23. Jövő

23. Jövő

A jövő azoké, akik hisznek
álmaik szépségében. 

A percek teltek, s végre valahára Paul is betoppant eléggé zilált és zavart állapotban. Semmire sem figyelt, legtöbbször a gondolataiba merült oly annyira, hogy még enni sem kért, pedig Emily már a sértődés határán állt, elvégre mi az, hogy egy farkas nem kér enni? Ráadásul pont Paul! Paul szétszórtsága nem csak nekem tűnt fel, a többieknek is szemet szúrt, de valahányszor rá kérdeztek a fiú csak mormolt valamit az orra alatt és újra igyekezett bekapcsolódni a beszélgetésbe. Eléggé nehezére esett.

Megragadva egy még becsomagolt szendvicset elindultam Paul felé, aki a tűz másik felén ült és bámult maga elé. Szemöldöke összeszűkült annyira gondolkodott valamit, majd meglepetten nézett fel rám, mikor az orra alá dugtam a szalvétába csomagolt ételt.

- Ha nem eszel Emily még a végén besértődik – mondtam. – Te sem akarhatod...! – makacskodtam, mire felsóhajtva halványan elmosolyodott és elvette a szendvicset, miközben én leültem mellé.

- Te is kérdezősködni jöttél? – kérdezte sokat sejtőn két hatalmas harapás között.

- Ha nem akarod nem kérdezek, de elmondhatod, ha akarod kérdések nélkül is – válaszoltam.

- Délután kimentem az erdőbe futni pár kört, hogy este nyugodt legyek... – kezdett végül bele percek múltán. – Csak aztán észre vettem valamit vagy valakit... már igazság szerint ezt sem tudom eldönteni, szóval észre vettem, mire ő elfutott, nem hinném, hogy előlem... Egy újabb vámpír szagot éreztem meg, eddig még nem járt erre, elkezdtem üldözni, de a folyónál elvesztettem a szagát és azt is, akit üldözött – mesélte. – És olyan fura érzésem van, nem tudom megmagyarázni – sóhajtotta. Teljesen kikészítette, hogy nincs tisztában az érzéseivel.

- Ha az sors úgy akarja, hogy még találkozzatok akkor fogtok, de addig minek idegeskedsz? – kérdeztem. – Fölösleges olyanon agyalni, ami lehet nem is fontos vagy ilyesmi...

- Ügyes próbálkozás – mosolyodott el végül féloldalasan, mire halványan elpirultam, tisztában voltam vele, hogy eléggé zagyván magyaráztam, de látszólag megértette. – Azért kösz!

- Igyekszem – vigyorodtam el. – Ha pedig nem tudsz magaddal mit kezdeni Embry szerintem biztosan szívesen kiharap egy darabot a füledből – mosolyodtam el gonoszan, mire a fiú csak hitetlenkedve felhorkantott Embry pedig cinkosan felém kacsintott. Hallotta minden szavam és látszólag eléggé fölényesen érezte magát, hogy mondhatni őt ítéltem győzelemre.

- Ne reménykedj – szólt oda neki Paul. – Szét kaplak mielőtt felvonyíthatnál!

- Azt hiszed?! – röhögött Embry, s már meg is indult, hogy vállba lökje haverját, s eltűnjenek a fák takarásában. Pár perc múlva a két hatalmas farkas tört ki az erdőből, s a tűz körül, biztonságos távolságra tőlünk kezdtek el marakodni. Eléggé megijesztett néhány pillanat, elvégre nem minden nap lát ilyet az ember, ráadásul nem tudtam eldönteni, hogy ez még mindig játék-e.

- Ne aggódj, csak hülyülnek – ült le mellém Jared vigyorogva, egyből átkarolva.

- Melyikük melyik? – kérdeztem, bár a sötéttől nem sokat láttam belőlük, csak annyit amennyit a tűz megvilágított.

- A nagyobb szürke Paul, a kisebb fekete foltos Embry – válaszolta. – Ez szabálytalan! – kiabálta közbe, mikor Paul beleharapott a másik farkába és elkezdte húzni a földön. Elfintorodtam a látványra.

- Ez nem fáj? – kérdeztem, egyre inkább aggódtam, hogy valamelyikőjüknek baja esik, de látszólag senki sem foglalkozott ezzel különösebben. Talán nekem sem kellene.

- Hát...fáj, de nem vészes... Azért figyelünk egymásra – nyugtatott meg még mindig jót derülve félelmemen.

- Hát akik gyorsan gyógyulnak megtehetik – mormoltam, mire csak felnevetett, s közelebb hajolva megcsókolt.

- Jól van fiúk, elég legyen – csapta össze két tenyerét Billy. – Változzatok vissza és kezdjünk bele – mosolyogta lelkesen. Barna szemeit apró, mély szarkalábak vették körül, miközben mosolygott, sok-sok évvel fiatalabbnak tűnt.

Embry és Paul jó kis farkasok módjára vissza változtak emberré, majd leülve valahova figyelmesen hallgatták Billyt, aki időközben belekezdett a mesélésbe.

Mindenki elcsendesedett, s Jacob apjának hangja körbe lengte a tüzet és beleivódott az este emlékébe, kellemes hangja volt, pont meséléshez illő, amit néha felváltott Christina hangja, ahogy kiegészítette a történeteket.

Jared karjai óvón öleltek körbe, miközben fejét a vállamon pihentette, csak a tenger sós és az ő finom illatát éreztem, forró bőre nem hagyott fázni, míg tekintetem itta a tűz lángjait, melyek egyre magasabbra és magasabbra próbáltak feltörni.

A tűz rejtélyesen világította meg a többiek arcát, aki látszólag egytől egyig a gondolataikba merültek, Jacob arca néha szomorúvá vált, míg Paul szemei olykor bosszúsan össze szűkültek. Nem volt nehéz kitalálni, hogy mire gondolhatnak éppen, ahogyan Sam és Emily szerelmes összenézéseiből is könnyen lehetett olvasni. Embry arcán szórakozott elmélázás volt, mint aki egyszerre hálás ennek a farkasos dolognak és közben szomorú is. Embrynél sosem lehetett tudni, hogy valójában milyen kedve van, hiszen könnyedén színészkedett.

Billy legendája a kezdetekhez nyúlt vissza, mikor megjelentek az első védelmezők a rezervátumban, amikor úgymond mindannyiunk sors megpecsételődött még az előtt, hogy egyáltalán megszülettünk volna.

- Szerintetek belőlünk is lesznek ilyen történetek? – kérdezte hirtelen szórakozottan Embry. – Talán pont valamelyikünk fogja tovább adni a történeteinket?

- Ha ez így lesz hallani akarom, hogy mit meséltek! – mormolta Paul bizalmatlanul, ajkai szegletében azért egy gúnyos vigyorral.

- Ugyan Paul, rólad mindenki tudni fogja, hogy mekkora félnótás voltál! – röhögte Jared, mire Paul dühösen bámult farkasfiúmra.

- Most megúszod, de csak azért, mert összenőttél Kimmel! – mondta fenyegetően.

- Fiúk... – sóhajtotta Emily elnézően mosolyogva. – Amúgy szerintem lehetséges, már ha lesz kiknek tovább adni... – tért vissza az eredeti témához a lány.

- Szerintem az utódokkal nem lesz gond – vigyorodott el perverzül Paul. Nem is ő lett volna...

- Mondhatják ezt Emilyék és Kimék, ti még várjatok a sorotokra – szúrta közbe Billy, mire Sam és Emily csókot váltottak, míg Jared még szorosabban ölelt magához. Tekintetünk pár pillanatra találkozott, olyan rajongás és hihetetlen lelkesedés volt a szemeiben, amitől pár pillanatra ideges lettem, majd teljesen elpirultam.

Tudtam, hogy Jared nagyon is hosszú távra tervezi a dolgot, abban is biztos voltam, hogy én teljes mértékben ezt akarom. Vele lenni amíg csak lehet. Viszont furcsa volt belegondolni, hogy egyszer valóban lesz talán esküvőnk és gyerekünk. Sok kicsi Jared vagy Kim. Inkább Jared, sokkal jobban járnak, ha majd inkább az apjukra hasonlítanak.

Az idő újra futásba kezdett, a fiúk ökörködtek, Billyék nosztalgiáztak, míg a pia és a kaja fogyott. Csillagok sokasága ragyogott az égen, miközben minket körbe vett a tűz meleg fénye, ahogyan vártuk azt a bizonyos időpontot, amikor sok minden újra kezdődik. Valakinek csak egy év, míg megint másoknak egy élet, hiszen eme napon bizony sokunkban felvetül a remény, miszerint az újév egy új kezdetet is adhat, de bármennyire is szeretnénk nem tudnánk eltörölni a múltat. Az örökre mögöttünk kullog, s szívja be magába a jelenünket. Legyen az jó vagy rossz.

- Boldog új évet – mormoltam Jarednek, akit időközben elragadtak mellőlem a fiúk. Csak pár percre szakadtam ki a karjaiból, amíg mindenki mindenkinek átadta az ilyenkor szokásos, begyakorolt szöveget, de rá pár másodpercre már hiányozni kezdett az ölelése.

- Neked is Drágám – mosolyogta, s lejjebb hajolva forró csókot nyomott a számra, pont olyant amilyennek délután lepett meg, noha most azért tartottuk magunkat, elvégre nem egyedül voltunk. – Álmos vagy? – kérdezte, mire csak elnyomtam a feltörő ásításom és megráztam a fejem.

- Kicsit – vontam vállat, azt akartam, hogy addig maradjunk ameddig ő akarja. Ne igazodjon folyton hozzám!

- Menjünk? – Nem tudtam eldönteni, hogy kérdés vagy kijelentés akart-e lenni. – Hosszú volt ez a nap – mosolyodott el kótyagosan, mire csak bólintottam jót derülve kisfiússá vált arcán.

Miután mindenkitől elbúcsúztunk szorosan hozzá simulva indultunk haza, mármint Jaredhez, s bármennyire is próbáltam elszakadni a gondolataimtól nem voltam képes rá. A tűz körül történtek egyre inkább magukba kebeleztek és nem hagytak békén, egy csomó hitetlenkedő kérdésem maradt, amit Jared is észre vett és hamarosan rá is kérdezett. Várható volt.