kilenc-fél tíz – vont vállat szórakozottan, látszólag cseppet sem érdekelte most a szilveszter, inkább az arcom puszilgatásával volt elfoglalva. A gerincemen újra bizsergés futott végig miközben a nyakam csókolgatta, ügyelve, hogy kihagyja azokat a pontokat ahol csikis vagyok. Teljesen más reakciókat váltott ki belőle édes ajka, amit ő is észrevehetett, ugyanis szorosabban ölelte a derekam magához. Ujjai óvatosan simultak a hátamra, miközben az ágyon kötöttünk ki, mintha itt is attól félt volna, hogy megütöm magam. Fölém gördülve teljesen hozzám simult, s kitartóan ostromolta bőrömet édes csókjaival, ahol hozzám ért a bőröm felpezsdült. Úgy folyt ereimben a vér mintha láva keringene bennem. Teljesen elvette az eszem.

- Jared... – leheltem, mikor kissé kitisztult a fejem. Túl messzire mentünk. – Jared – ismételtem újra – Ezt még nem kellene... – Nem tűntem túl magabiztosnak, igazság szerint én sem voltam biztos a szavaimban, de ő látszólag megértette, s bár egy kissé zilálva és összezavarodva, de legördült rólam.

- Bocs, sajnálom, nem akartam...izé... – kezdett el össze vissza dadogni, mire csak megráztam a fejem és feljebb kúszva mellkasára támaszkodtam, miközben kitartóan bámultam el mellette. Nem mertem rá nézni. Teljesen elvörösödtem még a gondolattól is, hogy mit akarok mondani.

- Ne kérj bocsánatot, teljesen fölösleges... nem arról van szó, hogy nem akarom, csak éppen nem most.. – motyogtam. Az arcom égett a pírtól, főleg mikor Jared óvatosan két keze közé fogta az arcom és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Édes vagy, mikor folyton elpirulsz – mosolyogta szórakozottan, lágy pillantása simogatta csókjainak nyomát az arcomon, amitől még inkább zavarban éreztem magam, így inkább nyakához bújtam, hogy elrejtsem piros arcom, mire halkan felnevetett és magához ölelve percekig feküdtünk így.

- Szeretlek – mondtam hirtelen, halkan. A hangom szinte össze olvadt a békés csenddel, ami körül vett minket. Karjai szorosabban öleltek, míg homlokomra apró puszit nyomott.

- Én is édesem – mondta halkan.

Persze a karjaiban túl gyorsan és megállíthatatlanul telt az idő, mire észbe kaptam már a tábortűz felé igyekeztünk szorosan összekulcsolt ujjakkal. A hideg szél igyekezett átjutni a vékony dzseki alatt, de nem nagyon sikerült neki, Jared mint minden tekintetben ebben is menedéket adott erős karjai között.

- Sziasztok – köszöntünk kánonban, a tűz már parázslott, épp Sam és Embry próbálta jobban felszítani, míg Emily egy apró, szétnyithatós asztalra pakolta ki az italokat és kaját. Mondanom sem kell, hogy a kaját inkább előnyben részesítették, mint az alkoholt.

- Hol maradt Paul? – kérdezte Jared, mikor észre vette, hogy minden farkas itt van, már csak Paul lábatlankodik valahol másutt.

- Körbe néz az erdőben, elvileg furcsa érzése volt... – vont vállat Jake. – Idóta! - mormolta.

- Csak nem megint összekaptatok? – kérdezte Jared.

- Miért kell neki folyton Bellával jönnie?! – kérdezte Jacob, arca szomorú volt. Sehol sem volt azaz általában mosolygós, életerős fiú, akit az iskola folyosóján szoktam látni.

- Ne kezdjétek fiúk! – szólt figyelmeztetően Sam, mire mindketten elhallgattak és tovább bűvölték a tűz egyre nagyobb lángjait. Ahogy a lángok életre kaptam a meleg körbe vett minket, egyáltalán nem fáztam, Jared karjai nélkül is megvoltam, bár nem szívesen szakadtam ki onnan.

- Lassan a szülők is befutnak... – mormolta az órájára pillantva Jake kezében valami löttyel, talán sör lehetett. Nem különösebben érdekelt. Szülők alatt Christinát és Billyt és idősebb Quil Atearát értette, mivel Sue nem tudott eljönni, illetve Harry sem, márpedig a farkasok szükségesnek tartották, hogy legyen némi legenda mesélés is. Kíváncsian vártam őket.

- Na mizu kicsi lány? – ült le mellém Jake jobb kedvel, mikor a hangulat is kezdett oldódni. Embry és Jared éppen valami fogadáson veszekedtek, így nem nagyon akartam őket zavarni.

- Nem én vagyok olyan bús... – mormoltam. – Mi a baj? – Jacobot már régről ismertem, általános iskola alsós tagozatából és elég jó barátok voltunk, elég jók ahhoz, hogy most, hosszú évekkel utána újra előröl kezdhessünk mindent, ráadásul úgy mintha csak folytatnák. Nem voltak azok a kínos csendek vagy ilyesmi, csak beszélgettünk, mint két nagyon régi barát. Jó volt.

- Csak ez a farkasos dolog – mondta vállat vonva. – Egyáltalán nem nekem való, de megyünk egyet sétálni? – kérdezte hirtelen, mire csak bólintottam, s gyorsan Jaredhez lépve szóltam hol leszek, mire bólintott, adott egy csókot és utamra engedett.

- Szóval? Mi a baj a farkasos dologgal? – kérdeztem.

- Nem tudom rendesen elmagyarázni... – sóhajtotta. – Elválaszt az embertől, aki én vagyok... Csak egy szörnyeteg lettem, aki közelébe sem mehet Bellának! – Hát ki bújt a szög a zsákból.

- Szóval Bella az? Ő az oka, amiért ilyen szomorú vagy? – sóhajtottam.

- Eltiltanak attól, akit szeretek! Mégis mit szólhatnék ehhez? – kérdezte dacosan.

- Bevésődtél vele? – kérdeztem. Talán nem kellett volna.

- Álljatok már le ezzel! – csattant fel. – Nem minden a bevésődés körül forog... Most akkor addig ne is legyek szerelmes, míg a lenyomatom meg nem találom? És ha az sosem jön el?! Ha sosem leszek bevésődve?!

- Nem, persze, hogy nem erről van szó, Jake! Én csak azt akarom, hogy boldog legyél! – magyarázkodtam. Nem akartam feldühíteni, még eléggé ingatag állapotban volt az idegrendszere. – Nincs valami kiskapu? Valahogy nem tudnád Bella tudtára adni a dolgokat úgy, hogy te ne szegd meg a parancsot? – kérdeztem kíváncsian, mire arca egy pillanat alatt felragyogott, kicsit elgondolkodóvá vált, majd mire észhez tértem már a karjaiba emelt és össze vissza pörgött felem. – Mi van Jake?! – sikítottam nevetve.

- Kim, te zseni vagy! – mondta, végre hallhattam rekedt nevetését. Boldognak tűnt. – Remek ötletet adtál! Köszönöm! – adott puszit az arcomra, majd mikor végre letett tovább beszélgettünk immár teljesen átlagosabb, vidámabb témákról. Úgy látszott nagyon jó ötletet adhattam neki, mert az este további részében csak ezerwattos mosolyát láthattam, ami megnyugtatott. Nem akartam, hogy még szilveszterkor is szomorkodjon.

- Mit műveltél Jacobbal? – kérdezte fülemhez hajolva Jared, mikor átölelt hátulról.

- Semmit – mosolyogtam. – Csak megfenyegettem, hogy faron billentem, ha nem vidul fel – mosolyodtam el, mire minden szem rám szegeződött. Na ja, mert annyira kitelik tőlem, hogy megverek egy farkasfiút...

- Úgy van! – értett egyet Jake. – Nagyon veszélyes barátnőd van, vigyázz vele, haver! – nevetett, mire Jared csak felkuncogott és belepuszilt a nyakamba, mire igyekeztem elhúzódni előle. Nem engedett el védelmező karjai közül, de legalább már békén hagyta a nyakam.

- De hol lehet Paul? – kérdeztem értetlenkedve, mikor újra végig néztem a többieken, viszont a legforrófejűbb ordas sehol sem volt.

- Azt mondta mindjárt itt lesz – felelte Emily a telefonjára pillantva, ami fél tízet mutatott.