2012. március 29., csütörtök

27. De hát megígérte

Hellóka!
Hát itt is vagyok a 27. fejezettel, amitől annyira féltem, s remélem nem utáltok meg, de a történet legelején tudtam, hogy ennek így kell lennie, tulajdonképpen a sztori megírta saját magát, én csak leírtam, ahogyan azt "ők" szerették volna. Viszont most mondom, hogy semmilyen kérésre nem írom át, és megnyugtatásul közlöm, hogy attól még a történet a maga módján happy end lesz. :$
Szívből remélem, hogy nem veszítem el az olvasóim, elvégre még rengeteg kalandot tartogatok a többi farkassal, akikhez viszont ti kelletek és a véleményeitek. :$
Xoxo.Bri.
U.I.: Négy komment és ma már jön is a következő fejezet. :)

27. De hát megígérte...

Mennyi fájdalmat bír el a szív,
amíg megtörik és nem ver többé?
[Ajánlott zene]
Reggel már fél nyolckor fenn voltam, bár még ez is soknak tűnt. Kapkodva vettem magamra egy farmert és pólót, ami épp a kezem ügyébe akadt, s még gyorsabban megmosakodva és fésülködve rohantam le a lépcsőn. Tekintetem fürgén nézett körül a nappaliban, majd a konyhában. Sehol sem volt.
Az ajtó hangosan csapódott, mikor kiszaladtam azon, szinte éreztem forró karjait magam körül, alig vártam, hogy újra magam mellett tudhassam, s megcsókolhassam, de nem volt sehol.
A levegő hevesebben áradt be a tüdőmbe, a szívem tripláját verte, de még mindig nem engedtem, hogy a legrosszabbat feltételezzem. Szinte futva igyekeztem Jaredékhez abban a reményben, hogy szerelmem még alszik. A ház csendes volt, nem tetszett ez nekem, de azért bekopogtam. Még egyszer és még egyszer. Nem jött válasz, még Christina sem nyitott ajtót.
Következő tervem Emilyék háza felé irányult, hiszen mindig ott lógtak, bíztam benne, hogy most is ott találom őket.
A lábaim már fájtak a futástól, de a mellkasomon kitörni készülő szívem sokkal inkább aggasztott. Remegtem az idegtől és a félelemtől.
Miért nem jött reggel? Hiszen megígérte! Azt mondta, hogy mire felkelek várni fog rám! Így hogyan mondjak el neki mindent? Hogyan mondjam meg neki, hogy mennyire szeretem?!
A tüdőmből halk, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, mikor észre vettem, hogy a bejáratot újra csak a szúnyogháló fedte, viszont egyáltalán nem értettem miért van csend. A fiúk általában olyan hangosan ökörködtek, hogy öblös nevetésüket akár méterekről lehetett hallani. Most olyan volt mintha senki sem lenne az apró faházban.
Jake vett észre legelsőnek, hiszen ő ült a bejárattal szemben, mélybarna szemei kiismerhetetlennek tűntek. Üres volt és szomorú. A mellkasom idegesen dobbant egyet.
- Hali – igyekeztem mosolyt varázsolni arcomra, mikor megtámaszkodva az ajtófélfán tekintetemmel körbe futottam az apró helyiséget, de szerelmem sehol sem találtam. Még Leah is ott ült Embry és Seth között, pedig ő egyáltalán nem szokott ide járkálni. Nem hagytam magam kétségbeesni, inkább azon tűnődtem, abban hittem, hogy elkerültük egymást vagy mindjárt lejön a lépcsőn és kitárja a karját, hogy megölelhessem, miközben elmondja, hogy mennyire buta vagyok, hogy ennyire féltem őt. És neki lesz igaza, hogy tényleg gyerekjáték volt az egész! Így kell lennie! Mindjárt elő bukkan! Gyerünk már!
- Na mi történt? Jared? – kérdeztem még mindig reménykedve.
- Kim... nem akarsz leülni? Enni valamit? – kérdezte végül Emily, mikor senki sem volt hajlandó megszólalni. A kétségbeesés kezdett eluralkodni rajtam.
- Hol van Jared? – kérdeztem most már komolyan, szinte követelőzően. – Mondjátok már el mi van vele! – csattantam fel percek múltán. Egyikük sem volt képes kinyitni a száját! – Megsérült? Mi van vele?!
- Kim, Jared...szóval Jaredet elkapta egy vámpír... - suttogta végül Jacob, nem mert a szemembe nézni.
- Nem...nem! - kántáltam folyamatosan, a levegő egyre gyorsabban száguldozott ki-be a tüdőmből mégis úgy éreztem, hogy nem jutok oxigénhez. - Mondjátok már el hol van! - csattantam fel. Végem volt. Teljesen átadtam magam a hisztériának és a szűnni nem akaró könnyeim égető csíkként folytak végig elsápadt arcomon.
- Annyira sajnálom Kim – szipogott Emily, sírástól vörös szemei szomorúan, együtt érzően néztek rám, ahogyan a többieké is. Minden barna szempárba vegyült némi vöröses szín.
- Ne... ne... neee! - elhátrálva az ajtótól még mindig csak a hitetlenkedő nyökögés szakadt fel a torkomból, de mikor elakartam inkább menekülni a szemek elől a lábam összebicsaklott és megtörve ültem a földön.
- Kim... - kezdett volna bele Jacob, de egy fagyos pillantással elhallgattattam.
A mellkasom fájt, égetett és mart. Elviselhetetlen fájdalom igyekezett egyre inkább a földre lökni és én nem tudtam ellenkezni, karjaim a hasam köré fonódtak, míg hagytam, hogy hajam eltakarja sírástól meggyötört arcom.
- Hagyj békén! - sziszegtem dühösen, alig bírtam hangosan beszélni. A düh végig áramlott minden porcikámban, a gyűlölet, amit hirtelen a világ iránt éreztem most készült kitörni belőlem egyenesen Jacobra. - Mert neked annyira meg kell védened mindig azt a ribancot! Mintha az annyira foglalkozna azzal, hogy veled mi van, hogy te mit érzel! Vedd már észre, hogy csak kihasznál! - vágtam képébe az igazságot. Nem Jacobot utáltam, noha haragudtam rá, az egész világra haragudtam, de Bella iránt hirtelen olyan mértékű gyűlöletet éreztem, hogy azt kevés lett volna szavakba foglalni.
- Kim, nyugodj meg, nem tesz jót a babának! - Mintha nem hallotta volna szavaim, megtörten ült a széken és bámult rám. Nem tudta eldönteni, hogy közelebb jöjjön-e vagy sem. Jobban tette, hogy a helyén maradt!
- Honnan tudsz te erről?! - kérdeztem hirtelen. Kezem reflexszerűen fonódott a hasamra. A sírás újra kitört belőlem.
- Jared... mielőtt...szóval mielőtt meghalt megkért mindannyiunkat, hogy vigyázzunk rád. És hogy sajnálja, hogy nem tudta betartani a szavát – Jake hangja olykor megremegett, Emily újra zokogásban tört ki és megesküdtem volna rá, hogy pár fiú szeméből is kiszökik néhány sós csepp.
- Kim, kelj fel a földről, felfázol – szólt rám szelíden Embry, mire dacosan, össze-össze csukló lábakkal felegyenesedtem.
- Kell a francnak a védelmetek! - köptem a szavakat, majd ott sem voltam. A lehető legmesszebbre akartam elmenekülni távol mindenkitől, Jareddel akartam lenni!
A gondolat, mely egész végig a fejemben lüktetett miszerint soha többé nem látom szerelmemet fájdalmasan nyilallt a szívembe. Éreztem ölelő karjait, halk szavát, ahogy a fülembe suttog, majd hirtelenjében újra a valóságban voltam és a múlt úgy porladt el körülöttem, mint ahogyan én estem földre, mikor nem bírtam tovább. Elájultam.
A mellkasom szúrt, égetett a tátongó üresség szét marta a bensőmet. Nem akartam élni. Többé már nem.
- Meghalt! - leheltem, mikor újra észhez tértem és apám ült az ágy szélén. Tekintetéből kiolvastam, hogy tud róla, hogy nagyon sajnálja és mellettem áll. De nem éreztem! Nem éreztem, hogy bárki is mellettem lenne, egyedül volt Jared nélkül. Olyan piszkosul egyedül...!
- Tudom kicsim, Emily felhívott, hogy megkérdezze mi van veled... elmondta, hogy Jaredet Seatllben megölték... - Hasam fájdalmasan görcsbe rándult a hazugság hallatán. Akkor is meghalt!
- Mi lesz velem nélküle? - sírtam el magam újra, apu szorosan magához ölelt, míg én nyakához bújva újra megállíthatatlan zokogásba kezdtem.
Hogy mit érez az ember, mikor elveszíti a lelke másik felét elmondhatatlan. A legsötétebb és mocskosabb érzés a világon, ami belülről emészti fel az ember belsőjét, személyiségét és mindenét, ami valaha volt. Csak a semmi marad. A határtalan üresség, ami folyton a mellkasomban lüktetett. Kiölt belőlem mindent az a bizonyos nap, napokig csak feküdtem az ágyban, a bezárt ajtó mögött és bámultam a semmibe. Úgy éreztem, hogy én magam is haldoklom és nem voltam biztos benne, hogy túlélem.
- Kim! Kim nyiss ajtót! - értetlenül kaptam fel a fejem Dominic hangjára, kábán pislogtam körbe, majd újra a naptárra tévelyedve észre vettem, hogy pár nap alatt belecsúsztunk a tavaszi szünetbe. Nem különösebben érdekelt – Kimberly! Nyiss ajtót vagy betöröm! - hanga mérgesen kétségbeesett volt, miközben ökle olykor erősebben csattant az ajtón.
- Nyitom! - motyogtam, bár kiabálásnak szántam, hangom rekedt volt a több napos némaságtól és furcsán élettelen. Kirázott tőle a hideg.
- Kim?! - kérdezte bizonytalanul bátyám, mikor szeme elé kerültem, arca ijedté változott és aggódóvá.
- Ki más? - kérdeztem unottan – Mi van? Hogyhogy itthon vagy?
- Hát tavaszi szünetre haza jöttem – mondta, mintha ez olyan egyértelmű lenne – És hogy helyre pofozzalak! - tette hozzá – Láttad magad mostanság? Kim...ez így nem mehet tovább, anyuék halálra rémülnek a viselkedésedtől, aggódnak érted, ahogyan Emilyék is.
- Honnan ismered Emilyéket? - kérdeztem értetlenül. Mintha a többi szava nem jutott volna el a fülemig.
- Minden nap hívnak minket és érdeklődnek utánad, de te egyszerűen nem hallod meg a külvilágot...
- Nem érdekel a külvilág – feleltem halkan, alig hallhatóan.
- Kim, kapd össze magad, elmegyünk sétálni! - adta parancsba, mire csak megráztam a fejem, s az ajtónak támaszkodva vártam, hogy ennek az egésznek vége legyen. Újabban csak vártam és vártam. Valami csodára, azt hiszem.
- Menj, én nem megyek – mondtam.
- De jössz! Nem maradhatsz ilyen állapotban! - szólt rám. Alig ismertem rá fegyelmezett és kemény hangja hallatán – Jared sem szeretné, hogy ilyenné változz..!
- De Jared nincs itt! - vágtam vissza, hosszú idő után most mondtam ki először hangosan a nevét és minden porcikám belejajdult. Az üresség új lángra kapott bennem.
- De itt van! - csattant fel – Itt van, de olyan jól belejöttél az önsajnálatba, hogy észre sem veszed azokat a dolgokat, amiket maga után hagyott!

16 megjegyzés:

  1. Hali jaj most elszomorítottál hogy lehet megölni az egyik főhőst :SSSS Szegény Kim remélem a baba nem látjsa majd ennek a kárát

    VálaszTörlés
  2. Szia Bri
    Ez.... ez.... most mitmondjak? Nagyon sajnálom szegén yKimet és a babát Remélem azért valahogy túlélik vagy jared újraéled vagy mit tudom én istenem de sajnálom
    Siess a kövivel
    xoxo Cicca

    VálaszTörlés
  3. jaj istenem már én sem tudok nagyon újjat mondani jó tulajdnképpen sejtettem hogy ez lesz de nagyon nem örülök neki még sírtam is mikor olvastam kérlek történjen már valami
    Siess a kövivel
    Örült olvasód Linduskahh

    VálaszTörlés
  4. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ebből miként fogsz happy endet kihozni...hisz a bevésődés nem tud a párja nélkül élni, hiába terhes a gyerekért életben marad, de az élete akkor sem lesz már az élete. Remélem összefut majd egyszer Bellával.. A helyében elmennék innen, és tényleg kell a francnak a fiúk védelme. Ha már dráma van akkor legyen jó sokáig... :D:D:D Nem úgy, hogy Jared meghal és utána mindenki mindenkinek megbocsájt és boldogságban élik kicsiny életüket mintha nem történt volna semmi.. :D

    Nem lehetne rögtön kapni az új részt? :D:D

    VálaszTörlés
  5. Ha azt mondom,hogy végig sírtam,újjat mondok?!
    Nagyon szeret(t)em Jaredet....
    De Bri!Csak, hogy tudd:akkor is olvasni fogom a törieidet,mert csodálatosan írsz!:)
    Nagyon várom a folytatást!!.

    Panka

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Csatlakozom az előttem szólókhoz: Hogy a *** lehet ebből happy end-et kihozni? : )
    Nagyon szeretem a történetedet, írd tovább!
    Nelli

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett, de végigsírtam ;(

    VálaszTörlés
  8. Ez így nem igazság hogy megölted Jaredet:( Amúgy nagyon tetszett, és Kimnek teljesen igaza van abban amit Jakenek mondott:)
    Várom a következőt:) Ugye nem akarod összeboronálni Kimet egy vámpírral???

    VálaszTörlés
  9. szia nagyon kegyetlen vagy miért nem jaket nyírtad ki remélem kim elmegy lapushból és a hazug falkától meg az álszent családjától
    puszy

    VálaszTörlés
  10. Nem tudom, volt e már olyan, hogy sírtam azon amit olvastam. Szoktam nevetni, de a sírás, még a "valós életben" is sokszor nehezemre esik.
    Tudtam, hogy ez lesz a vége, volt pár kicsit egyértelmű mondatod, ami mindig eszembe juttatta azt a novellát, amit a másik blogon (amit bezártál) olvastam. Attól is megjelent a szememben pár könnycsepp, de ezen sírtam.
    Kimnek igaza volt, nekem már az eredeti könyvben is elegem volt abból a ribancból, mert hiába mondja mindenki az ellenkezőjét az. Önző dög, csak jól lett beállítva. Nem is érte olvastam el, vagy néztem meg, inkább a többi szereplőért, a farkasokért, Emmett, Carlisle, Alice...
    Nagyon jól leírtad az érzéseket, tényleg!
    De mi lesz a babával? Már ha egyáltalán a novella alapján írod... Egyébként nem volt szép, hogy kinyírtad Jaredet, de kell egy kis sírás a happy end elé:)
    Várom a következő részt!
    Puszi, NS

    VálaszTörlés
  11. Én is olvastam azt a régi novellát ,de nem hittem ,hogy ilyen szomorú lesz :(
    siess a kövivel
    Ice Cat

    VálaszTörlés
  12. És Bri én akkor is olvasnám a törijeidet ha világvége lenne XD

    VálaszTörlés
  13. Olyan jó a történeted!Igaz nagyon elszomorított az,hogy Jared meghalt,de remélem így is szép vége lesz .. :( :)

    VálaszTörlés
  14. Ez így tök szar!!!!nem érte meg elolvasni!!!

    VálaszTörlés
  15. mégis miért kellett megölnöd?!nélküle ez már csak egy szöveg lesz ahogy a kim sajnáltatja magát!!!

    VálaszTörlés
  16. most én is sírok, vigasztalhatatlan vagyok, annyira imádtam Jaredet, hogy most teljesen olyan érzés jár át, mintha... tényleg egy számomra kedves, valós személyt veszítettem volna el.. vagy mintha én lennék Kim, a bevésődése.. és ahogy ezt leírtam, már a vállam is rázkódik a sírástól.. ezt nem tudom feldolgozni.. de azért olvasom tovább.

    VálaszTörlés