20. Nagymama

20. Nagymama

Az emberek azt mondják, hogy a szülők nevelik a gyereket, s a nagymamák azért vannak, hogy feltétel nélkül szeressék a rosszcsontokat, de engem a nagymamám szeretet és nevel a mai napig, egyszerre szigorú nevelő, s bohókás nagyszülő, aki betölti mellkasomban az űrt a családom iránt.  ~ Saját.

Jared négykor haza ment, ugyanis a mamája már kereste, szegény asszonynak fogalma sem volt róla hol maradt az unokája ennyi ideig, de szerintem ez megszokott lehetett, elvégre tudtommal a nagyija tisztában volt Jared farkasságával, s ezt teljesen elfogadta. Büszke volt rá, ami megmosolyogtatott. Én sajnos egy nagyszülőmet sem ismerhettem meg, de Dom gyakran mesélt anyu ágán a papáról, ő jó fej volt, mindig vett nekünk fagyit és rengeteg vicces sztorit mesélt, de sajnos egyre sem emlékszem. Túl kicsi voltam akkor még.

- Azt a mosolyt le sem lehetne törölni az arcodról – vigyorogta Dom, mire csak felnevettem és újabb teát öntöttem magamnak. Apu és anyu tévézett, míg Dom és Liz kinn beszélgettek a konyhában valamit, amíg meg nem zavartam őket.

- Hát...na! – nevettem fel újra, nem tudtam kimagyarázni ezt. Nem is kellett. Mindketten tudták, hogy mekkora öröm nekem újra Jareddel lenni, s a szerelemnek milyen hihetetlen ereje is van az ember életében. Mint a drog, ha valaki párszor belekóstol nem tud maradéktalanul meglenni nélküle. Jared is ilyen volt. A drogom vagy a napom, a levegőm és még sorolhatnám.

- A fene se gondolta, hogy a húgom ilyen szerelmes lesz – kacagta Dominic.

- Észre se veszed aztán már az esküvőn ücsörögsz – mosolyogta Liz.

- Te pedig ott állsz mögöttem, mint koszorús lány – vigyorogtam. – És tanácsokat adsz, ugyanis remélem addigra már Dominic is túl lesz ezeken! – néztem bátyára néma fenyegetéssel, miszerint; el ne engedd ezt a lányt!

- Nők... a végén még megtépnek – sóhajtotta drámaian, mire Lizzel egy újabb cinkos pillantást váltottunk.

- Kim! Gyere be egy kicsit! – kiabált ki a nappaliból anyu, mire fújtatva össze néztem Dominiccal és bementem a nappaliba, ahol anyu és apu is vártak rám. A tévét lehalkították, így már tudtam, hogy eléggé fontos beszélgetésnek nézek elébe. Leültem eléjük az apró dohányzó asztalra és bátran vártam a mondandójukat.

- Szóval akkor újra együtt vagytok? – kérdezte anyu, nem nagyon lelkesedett az ötletért.

- Úgy van – villantottam felé egy elbűvölő mosolyt. – Remélem még sokáig! – Újra húzni kezdtem az idegeit.

- Kim, ezt még te sem gondolhatod komolyan... Jared nem neked való fiú, csalódást fog okozni! – kezdett bele anyu, de nem ronthatta el a kedvem. Én olyat tudtam, amit ő nem, és ez így volt jó!

- Az legyen az én dolgom! – feleltem. – Ha én őt választom, akkor ez ellen nem tehet senki semmit!

- És ha eltiltunk tőle? – kérdezte anyu számon kérőn, biztosra vettem, hogy már érezte a szájában a győzelem ízét. Ne reménykedjen!

- Próbálkozni szabad, de úgysem fog sikerülni! – mondtam. – Semmi pénzért vagy felsőbb hatalomért nem válok meg tőle újra!

- Nagyon rosszul döntesz, Kim, találhatnál egy rendes fiút, akinek van jövője... – újra a szokásos szövegébe kezdett, de ismét nem voltam hajlandó végig hallgatni.

- Nekem nála rendesebb fiú ne jöjjön! Anyu, már világosan megmondtam szerintem, hogy ne szóljatok bele a kapcsolataimba – vigyorogtam még mindig, majd azzal a lendülettel, ahogy be mentem ki is jöttem, ahol Dominic büszke tekintetével találtam szembe magam.

- Ügyes vagy húgi! – mosolyogta, mire valóban elégedettnek éreztem magam, s elmenve lezuhanyozni a karácsonyt is magam mögött tudhattam.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hiányzott a görcs a gyomromból, de jelentősen megnyugtatott, már amennyire az idegesség megtud nyugtatni bárkit is, mert ez csak azt mutatta számomra, hogy a tegnapi nem csal álom volt, hogy Jareddel tényleg kibékültem és hivatalos voltam a nagymamájához.

Talán fél órát ácsorogtam a szekrény előtt, miközben arra próbáltam rá jönni mit is kellene fel vennem. Nem akartam túl öltözni, viszont nem gondoltam, hogy egy egyszerű mintás póló alkalmas lett volna az alkalomra. Így aztán maradtam a farmernadrágomnál és egy szürke háromnegyedes pólónál, aminek a vállától lilába futottak át a színek. Hétköznapi volt, mégis csinosabb, mint máskor. Legalábbis szerintem. A hajam kivasaltam és elől az oldalfrufrum a fejem tetejére csíptettem két hullámos csattal.

- Elmentem! – köszöntem be a konyhába, mikor már a kabátom is magamon tudhattam. – Majd jövök, sziasztok!

- Hajrá! – szólt még utánam Dom, mire csak felnevettem és becsukva magam mögött a bejárati ajtót egyenesen Jared karjaiba vetettem magam.

- Jól áll az egyenes haj – bókolt egyből. – De jobban szeretem, mikor el kell tűrnöm a hajad a szemedből – vigyorogta végig simítva az arcomon, majd apró csókot nyomva ajkaimra összefonta ujjainkat és elindultunk hozzájuk. – Készülj fel, hogy a Nagyi annyi kajával készült hogyha az csak na! És ha nem pusztítjuk el őket mind valószínű páros lábbal rúg ki mindkettőnket!

- Szép kilátások elébe nézünk – vigyorogtam. – Ha ez esetleg megtörténik szívesen látlak nálam – nevettem.

- Erről akartam még beszélni... – motyogta.

- Már kidobott? – kérdeztem viccelődve, mire csak elmosolyodott és megrázta a fejét.

- Mit szólnál, ha a szilvesztert együtt töltenénk? A tengerparton lesz egy tábortűz -féle, ahol elég sokan összejövünk farkasok, és Billy legendákat mesél meg ilyenek – magyarázta. – Volna kedved eljönni? Meg mondjuk akkor nálam aludni, ha a szüleid engedik? Hiszen úgyis közel lakunk a parthoz...

- Kedvem van, az engedélyben nem vagyok biztos... Mondjuk Dom biztosan segít majd, szóval szerintem nincs akadálya – mosolyogtam lelkesen.

- Remek – vigyorogta.

- Amúgy Billy nem Jacob apja? – kérdeztem, úgy éreztem jó pár dologról lemaradtam időközben.

- De, csak aztán kedden Jake is átváltozott... már öten vagyunk és Sam szerint még nincs vége ennek az egésznek – magyarázta. – Jacob pedig teljesen le van törve... mert ugyebár az utóbbi időben sokat lógott Bella Swannal – kérdőn rám nézett, hogy emlékszem-e a lányra, mire bólintottam. Még akkor mesélt róla, mikor haza hozott a kórházból. – Szóval úgy tűnik beleszerelmesedett Bellába és ki van akadva, mert Sam eltiltotta tőle...

- De miért? – értetlenkedtem. – Szóval csak szerelmes belé? Nem vésődtek be? – kérdeztem.

- Mert Jacob még elég ingerlékeny, nem hagyhatjuk, hogy elveszítse az eszét bárki közelében is, hiszen már láttad Emily arcát is.. – bólintottam, mesélte már Sam, Leah és Emily szerelmi háromszögét is. – Nem, nem vésődtek be, Bella még mindig a pióca srácot szereti és ez ellen Jacob aligha tud tenni.

- Szegény fiú... – húztam el a szám. – És akkor Bella nem tudja mi történt Jacobbal?

- Nem.

- De ha a vámpírokat tudja miért ne tudhatná ezt is? – kérdeztem értetlenül.

- Mert ez nem így megy... Attól még, hogy Cullenék voltak olyan felelőtlenek és elmondták a titkot mi még védhetjük a magunkét.

- De hát én is tudok róla! – érveltem.

- A bevésődések mások... ők tudhatják, az egyszerű futókalandok nem! – magyarázta, mire csak bólintottam. Nem feszegettem tovább a témát ugyanis megérkeztünk, s a szívem újra a torkomban dobogott.

Az apró, világos bordóra festett faház barátságosnak tűnt, a teraszon és az ablakokon virágok pihentek, mindegyiken látszott milyen precíz gondozásban van részük. A ház felépítése nem nagyon ütött el Emilyékétől, a bejárati ajtó szintén a konyhába vezetett, ahol sokkal kisebb asztal kapott helyet, inkább kredenceken volt a hangsúly. A falakon képek lógtak különböző indiános dolgokról és a családjukról.

A tűzhely előtt egy ötvenes éveiben járó nő ácsorgott, meglepődtem ugyanis idősebbnek gondoltam a nagymamáját, de ő felettébb fiatalosnak tűnt. Egykor fekete hajában már sokasodtak az ősz tincsek, melyeket kontyba fogott össze a feje tetején, egy virágos szoknyát viselt hozzá illő ibolya színű blúzzal. Csinos volt. Szépen metszett ajkai kedves mosolyba húzódott, mikor észre vett bennünket.

- Már azt hittem sosem jöttök meg, kezdtem azon agyalni melyikőtök is hátrálhatott meg – mosolyogta. Dallamos, lágy hangja volt. Pont olyan, amilyet az ember szívesen hallgat egy esti mese kíséretében vagy valami tanulságos történet közben.

- Nem Nagyi, nem kísértjük a sorsot és a fakanalaid – mosolyogta Jared, aki egyszeriben szint teljesen átváltozott. Kisfiús lett, s szinte rajongva pillantott az asszonyra. – Nagyi ő Kim, Kim ő a Nagymamám.

- Örülök, hogy végre eljöttél hozzánk, Christina vagyok, kérlek kerüljük a magázódást – figyelmeztetett egyből, mire halványan elpirultam és egy mosoly kíséretében bólintottam.

- Rendben, igyekszem – mosolyogtam.

- Remek! – lelkesedett. – De mit ácsorogtok még ott?! Tessék leülni, kérsz valamit inni kincsem? A tea most készül...

- Köszönöm – bólintottam. – Jared megfenyegetett, hogy ne merjek semmilyen kínálgatásnak ellent mondani – néztem vádlón a fiúra, mintha most köptem volna be, mert valami rosszat csinált.

- Teljesen igaza van az unokámnak – nevetett fel az asszony jó kedvűen. – Főleg, ha már annyit vesződtem az ételekkel – tette még hozzá.

- Segítsek valamiben? – kérdeztem egyből, de csak mosolyogva leintett és megrázta a fejét.

- Már mindjárt kész vagyok – mondta, s levéve a kannát a tűzről három bögrébe öntött a forró innivalóból. – Talán ez az egyetlen tea, ami minden bajra gyógyír ráadásul még finom is. Jared folyton ezt itta, ha fájt a hasa a sok édességtől – mosolyogta nosztalgikusan.

- Nagyi! – mormolta a fiú kezét a homlokára téve, előre félve a további óráktól.

Én személy szerint alig vártam, hogy még több gyerekkori dolgot tudhassak meg farkasomról...

19. Hercegem

Hellóka!

Gondoltam hozom a következő fejezetet, remélem ezért senki sem fog megorrolni rám. :)
Jó olvasást és kitartás erre a hétre is!

Xoxo.Bri.

19. Hercegem

Minden lány egy kicsikét királylány,
minden Fiú kicsit hős lovag.
A Lány trónol Álomország trónján,
a Fiú képzel kardot és lovat.

A szél lassan lecsendesedett, ahogyan a köztünk lévő veszekedés is teljesen elmúlt. Csak a viszontlátás öröme és az a mérhetetlen nagy szerelem maradt, amit egymás iránt éreztünk, az már cseppet sem érdekelt, hogy a bevésődésnek köszönhetem-e mindezt vagy sem. Már a legkevésbé sem érdekelt. Csak élveztem, hogy a mellkasomban a lyuk újra eltűnt, rendesen kaptam levegőt és nem fáztam. Mellette sosem lehetett semmi bajom.

Ahogy a vihar elmúlt és a tenger hullámai is visszavonultak Jared könnyedén felállt magával húzva engem is, hogy ki indulhassunk a biztonságosabb partszakaszra. Egyik keze szorosan ölelte a derekam, míg másikkal még mindig az egyik kezemet fogta, látszólag nem nagyon akart ennél távolabb engedni magától és ezért hálás voltam. Nem vágytam semmi másra csak a közelségére.

- Haza kísérlek, jó? Nem szeretném, ha fognád magad és eltűnnél – mondta szelíden, mióta kibékültünk olyan hihetetlen megnyugvást láttam a szemeiben mintha beinjekciózta volna magát. Na nem mintha hihetetlen gyógyuló szervezetében bármilyen anyagnak is hatása lenne...

- Nem jössz be? – kérdeztem. – Dom és Liz szerintem szívesen látna, anyuék meg nem különösebben érdekelnek – vontam vállat szórakozottan.

- Nem zavarok? – kérdezett vissza bizonytalanul.

- Épp eléggé hiányoztál ahhoz, hogy most egy darabig ne szabadulj meg tőlem! – biztosítottam, mire csak felnevetett és menet közben apró puszit nyomott a homlokomra.

- El sem hiszed mennyire örülök, hogy ezt mondod! – biztosított öröme felől, s ezzel abba is hagytuk a beszélgetést. Haza úton csak sétáltunk egymás mellett, míg ő szorosan magához ölelt vagy olykor lejjebb hajolt, hogy megpuszilhasson. Egyre inkább idegesített, hogy nem csókol meg, amit látszólag ő is észre vett és direkt feszegette a határaimat. Még nem jött rá, hogy milyen makacs vagyok?!

- Megjöttem! – kiabáltam el magam a házba érve. – És vendéget hoztam! – tettem még hozzá, bár így is megkaptam anyám és apám felől a csodálkozó pillantásokat, de nem törődtem velük. Sokkal inkább lefoglalt, hogy Dom és Liz mennyire örült, hogy kibékültem Jareddel.

- Húgi vissza jött a színed – kacagta Dom. – Ezek szerint folyton ki kell küldenünk benneteket a viharba, ha összevesztek?

- Nem lesz rá több alkalom! – biztosított Jared, s szavait megnyomatékosítva hatalmas, cuppanós puszit nyomott az arcomra, mire csak felnevettem és szorosabban öleltem vékony derekát.

- Ezek a mai fiatalok... – szipogott színészi tehetséggel bátyám, miközben letörölte szemeiből a nem létező könnyeket.

- Jól van, Drágám, szállj le a húgodról, mielőtt megtép – nevetett Liz, mire cinkosan össze néztünk és inkább magammal húzva Jaredet elvonultunk a szobámba.

- Aztán csak óvatosan! – röhögött fel Dom, mire teljesen elvörösödtem és gondolatban jól seggbe rúgtam drága bátyám.

- Megkérdezném kell-e törölköző, de gondolom fölösleges lenne – mormoltam zavartan, mire csak felnevetett és újabb puszit kaptam. Jelentem; csak egy puszit! – Viszont lemegyek teáért, kérsz?

- Igen, köszönöm – bólintott, majd tovább vizsgálta a szobám minden négyzetcentiméterét, míg én lementem a teákért.

Pár perc múlva újra a szobában voltam, s mindkét bögrét lerakva az asztalra kíváncsian ültem le Jared mellé, aki időközben elnyúlt keresztben az ágyon és csak akkor volt hajlandó élet jelet mutatni, mikor mellkasára támaszkodtam és kíváncsian vártam, mikor nyitja ki a szemeit.

- Min vigyorogsz? – kérdeztem kíváncsian hüvelykujjam szórakozottan végig húzva ajkai vonalán, mire egyik keze bilincsként fonódott a kezemre, s ismét csak egy puszit kaptam a tenyerembe.

- Kíváncsi vagyok meddig bírod... – mormolta viccelődve, kilesve a szempillái mögül.

- Ne akard sokáig húzni az idegeim – tanácsoltam a lehető legközelebb hajolva hozzá úgy, hogy még ne érjen össze az ajkunk. A szám már bizsergett és égett annyira vágyott a csókjára, de igyekeztem türtőztetni magam.

- Mer? – kérdezte szemeit újra lehunyva, ajkai kaján féloldalas mosolyra húzódtak, amitől már nem bírtam tovább. Pólójának nyakába kapaszkodva szüntettem meg azt a pár milliméternyi távolságot, nem kellett sokat várnom a válaszra. Ajkai türelmetlenül, akaratosan játszottak az ajkaimmal, majd egyhamar nyelve játszadozását is megéreztem. A szívem a torkomban dobogott, mikor megéreztem, hogy az elmém már egyre többet és többet akar, a fantáziám már teljesen máshol járt, amitől teljesen elvörösödtem. Kívántam őt.

Karja egyre szorosabban ölelt körül, s mire észbe kaptam már rajta ültem és élveztem, ahogy egyik keze fel le siklik a combomon, míg én telhetetlenül faltam forró ajkait. Reméltem, hogy senki nem nyit ránk ebben a helyzetben, s a gondolatra, hogy akár anyám is beteheti a lábát az ajtón egyből kijózanodtam.

- Ha ezt tudom mindig feszegetem a határaid... – mosolyodott el kajánul, kezem alatt a mellkasa legalább annyira gyorsan zilált, mint én, s szíve olyan hévvel verte a tenyerem azt hittem kiesik, ahogyan az enyém is.

- Ne légy gonosz – biggyesztettem le ajkaim, s leszállva róla inkább elnyúltam mellette az ágyon. – Jared! – sipítottam halkan, nevetésbe fúlóan, mikor a fiú egy könnyed rántással a karjaiba húzott és újra mellkasán pihentem.

- Csak... ne menj tőlem nagyon messze, jó? – kérte halkan, mire halványan elmosolyodtam és puszit nyomva arcára, csak bólintottam. – És kerülj minden veszélyes dolgot, amíg nem vagyok melletted! – tette még hozzá.

- Igyekszem – bólintottam újra.

- És átjöhetnél holnap hozzám, hogy bemutassalak a nagyinak – folytatta abban reménykedve, hogy nagy lendületemben újra rá bólintok kérdésére, de a mozdulatban megálltam. – Ne nézz így rám! – kérte kölyök kutya szemekkel.

- Bocs – horkantottam, s el takartam szemem a szabad kezemmel, de pár pillanat múlva újra megéreztem ujjait a csuklómon, ahogyan elhúzta onnan a kezem és magára húzta. Kitartóan kapaszkodtam a másik vállába.

- A nagymamám már nagyon megakar ismerni és meséltem már milyen akaratos... – kezdett bele.

- Rendben, rendben! – ismételtem. – Te is túl élted az én szüleim, szerencsére! – mosolyodtam el.

- Úgy van, és még mindig benn vagyok az oroszlán barlangjában – tette hozzá.

- Oroszlán? – horkantottam. – Drágám, ezek...sárkányok, nagy, nyálkás, hétfejű sárkányok!

- És akkor te vagy a hercegnő? – kérdezte újra szemtelenül vigyorogva.

- Nem, szó sem lehet róla! Azokhoz általában szőke herceg jön, viszont nekem nem kell egy szőke herceg sem!

- Hát mi kell neked? – folytatta nagyon sehová sem vezető beszélgetésünk.

- Te – feleltem tömören, halványan elpirulva, újra ajkaiért hajolva.

- Ezt örömmel hallom – mormolta két csók között. – De attól még meg kell küzdenem a sárkányokkal, mi?

- Áh, nem! – legyintettem. – Majd azokat elintézem én! – feleltem fölényesen, mire csak nevetést kaptam válaszul. – Hé!

- Bocsi, bocsi – vigyorogta. – Na, de árulja már el hölgyem mit tudna kezdeni két hét fejű sárkánnyal!

- Először is anyunak és apunak szólítom őket – horkantottam, mire újra felnevetett. – Amúgy meg igen is, vagyok olyan erős, mint ön! – folytattam pökhendin, persze mindketten tudtuk, hogy ez hülyeség. Egy karja erősebb, mint én egészében.

- Akkor gondolom nem kellene hergelnem magácskát – vigyorogta pimaszul. – Talán még a végén pórul járok.

- Pontosan! – bólintottam teljesen egyetértően. – Nem hinném, hogy örülne, ha ilyen fiatalon véget érne az élete, hiszen még előtte áll az élet, sok kaland és szerelem... – Mire szavaim végére értem újra a hasán ültem és eleve halott ötlettel igyekeztem lefogni mindkét csuklóját a feje mellett. Ha akarta volna egy pillanat alatt kiszabadítja magát, de látszólag élvezte a helyzetet. Jót vigyorgott szavaimon.

- Mily nagylelkű hölgyem – sóhajtotta drámaian. – Csak nem oka van ennek a kegyelemnek? – kérdezte ajkain hamiskás mosollyal, miközben nem különösebben erőlködve felnyomta karjait és felült felem szembe. Hasáról kicsit lejjebb csúsztam, de igyekeztem erről tudomást sem venni. Nem akartam elpirulni.

- Magamtól vagyok ilyen nagylelkű – feleltem vigyorogva. Tetszett ez a bugyuta, gyerekes játékunk.

- És sikerült már megnyernie valakinek a lelkecskéjét, kisasszony?

- Nem, nem sokan próbálkoztak még vele – mosolyogtam, nem tudtam elszakadni barna szemeinek látványától. Egyszerűen rabul ejtett.

- És ha valaki esetleg megpróbálkozna szívének elrablásával nagyon megorrolna az illetőre? – folytatta.

- A sárkányok elé vetném – feleltem nyersen, mire fojtottan felnevetett.

- És ha az a bátor lovag sikeresen megküzdene a sárkányokkal?

- Akkor övé mindenem – sóhajtottam még mindig mosolyogva, majd nyakába kapaszkodva hátra döntöttem magunkat az ágyon és ajkait újra a magaménak tudhattam.

18. Levegő

Hellóka!

Tádááám jöttem a 18. fejezettel, mondhatni felnőtt korba lépett a történet. :$ :dd

Kérhetek némi kommentet?

Xoxo.Bri.

U.I.: Hajrá videoton! :$$

18. Levegő

Nem akartam szeretni őt!

Ki akartam irtani szívemből

a szerelem csíráját is,

de most hogy újra láttam,

ezek a csírák újra erőre kaptak,

kizöldültek. Szeretnem kellett!

[Ajánlott zene]

A plázában már jó sokan volta, mikor délben Lizzel beértünk a városban. Az épület közepén egy hatalmas karácsonyfa állt, minden kirakat ki volt dekorálva és az emberek csak úgy nyüzsögtek. Ügyelnem kellett, ha nem akartam Lizt elveszíteni a tömegben. Nem hinném, hogy Dom örülne, ha barátnője nélkül térnék haza. Valószínűleg megnyuvasztana.

Liz elég otthonosan mozgott a sorok között, hatalmas lelkesedéssel válogatott a ruhák között, amitől hamar rá kellett jönnöm;nem mostanában fogunk végezni a vásárlással. Bátyámnak talán sikerült egy boltkórost kifognia?

- Amúgy nem vagyok ám ennyire vészes, de már idejét sem tudom mikor vásároltam utoljára... A tanulás és Dominic mellett nem nagyon van időm másra.

- Semmi gond – mosolyogtam. – Nekem is jót tesz egy kicsit kimozdulni Lapushból – biztattam magam.

- Még mindig amiatt a fiú miatt szomorkodsz? – kérdezte Liz halkan, együtt érzően, mint aki teljesen tudja min mehetek át.

- Aha – sóhajtottam végül beismerően. Nem tudom miért kezdtem el beszélni, de Liz olyan lánynak tűnt, akinek mindent el szabadott mondani, aki megértően hallgatta végig a másik minden nyűgét, baját.

- Azt megkérdezhetem, ha nem vagyok tolakodó, hogy min vesztettek össze? – kíváncsiskodott tovább. Pár pillanatig hallgattam és azon tűnődtem miképp kellene tálalnom a dolgot, úgy hogy ne áruljak el semmit, de a lényeget azért megértessem vele.

- De légy szíves ne add tovább senkinek – kértem. – Még Dominicnak sem...!

- Rendben, bízhatsz bennem – bólintott, kék szemeibe furcsa fény csillant. Mint aki hihetetlenül örült, hogy valaki a bizalmába fogadta, s teljesen biztos voltam benne, hogy Liz tényleg nem fogja tovább adni a szavaimat. Hihetetlen milyen könnyen megtudtam bízni Lizben.

- Köszönöm – villantottam felé egy halvány, hálás mosolyt. Már nagyon el kellett mondanom valakinek, hogy mi bántott napok óta. – Szóval ugyebár az tudni kell, hogy évek óta Jared padtársa voltam a suliban és már egy ideje szerelmes voltam belé, egy hétig hiányzott, pont rá vettem magam, hogy végre elfelejtem, ugyanis soha nem vett észre, még csak jelét sem adta, hogy tudja, hogy létezem... Csak aztán valamiért észre vett, beszélgettünk, meglátogatott a kórházban, mikor beteg voltam, de ezt gondolom hallottad – bólintott. – Szóval barátok lettünk, aztán össze is jöttünk... Vasárnap elmesélte, hogy mi is ez a nagy változás, mármint, hogy észre vett és látszólag belém szeretett.. Azt mondta, hogy egy fogadással kezdődött az egész, csak aztán nála komolyabbra fordult a dolog én meg teljesen kiakadtam, elvégre nem kell velem kényszerből lennie... – magyaráztam. Bűntudatom volt, hogy ennyire át kellett alakítanom a dolgokat, de az igazat nem mondhattam el senkinek.

- Szóval egy fogadás... – húzta el a száját. – Ez...taplóság! Viszont végül beléd szeretett akkor, nem? Még mindig szeret és ahogy látom te is szereted őt!

- Igen, de... – próbáltam elmagyarázni a dolgot. Nem nagyon akart menni.

- Női büszkeség?

- Valami olyasmi – bólintottam végül, ez állt legközelebb ahhoz, amit éreztem. – Megbántottság, hiszen nem lehetek biztos benne, hogy egyes dolgokat nem csak egy újabb fogadásból tesz. – Vagy a bevésődéstől, tettem hozzá gondolatban.

- Nem tudom Kim, ahogy elnéztelek benneteket szombaton nagyon úgy tűnt, hogy Jared tényleg szeret téged, elvégre nem sokan lennének képesek kiállni anyud próbáit csak fogadásból...

- Lehet – suttogtam. Nem tudtam mit higgyek, igaza volt Liznek, lehet, hogy nem mindig csak a bevésődés beszélt belőle, de azt is tudtam, hogy túl büszke és makacs vagyok ahhoz, hogy elé állítsak és mindenért bocsánatot kérjek. Nem mertem volna ezt megtenni, így maradt a gyötrődés és az egész délutánomat betöltő vásárlás Lizzel, ami idő alatt megtudtam, hogy ennél jobb lányt talán nem is választhatott volna. Elképesztően a szívembe lopta magát és reménykedtem benne, hogy minél tovább együtt lesznek Dommal.

Mire haza értünk sikerült beszereznünk pár új cuccot, én vettem anyunak, apunak és Domnak pár apróságot karácsonyra, s ezzel le is tudtam a nagy bevásárlást, plusz két póló könyörgött, hogy vigyem haza őket.

Dominic meglepve, mégis boldogan vette észre, hogy teljesen jól kijövünk egymással, egyáltalán nem volt félni valója; ezt a lányt bármikor szívesen látom az oldalán!

A napok hol gyorsan, hol hihetetlen lassan teltek, viszont abban biztos voltam; egyik sem okozott nagy örömöt. Jared hiánya folyamatosan a mellkasomat marta, elképesztően hiányzott a fiú, s ezen az ég világon semmi nem tudott változtatni. A karácsonyi hangulat jó messzire elkerült, csak egy gőzölgő bögre teával vettem részt a fa díszítésében, ami annyiból állt, hogy leültem a kanapéra és figyeltem Liz és Dom ténykedését, majd felmentem a szobába az ajándékokat a fa alá tettem és vártam, hogy leteljen ez a pár óra. A parton akartam végre lenni, s mikor ezt alkalmam nyílt megvalósítani nem totojáztam sokat. Elköszöntem egy 'majd jövök'-kel és már ott sem voltam. A út egyre inkább homokos lett, ahogy a tenger felé közeledtem. Még a szokottnál is hidegebb volt, ahogyan a szél egyre jobban feltámadt, a hullámok időről időre erőszakosabban nyaldosták a partot és a tengerből kimagasló sziklákat.

Összeszűkült szemekkel bámultam az apró mélyedésre annak a sziklaszirtnek az aljánál, ahonnan a fiúk szoktak ugrálni be a vízbe. Hasonló volt egy barlanghoz, de nem olyan mély, pont volt elég hely ahhoz, hogy az ember kényelmesen elférjen és a tenger nyelve sem ért ki teljesen.

Halkan lehuppantam a köves részre és csak bámultam előre végtelen tengerre, ami a horizontnál szinte egybe olvadt az egyre sötétedő égre. Vihar lesz. Pár pillanatig vacilláltam, hogy nem ez a legjobb hely egy vihar idején, hiszen se perc alatt beérhet ide is a víz, de kevés ok volt ez, ahhoz, hogy megmozduljak. Túl jól ültem ahhoz, hogy a légzésen és a pislogáson kívül különösebb megerőltető mozdulatokat tegyek.

A gondolataim teljesen maguk alá temettek, pedig csak pár perc telt el és arra kaptam fel a fejem, hogy a cipőm egyre jobban nyaldossa a hideg tengervíz. Ijedten húzódtam beljebb, teljesen a falhoz lapulva, miközben a telefonom folyamatosan rezgett a zsebemben.

- Haló? – vettem fel a telefont, alig hallottam a másik oldalt a vihar erejétől.

- Kim? Hol vagy? – kérdezte aggodalmasan Dom.

- Félre húzódtam az eső elől, amint tudok haza megyek – hazudtam, nem akartam, hogy fölöslegesen aggódjanak értem.

- Ne menjek érted? – kérdezte azonnal.

- Nem kell, autóval úgysem tudsz bejönni az meg fölösleges, hogy te is elázz!

- Rendben, amint enyhül a vihar gyere haza! – parancsolta.

- Oké, persze – Majd egy búcsúzással bontottam is a vonalat, s a telefon jó mélyre süllyesztettem a zsebembe. Elképzelésem sem volt miképp jövök ki innét...

- Kim?! – A régen hallott, ismerős, rekedt hanga ijedten kaptam fel a fejem, s nem kellett sokat keresgélnem, míg megtaláltam Jared elázott, magas alakját. – KIM! – kiabálta újra, de nekem nem jött hang a torkomon a döbbenettől. Nem tudtam mit akarhat tőlem, hogy miért keres, és egyáltalán nem akartam vele beszélni. Nagyobb gondom is volt, mint ő, de a sors megcáfolni készült szavaim, ugyanis mielőtt jobban elbújhattam volna valahogy pontosan láttam, ahogy a fiú céltudatosan begázol a vízbe, majd lebukik alá, hogy ide úszhasson. A fenébe! A fenébe!

Megszeppenve figyeltem a fiú csuromvizes, szemébe lógó haját és aggódó, mélybarna szemeit. A tekintetem csak úgy itta a látványt, már nagyon hiányzott Jared látványa és ez csak akkor tudatosult bennem igazán, mikor a mellkasomban az űr már nem volt olyan mérhetetlenül fojtogató.

- Mit keresel itt? – kérdeztem értetlenül, csak ennyit tudtam kinyögni hirtelen, mire azt sem tudta, hogy leharapja a fejem vagy csak felnevessen kínjában és elmenjen.

- Te mit keresel itt?! Veszélyes a part viharban, ráadásul ha ilyen csapdákba sétálgatsz! – rivallt rám. – Sam látott téged őrjáratozás közben, hogy itt lófrálsz és aggódni kezdtem érted.

- Fölösleges, teljesen jól vagyok! – próbáltam adni a talpra esett lányt elég kevés sikerrel. Könnyedén átlátott rajtam.

- És hogyan akartál innen kijutni? – kérdezte számon kérőn, mire csak vállat vontam.

- Nem érzem a helyzetet olyan súlyosnak, hogy ezen gondolkodjak... – hazudtam.

- Nem?! – horkantott hitetlenkedve végig nézve a tengeren és a szikla egyszerre védelmező és csapdába ejtő falain.

- Nem is értem miért jöttél ide... teljesen fölöslegesen lettél vizes, aztán ha mi lesz, ha megfázol? – kérdeztem meggondolatlanul egyszerre dorgálón és aggodalmasan. Pár pillanatra elfeledkeztem hihetetlen forró testhőjéről.

- Csak nem aggódsz? – kérdezte gúnyosan, mire csak dacosan elfordítottam róla a fejem és a dühös tengert figyeltem.

- Biztos a bevésődés teszi – vágtam vissza. A szemem sarkából láttam, hogy arca pár pillanatra megvonaglik.

- Mostantól mindig ezzel jössz? – kérdezte leülve mellém. – Folyton ezen fogunk veszekedni?

- Ez nem igaz, hiszen azt a három napot is milyen jól kibírtuk – ellenkeztem megjátszott könnyedséggel.

- Akkor csak én éreztem fojtogatónak azt a feszültséget és némaságot? – kérdezte. – Kim, én úgy nem tudok élni, hogy ott vagy mellettem és... és még szólni sem szólhatok hozzád!

- Pedig régen ügyesen csináltad – ellenkeztem.

- Kim, az ég szerelmére! – csattant fel újra. – Hagyd már kérlek a múltat, azt hiszed én nem tudom?! Igenis tisztában vagyok vele, hogy mennyi időt elvesztegettem, de én veled ellentétben hálás vagyok a bevésődésért, mert ez segített, hogy rád találjak!

- De nem akarom, hogy kényszerből szeress – motyogtam, a hideg egyre inkább átjutott a kabátomon, a fogaim össze-össze koccantak, miközben beszéltem és alig bírtam túl tenni magam a rám törő remegésen.

- Mindjárt megfagysz! – közölte velem, majd mielőtt ellenkezhettem volna lábaim átvetette a sajátján, s maga felé fordítva egyik kezével a hátamat simogatta másikkal pedig a kezeim tartotta a markában. – Kim, nekem ez nem kényszer! Egy farkassal nem is történhet jobb dolog minthogy rá találjon a lenyomatára... – tért vissza az eredeti témához, mikor látta, hogy nem ellenkezek. Túl hideg volt és túl jól esett a közelsége ahhoz, hogy elhátráljak tőle.

- Annyira hiányoztál... – leheltem sírósan, miután percekig emésztettem a szavait és rá jöttem, hogy ez a bevésődés nem csak őt kötelezi. Engem sem engedett el, és nem tudnék több napot nélküle tölteni.

- Kicsim... – suttogta megnyugodva, majd szorosabban ölelt magához, így gond nélkül fúrhattam arcom a nyakába. Hosszú napok óta végre újra normálisan tudtam levegőt venni.